Útravaló Tolcsváról, úti cél Celldömölk

LVII. évfolyam 2. szám / Intézményeink

Mizsák Noémi első helyezést ért el a Kresznerics Ferenc VI. országos anyanyelvi versenyen.

Noémi a hatosztályos képzésben tanul, idén nyolcadikos, de ismeri az egész iskola. Tolcsvai, naponta bejár, de nagyon sok feladattal megbirkózott így is. Kitűnő tanuló, kicsik és nagyok egyaránt vannak barátai között. Élményeiről, pataki benyomásairól kérdeztem.


- Már alsós koromban Tolcsván is részt vettem szavalóversenyeken és a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen. Tanáraim, Csontosné Gárdosi Gabriella és Dankó Andrea sokat segítettek. Patakon lehetőséget kaptam arra is, hogy országos versenyeken is részt vegyek.


2003 áprilisában Nyíregyházán a „Csodát virágzik a jelen" című, református iskolák tanulóinak rendezett országos versenyen jártam. Több kategóriában - vers, próza, néptánc, rajz, ének, anyanyelv - versenyeztek a gyerekek. Én a versmondók között második lettem egy kötelező, Füle Lajos verssel és Kányádi Sándor Útravaló ének című művével.


- Nemrég Celldömölkön versenyeztél. Ott mi volt a feladatod?


- Egy pályamunkát írtam Vallomás az anyanyelvről címmel. Ezzel jutottam be az országos versenyre. Az írásbelin ismernünk kellett a verseny névadójának, Kresznerics Ferencnek az életművét, voltak nyelvműveléssel kapcsolatos és nyelvhelyességi, helyesírási feladatok, végül nyelvi játékok. Délután kirándultunk, megismertük Kemenesalját: Csöngén a Weöres Sándor Múzeumot, Ostffyasszonyfán a Petőfi - emlékkiállítást, Ságon megkoszorúztuk Kresznerics sírját, megmásztuk a Ság hegyet.


- Kik szervezték ezeket a programokat?


- A versenyt a celldömölki városi könyvtár munkatársai szervezik kétévenként, a magyar nyelv hetének helyi rendezvényeként. Sokan támogatják a versenyt, tudott róla az egész város. Nagyon kedvesen fogadtak minket.


- Milyen feladat volt a szóbelin?


- Emelt fejjel Európába! címmel mondtam el gondolataimat. Ezután a részeredmények alapján már csak hat tanuló kapott feladatot: én Baranyi Ferenc Fohász című versét húztam, fel kellett olvasni és utána értelmezni. Az első helyen végeztem, örültem, de kicsit meglepődtem. Annak is örülök, hogy megismertem a Kemenesalját, és ami a legfontosabb: nagyon sok barátot szereztem.


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább