Lelkészbeiktatás Cserépfalun

LXV. évf. 2. szám / Egervölgyi Egyházmegye

Egy gyülekezet életében mindig új lehetőséget és az addigi jó hagyományok folytatását jelenti egy lelkészváltás. A Cserépfalui Református Egyházközség gyülekezetének az utóbbi évtizedekben többször is volt alkalma átélni, megtapasztalni, milyen nehéz megválni a lelkészétől, és milyen, új reménységgel fogadni az újat.

„Mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt pedig az evangéliumért teszem…” (1Kor 9,22-23)
Ezzel az igével szólította meg az ünneplő gyülekezetet 2012. március 25-én Cserépfalu új, megválasztott lelkipásztora, Szilágyi Zoltán. Igehirdetésében kiemelte, hogy akkor lehet hűséggel szolgálni, ha Isten adja rá a megbízatást. Csak Tőle jöhet áldás, és általa épülhet, erősödhet a gyülekezet. Új szolgálati helyén a legfontosabbnak azt tartja, hogy az evangélium hirdettessék. 
Szilágyi Zoltán ezt megelőzően a miskolci Lévay József Református Gimnáziumnak volt vallástanára, majd a Diákotthonának vezetője, és az Arnóti Református Missziói Egyházközség lelkipásztora.
A beiktatást dr. Kádár Zsolt, az Egervölgyi Egyházmegye esperese végezte. Üzenetében hangsúlyozta az empátia, szimpátia és a tolerancia szükségességét, melyek meghatározói a lelkipásztori szolgálatnak. 
A beiktatást követően a palástos lelkészek egy-egy igével kértek áldást a lelkész és a gyülekezet közös munkájára. Felemelő volt, ahogyan a lelkészkoszorú körbevette új társukat, hogy erősítsék, bátorítsák.
Az alkalom díszvendégei is köszöntötték a beiktatott lelkipásztort. Csomós József, a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke a múlt értékeléséről, a jelen számbavételéről és a jövő kilátásairól szólt. Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára arra az időszakra emlékezett, mikor édesapja állt a cserépi gyülekezet élén. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy a falu melegszívű, Istent tisztelő, lelkészét megbecsülő híveinek közössége mindig odaadóan vette körül a hozzájuk érkezőt. A cserépiek büszkék templomukra, és szeretik a rendet. Ilyen alapokra lehet építeni.
Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, a körzet országgyűlési képviselője arra a felelősségre emlékeztetett, ami egy falu elöljáróira terhelődik. A lelkipásztornak minden lakos lelki egészségéért kell munkálkodnia.
Ábrám Tibor egyházkerületi főgondnok úr a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatója visszautalva az igehirdetésre megerősítette, hogy csak akkor tud a lelkipásztor „mindenné” lenni, ha maga is mindig megszólítható Istentől. Ezt a bensőséges állapotot kívánta a cserépi szolgálat mindennapjára.
A megszólalók között volt még Molnár Sándor, az előző lelkipásztor, Kósik István polgármester úr, Ittes Emilné a bogácsi reformátusok nevében, Benke Györgyné a helyi Nőszövetség elnöke és a gyülekezet gondnoka, Kompa József is. 
Az alkalmat színesítette egy rövid jelenet a helyi gyermekek előadásában, mely arról szólt, hogyan épülhet egy gyülekezet. Énekkel köszöntött a Bárka kör, amely a gyülekezet fiatal-középkorú tagjaiból áll.
Az istentiszteletet követően az iskolában szeretetvendégségen lehetett még beszélgetni, örülni egymásnak.
Minden jó szóért, imádságért, mosolyért, segítségért egyesül Istené a dicsőség! Soli Deo Gloria!

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább