Kontrasztkiállítás – a vendégkönyv ,,szemével”

Sorsok, életek érkeznek a Kontrasztra. Mindegyik más. Van közte vallásos, „jó református család” gyermeke, van közte teljesen egyházidegen, van, aki csak most kandikál kifelé egy biztonságot adó burokból, és olyan is, aki már évek óta hegyeket emelget. Sokfélék. Sokféle az is, ahogyan a kiállításra megérkeznek: váradalom, érdektelen rezignáltság, félelem keveredik az előszobában. Ezek az alapérzések, amelyek aszerint változnak, hogy mit hallottak már, vagy éppen láttak a Kontrasztból, mi az, amit saját életükben takargatnak. Lelkigondozóként először a szemekkel találkozom, beszélgetésfoszlányokkal.

Aztán elindulnak egy nehéz úton, a Kontraszt útján. Ahol mindenki magával dolgozik, ahol mindenkihez szól az evangélium, ahol minden borzalom ellenére ott a „kontraszt”, az élet szeretetének, tiszteletének, ajándék voltának nagy felkiáltójele. Minden szobában mindkettő. Majd a nyolcadik szobában már mindenféle írás nélkül szembetalálják magukat az Áldozattal, az Irgalommal, a Fiúval.

A kiállítás végén valahol az EXIT felirat és a csendszoba közti rövid folyosón várom őket. Itt helyeztük el a vendégkönyvet is.

Sok fiatal jön ki megerősödve, megbátorodva, hálát adva. Legtöbbször ők írnak a vendégkönyvbe a köszönet szavával a családjukért, a mindennapjaikért. Azért, hogy a bent látott dolgok messze vannak tőlük:

„Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem, és hogy rájöttem arra, mekkora ajándék az életem, és minden, ami benne van, és körülvesz.”

Van, amikor a vendégkönyvnek beszélnek arról, amit nem mernek vagy nem tudnak szavakba önteni, de életük nagyon is valóságos tapasztalata:

„Ha az apád kiskorodban részegen agyba-főbe ver, akkor nem is olyan rémísztő :-(”

„Én két hete jöttem ki a pszichiátriáról, öngyilkossági kísérlet miatt… ne legyetek öngyilkosok! Nem éri meg!

„Több gondolatom is volt már az öngyilkosságról, de a kiállítás ráébresztett, hogy van miért élnem.”

Fiatalok, akik nem találnak kapaszkodót, nem találnak szeretetet a családban, a világban. De keresik! Lehet ebben nekik segíteni szülőként, pedagógusként, lelkészként, emberként, erről is tanúskodnak a kézzel írt sorok:

„Köszönöm a fiamnak, hogy szólt erről a kiállításról.”

„A gyermeked figyel téged!”

A Kontraszt Kiállításról nagyon sokféle vélemény kering ma is a köztudatban. Támogatói és ellenzői egyaránt vannak. Mi, akik ott szolgálunk, úgy hisszük: Lehetőség. Lehetőség Isten igéjével elérni, elindítani a Krisztus- követés útján, az Istenhez ragaszkodás útján a fiatalokat, hogy a jövő református közösségévé legyenek, akik jobban tudnak majd törődni másokkal, mint ahogy velük törődtek. Ezért nyitjuk ki naponként az ajtót:

„Nekünk az a dolgunk, hogy a saját életünket tegyük példaértékűvé.”

Tóth Orsolya lelkipásztor,

az ifjúsági misszió munkatársa