Húsvéti koncert Mezőzomboron

LXV. évf. 2. szám / Zempléni Egyházmegye

A hagyományoktól eltérően készültünk a feltámadás ünnepére az idén. Április 5-én este 18.30-kor a Magyar Continental Singers együttes volt a vendégünk.

Gyülekezetünk egyik fiatal tagja – Hornyikné Kovács Katalin –, aki korábban maga is tagja volt a Magyar Continental Singers-nek, azzal a hírrel örvendeztetett meg – még valamikor februárban –, hogy sikerült meghívni az együttest nagycsütörtök estére hozzánk egy koncertre. Istennek legyen hála, sokak imádsága meghallgatásra talált, és sok áldozatkész lélek munkálkodott, hogy csodálatos alkalomra kerülhetett sor a mezőzombori Közösségi Ház nagytermében. 
A zenekar tagjai már délután megérkeztek, és előkészítettek mindent a profi előadáshoz. Nem csak a hangosítás, az ének és a zene volt professzionális, – nem csak ettől volt jó, hanem az a Lélektől áthatott, magával ragadó előadásmód, amelynek hatása alól nem vonhatta ki magát egyetlen jelenlévő sem. A műsor folyamán az énekesek és a zenekar tagjai is bizonyságot tettek hitükről egy-egy mondatban, és elhangzott egy hosszabb bizonyságtétel is, ami még hitelesebbé tette éneküket, zenéjüket.
Nem csak a zenekar volt felekezetközi, a hallgatóság is. De ezen az alkalmon csak az számított, hogy Istent magasztaljuk, Jézust dicsőítsük, és engedjük, hogy a Szentlélek áthasson mindnyájunkat.
Nem csak a helybeliek, hanem a környékről – Miskolctól Karcsáig hét településről – is szép számmal érkeztek az előadásra. Sokakban ott volt a kíváncsiság, hiszen nem ismerték, nem sokat tudtak az emberek a zenekarról. Akik pedig már ismerték, hallották őket, azért voltak telve várakozással, mert ők már tudták, hogy mire számíthatnak. 
Azok számára, akik részesei voltak a koncertnek, maradandó élményt nyújtottak, és valami különleges, felemelő módon „hangolódtunk” az ünnepre. 
Illesse köszönet Hornyikné Kovács Katalint és férjét a szervezésben és az előkészületekben végzett munkájukért, községünk polgármesterét, Radó Bélát, aki a koncert után ízletes vacsorával látta vendégül a zenekar tagjait, és gyülekezetünk asszonyait, akik süteményekkel járultak hozzá a szeretetvendégséghez. Soli Deo Gloria! 
Hegedűs Aranka 
református lelkipásztor 
Juszku Gergő /fotó/

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább