Teológia és film

Március 26. és 30. között rendhagyó délutáni program várta a Sárospataki Református Teológiai Akadémia hallgatóit. Teológia és film címmel alapszemináriumi kurzust hallgathattunk, melynek célja a Jézus-filmekkel, a Krisztus-filmekkel és a rejtett Krisztus-filmekkel való megismerkedés.

A sűrített előadás-csomagban ízelítőt kaphattunk a témából, amely az idő korlátai miatt természetesen mindig is hiányos marad. Előadóink voltak dr. Martien E. Brinkman, aki az Amszterdami Szabadegyetem Teológiai Karán az ökumenikus és interkulturális teológia professzora és Rácsok Gabriella (lelkipásztor) főiskolai adjunktus. Ennek a hétnek a rövid összefoglalására törekszem most, és arra, hogy kedvet csináljak a hasonló formabontó utakhoz. Hiszen a képi világ annyira jellemző kommunikációs forma a 21. század emberénél, különösen a fiatalok életében, hogy nehezen képzelhető el az, hogy valaki ezt ne használhatná fel (vagy ne akarná felhasználni) evangelizációs célokra. Természetesen tiszteletben tartjuk a hagyományos formákat, ezek nem helyettesíthetőek újakkal olyan egyszerűen, de a maga helyén a filmnek, a zenének és egyéb jó minőségű művészi alkotásnak is megvan a maga pozitív hatása egy hívő vagy egy isten-kereső ember számára. 
Mindegyik filmnek volt egy „beharangozása”, amolyan kedvcsináló és gondolatébresztő. (Sajnos ez néha részletekig belement a film eseményeibe, „lelőtte” a film végét). Ezt követő alkalmanként egy-egy filmet tekintettünk meg. A film végén az élmények megosztása következett, néha apróbb vitákkal tarkítva. Valójában már a filmek tetszett-nem tetszett kategóriáiban sem mindig értettünk egyet.
A következő filmeket láthattuk:
Pier Paolo Pasolini – Máté evangéliuma, 1964 (olasz eredetiben, feliratozva). Ezt a filmet a legvallásosabb Jézus-filmnek is nevezték, a katolikus egyház lelkesen fogadta (eltekintett a rendező személyétől). Szokatlan megfogalmazása az ismert evangéliumnak, a rendező következetesen csak a bibliai párbeszédeket használja, igaz, néha a sorrendet felcseréli. Mégis elemi erővel hat a nézőre a szegénynegyedből összekovácsolt „színészi” gárda, a képek, jelenetek feszültséggel teltek, a csend beszédessé válik. Mindezek ellenére az ott ülők közül meglepően keveseknek tetszett a film (Félek, túl sokat érlelődtünk már a szájbarágós hollywoodi stílusú filmeken).
A következő nap filmjét Pavel Lungin rendezte A sziget címmel (2006, szintén feliratos orosz film). Amennyire tudom, nem is jelent meg szinkronnal, őrzi az archaikus szláv liturgikus nyelv elemeit. Sajnos a feliratozás nem teljesen szöveghű, de a film így is élvezhető. Szereplője egy Raszkolnyikovra emlékeztető szerzetes (ő személyesíti meg a Krisztus-alakot), megváltást és bocsánatot kereső emberi lélek, akinek különös isteni adományok vannak a birtokában: egyrészt empátia az emberek felé, mely jóakarattal párosul, másrészt a csoda és a babonás hit között pengeélen táncoló misztikus erő. A film jól mutatja be, mennyire más az orosz (hívő) lélek, mint az európai vagy az amerikai kultúra gyermekei. 
A következő filmekre jellemző, hogy a Krisztus-alakok nem annyira egyértelműek, akár több alakban is felfedezhetjük a jellemvonásokat egy alkotáson belül. Az ilyen típusú filmek közül elsőnek Gabriel Axel Babett lakomája (1987) című alkotását láttuk, amely teljesen váratlanul magyar szinkronnal szólalt meg. Majd Lars von Trier Hullámtörés (1996) című munkája következett, ez volt a legtöbb vitát kiváltott alkotás (talán nem csak a teológia közösségében), s bizony, néha remegtek az ódon épület falai. Mindannyiunkat felzaklatott a főhősnő szenvedése és áldozatvállalása, nehezen lehetett napirendre térni felette. Az utolsó film, amit megnéztünk Krzyszof Kieslowski Tízparancsolat-sorozatából a Ne paráználkodj című rész (1988) volt. Már említettem, hogy ezekben a filmekben több rejtett Krisztus-alakot is felfedezhetünk. Félek, ennek az a nagy kísértése, hogy mindenféle rendezői szándék nélkül is „belemagyarázunk” olyan jézusi tulajdonságokat a szereplőkbe, melyek nincsenek is ott. Ebben törekedjünk óvatosságra, nehogy visszatetszést keltsen! 
Számomra kellemes élmény és tanulságos volt ez a hét. Örültem, hogy mások is fontos eszköznek tartják a filmet, mely, beismerjük vagy sem, formálja fiataljaink gondolkodását. A megtekintett filmeket bátran ajánlom, és a válogatásban bölcsességet kívánok azoknak, akik – bevezető magyarázatokkal és természetesen nem minden korosztálynak – vállalkoznak a levetítésükre. Ne zárkózzunk el a hasonlóan jól végiggondolt kísérletek elől, melyekkel megpróbáljuk elérni, megszólítani az egyre inkább magába zárkózó (hívő és hitetlen) embereket! Úttörő próbálkozás volt ez a szeminárium a sárospataki teológián, s gondolom, nem iktatják be következő félévtől a kötelező tanterv kereteibe, de mint maradandó élmény mindannyiunk hasznára válhat.
Cserniga Gyula 2. éves teológus-lelkész szakos hallgató