Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből
LXV. évf. 2. szám / Zempléni EgyházmegyeA Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma 12/A osztálya egy hétvégét töltött Sárospatakon. Az érettségi előtt élő történelemóraként fogadták a diákok a Kollégium, a Vár történetét és Széphalomban Kazinczy örökségét.
A vasárnapi istentiszteleten verssel, énekekkel szolgáltak a maturandus diákok, Grubisics Roland igazgatóhelyettes szólt a Kollégium életéről, és kedves gesztusként valamennyi templomban levőnek egy kézzel írt igés kártyát ajándékoztak. A debreceni diákok fogadásában szállásadással a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, az ellátásban a Nőszövetség tagjai bizonyították meg vendégszeretetüket.
A húsvét ünnepére való lelki előkészületben áldást jelentettek a templomban a gimnázium evangélizációs alkalmai, melyeken Damjanovics József görög katolikus esperes, Lóczy Tamás római katolikus pap-tanár és Steinbach József dunántúli református püspök szolgáltak. A gyülekezet nagyheti alkalmai sorában szolgált Kertész Adrienn, gyülekezetünk teológiai hallgatója, nagycsütörtökön a szereztetést felidéző úrvacsora mellett imádságos énekes virrasztással emlékeztünk a Gecsemáné kertjében történtekre, nagypénteken Török István szolgálata erősítette délelőtt a gyülekezetet, este pedig a passióolvasással élhettük át Urunk szenvedését. Sárospatakon húsvét hajnalban, 5 órakor feltámadási istentisztelet van, amit még 1927-ben a KIE ifjúsága indított el.
Lorántffy Zsuzsanna sorsának nevezetes napján, április 18-án, amikor esküvője és örökkévalóságba költözésének napja volt, Sárospatakon a Nőszövetség egy emléksétával tisztelgett névadója követésre méltó életpéldája előtt. Az esti bibliaórát követően énekkel, igeolvasással, imádsággal álltak meg a résztvevők lakóhelye, a Vár, nyugvóhelye a Vártemplom és emlékhelye, az iskolakerti szobra mellett.
Virágh Sándor lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
