Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből
LVII. évfolyam 2. szám / IntézményeinkElismerés és köszöntés
Nagy elismerés érte a közelmúltban Miskolc két köztiszteletben álló és közmegbecsülésnek örvendő idős presbiterét.
Május 11-én Miskolc város napján díszpolgárrá választották dr. Novák István nyugalmazott megyei bírósági tanácselnököt, a Sárospataki Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanárát, az 1949-ig fennállott Miskolci Evangélikus Jogakadémia köztünk élő utolsó tanárát, professzor emeritust, aki a Miskolc-Csabai kapui Egyházközség máig szolgáló presbitere. Egyházkerületünk legidősebb egyháztudósa. A város legmagasabb kitüntetését a színházban tartott díszközgyűlésen adta át a polgármester. A megjelentek rövid portréfilmben ismerkedhettek meg a díjazott életével, aki ezzel méltán lépett neves elődök nyomdokaiba. A díjazott neve bekerül a város aranykönyvébe. Az elismerést díszoklevél és a város címerével ékesített aranygyűrű jelzi.
Professzor úr történelmi korokat átívelő pályáját az egyházi szolgálat valamint a jogászi és bírói hívatás párhuzamosan kísérte. Református lelkészcsaládban született Taktaszadán, majd Sárospatakon és Miskolcon tanult. Egyházjogi érdeklődése már joghallgató korában megmutatkozott. A 30-as években jelentek meg első publikációi. A diploma megszerzése után tudományos pályára lépett. 1946-ban Debrecenben szerzett egyetemi magántanári fokozatot. Az Evangélikus Jogakadémia kényszerű megszüntetéséig tanított Miskolcon, majd igazságügyi szolgálatba lépett. Ezzel párhuzamosan az egyházkerület újjáalakulása után több magas egyházi tisztséget viselt. Elkötelezettségében sohasem tántorodott meg, ami az ötvenes, hatvanas években bátor, hitvalló kiállást jelentett. Eközben kandidátusi címet szerzett. 1976-ban mint a megyei bíróság tanácselnöke vonult nyugalomba. Sok évtizedes tudományos és oktatói munkásságát 1994-ben Deák Ferenc-díjjal ismerték el. Munkabírása meghazudtolja korát. Máig aktívan részt vesz a tudományos közéletben és az egyetemi vizsgáztatásban. Szellemi frissessége, napra kész szakmai ismerete, írásainak könnyed eleganciája és finom derűje lenyűgöző. 1998-ban a Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanárává választotta, rá egy évre a Miskolci Egyetem díszdoktora lett. Írásai az egyházi és a jogi szaksajtó legújabb számaiban jelennek meg. Mindemellett gyülekezetének hűséges őrállója. Ez évben tölti be 90. életévét.
A város Pedagógiai Díját - sok évtizedes magas színtű tanári pályafutásának méltó elismeréséül - Demeter Gyula tanár úr, a Miskolc-Diósgyőri Egyházközség hosszú éveken át aktív, jelenleg már tiszteletbeli gondnoka kapta meg ugyanezen az ünnepségen.
Tanár úr személye elválaszthatatlanul fonódik össze Sárospatakkal, de sohasem felejtkezett el kedves szülőfalujáról, Sajókeresztúrról. pataki tanulmányai után előbb lelkészi, majd tanári diplomát szerzett éppen 60 évvel ezelőtt. Micsoda hat évtized telt el azóta! 1952-ig, az államosításig a pataki református gimnáziumban tanított, sőt tablója már az iskolatörténeti múzeumot díszíti. Aztán következett Miskolc, ahol a jelenlegi Diósgyőri Gimnáziumban és annak jogelődjében tanított egészen 1999-ig. Számtalan kiváló diákot indított el a pályán. Megadatott számára, hogy a Teológiai Akadémia újraindulása után még visszatérjen a Kollégiumba. Emellett rendíthetetlen őrállója maradt a diósgyőri gyülekezetnek, ahol minden nemzeti ünnepünkön és újév napján köszöntőt mond. Ízesen szép magyar beszéde, magvas gondolatai és gyönyörű versidézetei mindig megadják az alkalom méltóságát. Nevelőmunkáját a leghatékonyabb módon, saját példaadásával és mások tiszteletben tartásával végezte. A legkiválóbb református tanár egyéniségek köztünk élő egyik tagja. Az ősszel tölti be 85. életévét.
Mindkettőjüket Isten éltesse még sokáig közöttünk!
Dr. Rózsa Tibor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
