Áprily Lajos vers- és prózamondó verseny a Lévayban
LXV. évf. 2. szám / Intézményeink2012. március 30-án és 31-én zajlott a gimnáziumunkban a verseny országos döntője. A versenyt az Áprily Lajos Alapítvány már tizennyolcadik alkalommal hirdette meg, a rendezés jogát minden évben más iskola kapja, intézményünk most másodszor adott otthont a szavaló diákok nemes versengésének.
A feladat egy Szabó Lőrinc vers és egy nőről szóló alkotás művészi tolmácsolása volt. Kedves gesztusa volt az alapítványnak, hogy városunk híres költőjének alkotásaiból kellett a versenyzőket felkészítő tanároknak válogatniuk.
A versenyre 15 iskola tanulói érkeztek az ország minden részéből. Bár maga a verseny csak szombat délelőtt volt, sok iskola képviselői már péntek délután megérkeztek. A vendégek péntek délután városnézésen vehettek részt dr. Kóczi Rozália vezetésével. Vacsora után pedig Szűcsné Bottka Krisztina tanárnő színjátszói mutatták be tudásukat mindenki nagy tetszésére. Szombaton nyolc órakor Ábrám Tibor igazgató úr köszöntötte a vendégeket, majd Sipos Tamás tanár úr tartott nyitó áhítatot.
A versenyzők teljesítményét háromtagú zsűri értékelte: Szűcs Tamás, Tőkéczky Ilona, Kojsza Péter. Nagyon sok szép verset hallhattunk délelőtt, s valóban ihletett tolmácsolásban. A zsűri „nem volt könnyű helyzetben”, de gyorsan és egyöntetűen hozta meg döntését, így 13 órakor már meg is kezdődött az eredményhirdetés. A verseny befejezéseként átadtuk a versenyrendezés jogát jelentő Áprily képet Kovács Gergelynek, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma tanárának.
Köszönjük a diákoknak és felkészítő tanáraiknak az élménydús és emlékezetes délelőttöt.
Nagyné Bódor Katalin, a magyar munkaközösség vezetőjének beszámolója alapján a Szerk.
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
