Szabadok és Szentek

LXV. évf. 2. szám / Intézményeink

Ha egy közösség, egy iskola manapság médiafelülethez jut, könnyen kísértésbe esik: már nem elég jónak, ügyesnek és tisztességesnek lenni, ma látszani is kell; még pontosabban láthatóvá kell válni!

Az interneten böngészve vagy egy-egy újságcikket olvasva gyakran támad az az érzésem: a cikkek írói mentegetőznek, magyarázkodnak. Soraikkal mintha igazolni szeretnék tevékenységük létjogosultságát. 
Most, mikor a SRK gimnáziumi ifjúságának életéről írok, nem így szeretnék tenni. Ráadásul azt is tudom, hogy nem idegenekhez, hanem keresztyén testvéreimhez szólok, akiknek aligha kell bizonygatnom, hogy kollégiumunknak igenis van hivatása. Magunk között vagyunk, ezért hadd valljak arról, milyennek látom a kollégium falai közt élő, egymásért és a közösségért tenni akaró fiataljainkat. 
Elfogult vagyok velük szemben, s rosszul is tenném, ha nem volnék az. Mégis, minden részrehajlásom ellenére vegyék komolyan a címben olvasható két jelzőt: „szabadok és szentek”. Amikor azt állítom a diákjainkról, hogy szentek, természetesen nem azt gondolom, hogy glória lebeg a fejük fölött. Nem! Tudnak nagyon komiszak is lenni. Azt viszont állítom, hogy ők mind az Istenéi. Krisztus megváltottai, így tulajdonai és egyedül Neki tartoznak felelősséggel. 
Ebből következően fiataljaink szabadok lehetnek! Nem kell, hogy szolidárisak legyenek a bűnnel, hiszen nem szolgái annak. Nem kívánatos számukra sem a bölcs, sem az oktalan kompromisszum. Szabadabb világban nevelkedtek, mint a szüleik. Szabadabban döntenek. Kollégiumunk harcos szabadsághőseihez mérik magukat. Próbálgatják oroszlánkörmeiket és küzdenek az igazságért, egymásért, a gimnázium közösségéért. Mindezt önkéntesen teszik szabadidejükben. 
Isten szabad és szent gyermekei erősek is! Egyszer egy kollégámmal figyeltük őket munka közben. „Nézd!” – mondta. „Ha rájuk tudnánk kötni a Király-hegyet, elhúznák!” Igen, így van. Kétségem sincs felőle, hogy meg tudnák tenni.
Megvallom, az igényeik is nagyok. „A legforróbb tűzben edződik a legnemesebb acél.” Elvárásaikat ebben a mondatban sűrítették össze, feladva ezzel a leckét nekünk, nevelőiknek. Égető a kérdés: hogyan lehet a nevelésnek ezt a hőfokát elérni és hosszú távon biztosítani? A keresztyén diák és a keresztyén tanár találkozásából az előbb elmondottak csak akkor következhetnek, ha egyik sem tartja többnek magát a másiknál. Az idősebb ugyan tudja, hogy fontos értékek birtokosa, talán jelentős tapasztalattal bír, de azt is tudnia kell, hogy időközben fájdalmasan sokat tékozolt. Ellenben a másik most kezdi, és talán okosabban élhet, mint ő. A diákok is tudják – remélem, tudják –, mivel tartoznak az előttük járóknak. Hibáinkból és erényeinkből egyaránt okulhatnak. Időt, energiát spórolhatnak meg, ha tőlünk és nem saját kárukon tanulnak. Messzebbre látnak, ha felugorhatnak a vállainkra. Reálisabb lesz a jövőről alkotott képük, ha őszinték voltunk hozzájuk. Ha mindkét fél megérzi és vállalja ezt az egymásrautaltságot, akkor fellobban és fenntartható marad az a bizonyos tűz, melyben az acél edződik. Karácsony Sándor így fogalmaz: „Ebben a pedagógiai alapviszonyban az öregebb és a fiatalabb fél úgy egészíti ki egymást, mint a földön nyugvó láb az előre lépő lábat. Egyik a másikat soha nem nélkülözheti. Mert, ha mindkét láb nyugodnék, akkor vesztegelnénk, amikor járnunk kellene, és ha mindkét lábunk egyszerre emelkednék a levegőbe, akkor meg felbuknánk még a sima földön is.” 
Nem állítom, hogy a pataki refiben ez mindig megvalósul, de azt igen, hogy az Oncsa-esteken, a bibliaórákon, a missziói alkalmakon, a diákprogramokon és az egyszerű beszélgetéseinkben is erre törekszünk, diákok és tanárok egyaránt.
Beidek Endre lelkipásztor-vallástanár

 

A Pataki Refi életéről nehéz hírt adni, a „normál üzemmód” mellett ugyanis annyi minden történik, és oly sok nevet kellene kiemelni.
Aki tanulni akar, az tanulhat, és le is mérheti tudását, kreativitását, ötletességét különféle versenyeken. Egy kisvárosi gimnázium diákjaként is lehet kiemelkedő eredményeket elérni. Az utóbbi időszakból csupán két példát hozunk Olvasóink elé. Márciusban a Pannon Egyetem Mérnöki Kara által Veszprémben megrendezett IX. Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencián – amelyre 25 iskolából érkeztek diákok – a pataki résztvevő szekciójában első helyet ért el, áprilisban pedig a Karcagon megrendezett a VII. Avram Hershko Országos Természettudományi Verseny döntőjében a háromfős pataki csapat második helyezett lett.
A „normál üzemmódhoz” nem csak a tanulás tartozik, hanem a lelkiség is. A vallásoktatás, istentiszteletek, áhítatok ezt a tartalmat, értéket szolgálják, ám rendszeresen vannak olyan alkalmak is, amelyek segítségével a diákok intenzívebben koncentrálhatnak a hit titkaira. Ilyen volt az április elejére szervezett három csendesnap: délutánonként evangélizáción és egyéb lelki programokon vehettek részt diákok, tanárok. Mivel a Refinek nem csak református diákjai vannak, ökumenikusnak volt mondható ez a csendesnap sorozat: görög katolikus, és római katolikus vendég éppúgy bizonyságot tehetett hitéről, mint a dunántúli református püspök. Az istentiszteleti alkalmakat az SDG diákkórus szolgálata színesítette, melyet gitárjáték kísért, új formát adva ezzel a dicséreteknek.
A zene egyébként is fontos, többféle stílusban is értéket találhatnak az erre fogékony diákok. Megtanulhatnak régi, hagyományos zsoltárokat, mint tették ezt azok, akik zsoltáréneklő versenyről érkeztek haza nívó díjjal és dicséretekkel, vagy választhatnak modernebb stílust, mint az immár hagyományos diákkoncert lelkes résztvevői.
A diákkoncerthez hasonló jó hangulatú a nyelvi est, melyet szintén rendszeresen megszerveznek a Pataki Refiben. Ebben az évben az angol volt a kiválasztott nyelv, vagyis csak angol nyelvű produkciókkal léptek fel a diákok. A szórakozás mellett a nyelvtanulást is kiválóan szolgálja ez az alkalom.
Egy történelmi város történelmi Kollégiumában a történelmi emlékezés is kiemelt jelentőségű. Olykor sajátos formát is kapnak a megemlékezések: II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésére például kosztümös lovasok is érkeztek a múltidézésre. Szintén sajátos emlékezés a múltra, amikor nem helyben, hanem utazva-felfedezve teszi azt valaki, mint ahogyan a Rákóczi Szövetség jóvoltából tették a gimnázium diákjai Nagybányán és Koltón.
Nincs vége az események sorának, mégis abba kell hagynunk a beszámolót. Aki többre vagy részletekre kíváncsi, keresse az intézmény honlapján: www.reformatus-sp.sulinet.hu/srkg/nagyrefi
(a Szerk.)