,,Női szolgálók csendesnapja” Mezőkövesden
LXV. évf. 2. szám / Egervölgyi EgyházmegyeÁprilis 1-jén tartottuk Mezőkövesden a ,,Női szolgálók csendesnapját”. Már az előkészületek érdekesen alakultak, mivel az utolsó héten, a jelentkezések összesítésekor derült ki, hogy a résztvevők száma jóval meghaladja a mezőkövesdi templom befogadóképességét.
Hála a Közösségi ház rugalmas hozzáállásának, itt kaptunk helyet a már hagyományos virágvasárnapi együttléthez, de még itt is pótszékeket kellett behoznunk, hogy a mintegy 200 jelenlévő ülve követhesse az eseményeket.
A konferencia a mezőkövesdi dicsőítő csoport énektanításával indult, majd Anda Judit noszvaji lelkipásztor szolgálata következett. Gordosné Balogh Eszter helyi lelkipásztor és Kádár Zsolt esperes üdvözölte a jelenlévőket, majd dr. Fodorné dr. Nagy Sarolta sárospataki professzor beszélt Lorántffy Zsuzsanna kapcsán a református asszonyi identitásról bravúros párhuzamokat vonva az asszonyi sors akkori és mai kihívásainak hasonlósága között. Dr. Benke György előadása előtt még meghallgattuk a mezőkeresztesi kamarakórus rendkívül magas színvonalú előadását. A professzor úr Molnár Máriáról, a magyar külmisszió egyik legjelentősebb alakjáról beszélt.
A záróimádságban Hajdú Ferencné köszönte meg Istennek Mezőkövesden közölt áldásait, majd a tanult énekek ismétlése után szeretetvendégséggel zárult az alkalom.
Gordos Attila
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
