Családi napközi Erdőbényén
LXV. évf. 2. szám / Zempléni EgyházmegyeGyülekezetünk területén zömében idős emberek élnek, s a köréjük csoportosult szolgálatokat a gyülekezet megtalálta. A gyermekek körében a hittan, káté, gyermek-istentisztelet alkalmain túl is szerettünk volna valamilyen átfogóbb lehetőséget találni.
Amikor a gondolatunk a családi napközire irányult, a helyi általános iskolában nem volt napközi. A gyermekek a délutánjaikat a faluban csellengve, jobb esetben odahaza töltötték. A település adottságaiból eredően a munkalehetőségek is nagyon gyérek. Így a fenti három szempontot ötvözve megszületett a gyülekezet, a presbitérium döntése, hogy a családi napközi beindítására konkrét lépéseket is tesz. 2011 nyarán elvégeztük a családi napközivezető-képzést, az ősz folyamán kerestünk épületet, melyben működhet a napközi, a késő őszi időszakban megtörtént az épület szükség szerinti átalakítása. Majd jött az engedélyeztetési eljárás, annak minden bürokratikus nehézségével, de Istennek hála, sikerült minden engedélyt megszerezni. 2012. január 2-án Isten kegyelméből két csoporttal el tudtuk kezdeni a gyermekekkel való foglalkozást. 10-14 fős gyereklétszámmal működünk, 3 lelkes munkatárs foglalkoztatásával. Erdőbényén indulhatott meg a Zempléni Egyházmegyében elsőként családi napközi szolgáltatás.
Sok örömünk van a gyermekek között végzett foglalkozásokban, szolgálatban. Nem nagy dolgokra kell gondolni, egy elismerő tekintetre, egy „köszönöm”-re… Az iskolából is hallunk visszajelzéseket, hogy jobban teljesített egyik vagy másik gyermek. A gyülekezetben is gyakrabban meg-megfordulnak az ifjak, s a családok, szülők részéről is sokkal könnyebb, felszabadultabb az élet, mert a gyermekek a leckéjüket a napköziben elkészítik, így azzal már odahaza nem kell foglalkozni.
Egyedül Istené a dicsőség azért, ha valami jót tehetünk egy-egy „kicsi”-ért, gyermeki lélekért.
Tóbiás Zoltán
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
