Kérdések az új köznevelési törvény hit- és erkölcstan oktatásra vonatkozó részéről

Új törvény, új alapvetés. Értékek, érzelmek, lehetőségek, kötelességek. Mindezt sokféleképpen szemléljük mai magyar társadalmunkban. Sokféle véleményt hallunk nap mint nap, érveket és ellenérveket, tiltakozásokat vagy „végre!” felkiáltásokat. Rovatunkban általában törekszünk arra, hogy mindenféle véleménynek helyet adjunk. A „mindenféleség” jegyében válogattunk tehát szervezetek nyilatkozataiból, hogy azok véleményét használhassuk sajátos tükörnek, akik tiltakoznak. Érdemes végiggondolni ellenvetéseiket, aggályaikat, mert léteznek, és mert kérdéseket tesznek fel számunkra, melyeket nem lehet annyival letudni, hogy „szűnjetek meg!”. A kérdésekre válaszolni kell, a válaszokhoz pedig gondolkodni – őszintén, hitvallásosan és szakmaian. Ez pedig mindenképpen gazdagít. Saját válaszaink sem mindig egyértelműek és egyöntetűek, mert mi, református egyházunk tagjai is sokfélék vagyunk. Nekünk azonban megadatott az a lehetőség, hogy sokféleségünket örömnek éljük meg: egymás gondolatainak a tükrében is megvizsgálhatjuk magunkat. Én úgy tudok gondolkodni, ahogy belőlem fakad, a másik mást lát fontosnak. Már kérdésfelvetéseinkkel is gazdagíthatjuk egymást. A nyilatkozatválogatások mellett így jelenik meg két gyakorlati teológus véleménye, és azért, hogy pontosan lássuk, miről beszélgetünk, a köznevelésről szóló törvény vonatkozó paragrafusa is.

Kötelező? Hitoktatás?

Ismeretes, hogy a feltámadott Krisztus a tanítványokra bízta a tanítvánnyá tétel szolgálatát. E szent örökséget aztán az egyházban nemzedékről nemzedékre továbbadták, így minekünk is élnünk lehet és kell vele.

A tanítvánnyá tételnek sok formája van, ezek közül a hitoktatás az egyik legismertebb. Kérdések vetődnek fel vele kapcsolatban. Lehet-e a hitet oktatni? Nyilván nem, hiszen a hit Isten ajándéka. Lehet viszont – és kell is – lerakni azokat az alapokat (pl. bibliaismeret, Isten-ismeret), amelyekre épülhet a hit. S lehet-e kötelező a hitoktatás?

Engedtessék meg nekem, hogy e kérdésre ne elvi, hanem gyakorlati szempontból, közelebbről a sátoraljaújhelyi gyülekezetben szerzett tapasztalatok alapján válaszoljak.

Gyülekezetünkben, ahogyan sok más helyen, mi is elindítottuk annak idején a hitoktatás szolgálatát. Bementünk az iskolába, és „csatolt időben”, délután, a szakkörök és a napközi idejében tartottuk. Örültünk a lehetőségnek, de érzékeltük a problémákat is. A hazajárós gyerekek egy része nem jött vissza. A szakkörök, zene-, tánctanulás elvitt némelyeket. Olykor a gyermekeknek választaniuk kellett a kora délutáni foci, játék vagy a hittan között. Nehéz küzdelemnek tűnt a csoportok összetartása, mégis hosszú évekig próbálkoztunk.

Azután, amikor már túl nehéznek tűnt, úgy határoztunk, hogy kivisszük az iskolából a hittant, és önkéntes alapon, a gyülekezeti teremben tartjuk az órákat. Akik jártak, azokkal nagyszerű munkát lehetett végezni. Igen ám, de a hittanosok létszáma megcsappant. Aki kicsit is jártas a mai pedagógia gyakorlatában, tudja, hogy az önkéntességre mennyire lehet alapozni… Leginkább a hűségesek maradtak, akik esetében a családi háttér támogató volt. Szerettük végezni e munkát, de lelkiismeretünk nyugtalan volt a kimaradók miatt.

S jött a lehetőség, hogy a város iskoláiban bevezessük a kötelezően választható hitoktatást. A szülők nyilatkoztak, hogy római, görög katolikus vagy református hittanra járatják gyermekeiket, s akik egyiket sem választották, azoknak etika tantárgyat oktat az iskola. Ezt gyakoroljuk 2011 szeptemberétől. E forma problémáit is érezzük, hiszen újra bekerültünk az iskola zajába, olykor kétfelé kell bontanunk egy-egy nagyobb csoportot, hogy kevesebb fegyelmezési problémánk legyen. Mégis ez a jövő! Fontos, hogy az egyház rendszerszerűen is legyen jelen a társadalomban, ez esetben a fiatalok nevelésében. Az iskola rendje, rendszere kellő segítséget jelent a külső feltételek megteremtésében: délelőtt, kötött időben tartjuk az órákat, nem állítjuk a gyermekeket helytelen dilemmák elé, hiszen ugyanabban az időben mindenkinek ugyanaz a dolga.

A kötelezően választható hitoktatás csak keret. Eddig a legjobb keretnek tűnik. Az igazi kérdés: hogyan használjuk ki ezt a lehetőséget? Milyen tartalommal töltjük ki a keretet? Hiszem, hogy a feltámadott Úr is ezt kéri rajtunk számon.

Kádár Ferenc, Sárospatak

Kihívás,

amire fel lehet készülni

Emlékszem arra, amikor 1988 őszén – hosszú idő után – újra bemehettünk az iskolákba hittanórákat tartani. Megkerestük az igazgatókat, és igyekeztünk meggyőzni őket a hittan hasznosságáról. Akkoriban két helyen határozottan elutasítottak: az egyik helyen álmodozásnak minősítették próbálkozásomat, a másik helyen pedig az alagsorban kaptam helyet, hogy az egyetlen beiratkozó gyereknek hittanórákat tartsak.

Azóta sok idő telt el. Egy kicsit talán hozzá is szoktunk, hogy ha küzdelmek árán is, de ott lehetünk, ahol a gyerekek a legtöbb idejüket töltik. Megszoktuk a szervezés/hívogatás módjait, a hitoktatás tananyagának felépítését, a tanítási módszereket.

Most újabb kihívás elé nézünk: a fakultatív hittanoktatásra továbbra is lehetőség van, de úgy, hogy a kötelezően bevezetendő etikaoktatást lehet kiváltani vele. Megértem az aggodalmakat, hogy az etika tantárgy újdonságként nem lesz-e vajon vonzóbb, mint a már ismert hittan, s mi lesz, ha a kötelező jelleg erősebb hatást fog eredményezni, mint a szabadon választható hittan?

Kapkodás és ijedelem helyett érdemes ezt a helyzetet inkább egy olyan kihívásnak tekinteni, amire fel lehet készülni. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha képesek vagyunk újragondolni a hittanhoz kapcsolódó elvárásainkat, céljainkat, eljárásainkat. Ha komolyan vesszük, hogy a hittan – az elnevezés ellenére – nem elsősorban tanítás, hanem bevezetés az Isten-ember közötti megélhető kapcsolatba; módszerében nem elsősorban didaktikusan információközlő, hanem közösen felfedező, s nem a jövőnek képez majdani ismeretekkel rendelkező keresztyéneket, hanem a jelenben kínál megkapaszkodási, életet erősítő és bátorító lehetőségeket Isten közelében. Ha a „mit hiszünk” mellett képesek vagyunk a „mit jelent ez nekünk, hogyan élhetünk ezzel?” kérdésekre is életszerűen válaszokat keresni, már ott is vagyunk a katechézis etikai vonatkozásainál. Az élet a gyerekeket is érdekli, a puszta tananyagtól hamar elmegy a kedvük. De ha a tananyaghoz közelebb visszük az életet – vagy fordítva–, akkor bízhatunk érdeklődésükben.

Ha jó lesz az etikaoktatás, akkor ott sokat fognak beszélgetni, vitatkozni, érvelni, csodálkozni és ellenkezni, míg valamivel kapcsolatban kialakítják majd saját álláspontjukat. Sokat fognak játszani, helyzeteket kipróbálni, figyelik majd belső világukat, érzelmeiket, keresik döntéseik, választásaik belső mozgatóit. A katechézis nem erről szól? Csak mindehhez egy határozott és egyértelmű gondolati és cselekvési rendszert kínál: a keresztyén hitet.

Ha a bevezetendő etikaoktatás arra késztet minket, hogy „felvegyük a kesztyűt”, csak javunkra válik. Mert így szükségünk van szemléletünk megújulására, szakmai továbbképzésekre, sok-sok műhelymunkára, és nem utolsósorban kitartó imádságokra.

Úgy képzelem, az első időkben nehezedik a helyzetünk, talán lemorzsolódások is lesznek, de azt nem hiszem, hogy az alagsorban egyetlen gyerek vár majd hittanórára. Ha mégis így lenne, akkor annál elkötelezettebben, bátrabban, hűségesebben kell végeznünk munkánkat.

Bodó Sára, Debrecen

Fotó: Barcza János

Részletek a Hálózat a Tanszabadságért témánkról szóló nyilatkozatából.

(A HAT sok neves szakértőből áll, és szervezetek is akadnak alapítói között, mint például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Sokakat képviselő, jellegzetes véleményüket honlapjukon, nyilatkozatokban, az oktatási kormányzattal „vitában” közlik, ebből idézünk egy vonatkozó részt.)

Az államtitkárság állítása:

Nem igaz, hogy az új köznevelési törvénytervezet sérti világnézeti szabadsá-got.

A válaszunk:

Sokadszorra halljuk, olvassuk az államtitkárság véleményét, hogy a megelőző kormányok oktatáspolitikája értéksemleges volt. Ez az állítás triviálisan hamis, és itt elég lenne egy egyszerű felsorolás arról, hogy már a jogszabályokban is mely helyeken, milyen értékek jelentek meg. (…)

A 3. § (3) bekezdése elvben kimondja a világnézeti semlegességet, ugyanakkor még csak utalást sem tartalmaz annak garanciájára. (…)

Véleményünk szerint a törvénytervezet világnézeti semlegessége megkérdőjelezhető. Az egyházi iskolák anyagi előnyökhöz jutnak, privilégiumokat kapnak, és számukra sok megkötés alóli felmentés lehetőségét deklarálja a törvénytervezet. A nyilvánvaló strukturális preferenciák ellentmondanak a világnézeti szabadságnak. Súlyosan sérti ugyanakkor a világnézeti semlegesség elvét, hogy továbbra is lehetséges olyan helyzetek kialakulása, amikor is egy településen csak egyházi fenntartású általános iskola működik. Ez már az előző kormány ideje alatt is így volt, és a HAT alapító tagjai már akkor sem értettek egyet azzal, hogy a törvény nem teszi kötelezővé az ilyen helyzetek elkerülését. (…)

A 32. § (1) bekezdés h) pontja lehetővé teszi, hogy hitélettel kapcsolatos felsőfokú végzettséggel rendelkező, vagyis pedagógiai végzettséget nem feltétlenül szerzett személy oktassa az iskola helyi tantervében szereplő hittan tantárgyat. Nem lehet egyetérteni azzal, hogy tantervben szereplő tantárgyat pedagógiai végzettséggel nem rendelkező (képesítés nélküli) személy tanítson, ahogyan ezt már évtizedek óta igyekszik megakadályozni az oktatásirányítás. Az e szabálynak nem megfelelő gyakorlat mindig csak kényszerhelyzet esetén alakult ki, itt viszont a törvény akarja azt teljes mértékben legálissá tenni.

A hivatkozott 2011. évi C. sz. törvény diszkriminatív egyház-fogalmat érvényesít, a köznevelési törvény-tervezet csak a törvényben szereplő, hivatalosan is egyházzá minősített közösségek oktatásának lehetőségét teremti meg. Így értékes, és családok igényeit kielégítő oktatási formák, vallási közösségek iskolái szűnhetnek meg. (A teljes nyilatkozatok elérhetőek honlapjukon: www.tanszabadsag.hu/allasfoglalasok)

Az MSZP Pedagógus Tagozatának állásfoglalása az új Nemzeti Alaptanterv vitaanyagáról

Az új alaptanterv a 60-as évek tanterv-utasításos logikájára épül, szakít tehát az 1985-ben kezdődött haladó hazai hagyománnyal. Az MSZP elutasítja az idejét múlt szabályozási rendszer feltámasztását!

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapjára felkerül új Nemzeti Alaptanterv (NAT) szorosan illesz-kedik a miniszterelnök centralizációs törekvéseihez, a Köznevelési törvény államosító előírásaihoz. Szakít azzal a haladó hazai hagyománnyal, amely az 1985-ös törvénnyel kezdődött: a kétpólusú - a központi és helyi tanterv egyensúlyára épülő - szabályozási rendszerrel(…)

Ráadásul az új NAT-ban a köznevelés feladatai és értékei, az alapelvek, célok és nevelési területek megfo-galmazásai erőteljesen ideologikus, államközpontú törekvéseket tükröznek! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az erkölcstan, mint tantárgy kötelező oktatásának előírása! Az új Nemzeti Alaptanterv típusát tekintve előíró, tananyagközpontú tanterv, tanulásfelfogásában csupán az ismeretek átadásának avítt szemlélete jelentkezik! (…)

Az MSZP Pedagógus Tagozata mindezek miatt elutasítja az új Nemzeti alaptanterv bevezetését, tiltakozik a tanterv-utasításos, erőteljesen központosító, réges-rég idejét múlt szabályozási rendszer feltámasztása ellen! (A teljes szöveg elérhető: http://www.mszp.hu/hirek/az_mszp_pedagogus_tagozatanak_allasfoglalasa_az_uj_nemzeti_alaptanterv_vitaanyagarol)

Alapvetés a Demokratikus

Koalíció programalkotásához

Az oktatás alábbi céljainak megvalósításához biztosítani kell a költségvetési forrásokat. Fenn kell tartani a világnézetileg semleges oktatást és annak elérhetőségét, vagyis minden diák számára a lehető legközelebb elérhető legyen világnézetileg semleges állami (önkormányzati) iskola és óvoda. Hitoktatást az állami és önkormányzati iskolákban továbbra is csak a kötelező tanrenden kívül lehet tartani, erkölcstan oktatására önálló tantárgyként pedig nincs szükség. (A teljes szöveg elérhető: http://program.demokratikuskoalicio.hu)