Hagyomány és megújulás

LXV. évf. 2. szám / Intézményeink

Innovációs törekvések az északkelet-magyarországi egyházak történetében – különös tekintettel a református egyházra.

Ezzel a címmel rendezett konferenciát 2012. március 24-én a Lévay József Református Gimnázium együttműködésben a Miskolci Egyetem BTK Történettudományi Intézetével és a Miskolci Akadémiai Bizottsággal.
Ez a konferencia folytatása annak a kezdeményezésnek, amely az elmúlt tanévben valósult meg először Akkor intézményünk alapításának 450. évét ünnepelve Lévay Józsefet és korát ismertük meg, valamint a református nevelés történetét elevenítettük fel. Mindkét konferencia nagyon színvonalas előadásokat tartalmazott felnőttek és diákok számára egyaránt, és megfogalmazódott az az igény, hogy legyen folytatása minden évben.
Ebben az évben is nagyon érdekes előadások hangzottak el, a témák az északkelet- magyarországi egyházak- elsősorban a református egyház- hagyományai és újító törekvései voltak. Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg a konferenciát. Az előadók többsége a Miskolci Egyetemről érkezett: dr. Tóth Péter a sajószentpéteri reformáció kezdeteiről beszélt, dr. Balogh Judit a puritán reformtörekvések hatásairól az oktatásban és az egyházszervezetben, dr. Gyulai Éva a miskolci minoriták ünnepeiről tartott előadást. Dr. Fazekas Csaba témája egyházkerületünk közéleti szerepvállalása az 1840-es években, dr. Ugrai Jánosé a Sárospataki Református Kollégium akadémiai tagozatának megváltozó funkciói a 19. század első felében voltak.
A konferenciát gazdagította két diák szónoki beszéde is, Polák Péter, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tanulója, valamint Csillag Nikoletta iskolánk tanulója első, illetve második helyen végeztek a Lévay által meghirdetett szónoki beszéd versenyen.
Az előadások sorát dr. Dienes Dénes, a Sárospataki Református Tudományos Gyűjtemények igazgatója folytatta, aki hosszan beszélt Szalay Sámuel és a miskolci református iskoláztatás történetéről. Vendégünk volt a Felvidékről, Gútáról, a Nagyboldogasszony Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnáziumból Galo Vilmos tanár úr, aki a beretkei árvaház történetét hozta el nekünk. Dr. Kováts Dániel irodalomtörténész zárta az előadók sorát, akinek a témája a „falumunka” szerepe a sárospataki főiskola megújulásában az 1930-as, 40-es években volt.
A konferencia záró gondolatait Ábrám Tibor egyházkerületi főgondnok, iskolánk igazgatója fogalmazta meg, aki elmondta, hogy nagyon értékes napot tölthettünk el, színvonalas előadásokat hallhattunk, jó hangulatban lehettünk együtt, ezért jövőre mindenképp lesz folytatása, hiszen szeretnénk a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézetével és a Miskolci Akadémiai Bizottsággal továbbra is együttműködve hagyományt teremteni.
Barócsi Angéla
tanár

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább