180 éve készült el a füzéri református templom festett kazettás mennyezete

LXV. évf. 2. szám / Zempléni Egyházmegye

A füzéri református templom II. József türelmi rendelete után 1785-ben épült.

A rokokó stílust népiesen megidéző elemek eredetileg az egész belső teret díszítették, amelyek a padokon a későbbi világoskék színű lefestés által szemünk elől elrejtve maradnak, csak a feltárás kutatónyílása enged betekinteni az eredeti kialakításba.
Az épület ékessége a Pandák Mihály által 1832-ben készített festett kazettás mennyezet.
A festett kazetták a teremtett világ gazdagságát tárják elénk. Az égboltot idéző nap, hold és csillag ábrázolásokkal egyben a menny megjelenítése is megvalósul.
A templom-mennyezetek festett kazettás díszítésének a reformáció korától közel háromszáz évig élő hagyománya volt Erdélytől a Dunántúlon át Észak-Magyarországig. Az itt látható mennyezetet a Kárpát-medencei emlékanyagban a késői alkotások között tarthatjuk számon.
A templom tornyában egyetlen egy harang lakik, felirata: ,,A FÜZÉRI REFORMATA SZ EKLESIA MAGA/ KÖLTSÉGÉN ÖNTÖTTE 1796”
Patay Pálnak, a XX. századi magyar harangkutatás legjelentősebb személyének meghatározása szerint a harangot erdélyi vándorló mester készíthette a füzérradványi református templom harangjával együtt. A megállapítás alapjául a két harang azonos díszítése, és készítésüknek azonos éve szolgál.

Millisits Máté

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább