Felépülvén külső- és belsőképpen
LXV. évf. 2. szám / Abaúji EgyházmegyeA háborítatlan egységet nehéz megteremteni. Vágyni, óhajtani lehet, törekedni rá kötelességünk. Állandó bérletesévé válni lehetetlen. Így a pillanatot, amelyben törékeny alakja megmutatkozik, megörökíteni egyetemes érdek.
A telkibányai református gyülekezet az egységet külső formájában és belső tartalmában az április 15-én tartott hálaadó istentiszteleten tapasztalhatta meg. Az ünneplés kettős apropója a tíz évre visszatekintő észak-ír testvérgyülekezeti kapcsolat, valamint a Vártemplom részleges felújítása volt.
A gyülekezet 2009 adventjében adott be pályázatot az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaphoz, hogy a település egyetlen, országos műemléki védelem alatt álló épületét megmentsék. A pályázat 2011 májusában kapott zöld jelzést, hogy a falak nedvesedését szivárgó építésével és a vakolat cseréjével orvosolják. A régészeti- és falkutatás után szeptemberben kezdődhettek el a munkálatok, amelyek decemberre be is fejeződtek. A gyülekezet, a település, az elszármazottak és a református közösség szimpatizánsai példás összefogást tanúsítottak a felújítás során. Nem állhatott elő olyan nehézség, amire szinte azonnal ne érkezett volna megoldás: erkölcsi és szakmai támogatás, fizikai munka, illetve pénzbeli felajánlás formájában. Végül a 10.000.000 Ft-os pályázati támogatáson túl, több mint 2.000.000 Ft értékben egyéb halaszthatatlan javítások történtek a templomon. Így kerülhetett sor az elkorhadt padozat alapjainak és föld feletti burkolatának cseréjére, a teljes belső tér, a lábazat és a torony festésére, valamint az ablakok cseréjére.
Az észak-írországi testvérgyülekezeti kapcsolat 2002-ben kezdődött, még Molnár Sándor lelkipásztorsága alatt. A First Bangor Presbyterian Church keresett egy kelet-európai gyülekezetet, ahol missziói szolgálatot végezhetnek. A két gyülekezet kapcsolata az elmúlt évtizedben nagyon színes képet mutatott. A kölcsönös látogatások során többek között Biblia-, sport és ökológiai táborok, tanulmányutak, történelmi megemlékezések, rehabilitációs programok, nyelvkurzusok valósulhattak meg. Az erősségét a testvérkapcsolatnak a személyes jellege adja, hiszen igazi barátságok szövődtek. Többen a gyülekezeti programokon túl is egymás életének részévé váltak.
A tizenöt fős bangori delegáció már április 11-én, szerdán megérkezett Telki-bányára. Az ittlétük során felkeresték a Polgármesteri Hivatalt, a Szepsi Csombor Márton Tagiskolát, a bányavidék híres tárnáit és családi meghívásoknak tettek eleget. Csütörtökön este kezdődött a 10. évforduló megünneplése terített asztalok mellett a Művelődési Házban. Közös szolgálat nyitotta meg az alkalmat, ahol angol, illetve magyar nyelven hangoztak el az énekek, az imádságok és az igehirdetés. Ezután egy félórás filmet tekintettek meg az érdeklődők, amiben az elmúlt évi eseményeket elevenítették fel. Mindkét gyülekezet tagjaitól riportok hangzottak el arról, hogyan is vélekednek a testvérkapcsolatról. A bográcsban készült tejfölös babgulyás elfogyasztása után felszabadult éneklés és kötetlen beszélgetés következett. Pénteken a bangori csapat meglátogatta a Gönci Gyermekotthont, és a gondozott fiatalokkal közösen készítették el a húsvéti kézműves kosárkájukat.
Április 15-én, vasárnap a hálaadó istentisztelet fél tízkor kezdődött a telkibányai Vártemplomban. Az ünnepélyes köszöntés és megnyitó után Baksy Mária, az Abaúji Református Egyházmegye esperese és Szűcs Endre, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főjegyzője végezték az igei szolgálatot. Helen Sloan kapcsolati referens, valamint Gladys Brown gondnokasszony összefoglalták a testvérkapcsolat elmúlt 10 esztendejét, és átadták a bangori gyülekezet köszöntését, adományát és egy gyönyörű kelta keresztet. A telkibányai gyülekezet lelkipásztora és gondnoka viszonzásul az erre az alkalomra készített, gravírozott réz plakettel ajándékozta meg a bangori testvéreket. Az emléktáblán az igehirdetés alapigéje is helyet kapott: „A testvéri szeretet legyen maradandó.” (Zsid 13:1) Ezt követte Sápi Tibor vállalkozó beszámolója a templom állagmegóvásának eredményeiről.
A hálaadó istentiszteletet jelenlétükkel megtisztelték többek között: dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő úr és felesége, valamint Szabó László az Abaúji Református Egyházmegye főgondnoka. Az ünnepségen ugyan nem tudtak részt venni, de az egybegyűlteknek köszöntésüket és áldáskívánásukat küldték: főtiszteletű Csomós József püspök úr; Koncsol László Telkibányáról elszármazott, Pozsonyban élő író, irodalomtörténész, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tiszteletbeli főgondnoka; Molnár Sándor, egykori telkibányai lelkipásztor. A ünnepélyes alkalmat színesítette a bangori gyülekezet alkalmi kórusa, a Telkibányai Férfi Dalárda, a helyi gyülekezet énekkara és ifjúsága, valamint citera és gitárjáték. A templomi együttlét után a több mint 200 fős vendégsereg közös állófogadáson vett részt a Művelődési Házban.
Az egység különlegesen megindító pillanatában olvadtak fel az ünneplők. Nemzetek, közösségek, egyesületek, vállalkozások, formációk, személyek határai mosódtak el, hogy közös céljuk érdekében egyesítsék lehetőségeiket. Így épülhettünk fel külső és belsőképpen valódi templommá és lelki házzá egyaránt. Isten áldása legyen mindazokon, akik imádságaikkal, fáradhatatlan munkájukkal, áldozatvállalásukkal, szeretetükkel egyengetik és segítik e kis közösség megmaradását, következzen ránk akár ünnep, akár hétköznap.
Szalay László Pál lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
