Hagyomány, amely újból színesíti az Egervölgyi Egyházmegye életét
LXV. évf. 3. szám / Egervölgyi EgyházmegyeAz Egervölgyi Református Egyházmegye egyik legfontosabb és legkiemelkedőbb evangéliumi alkalma a szilvásváradi szabadtéri evangelizáció.
Minden évben több százan gyülekeznek a templom kertjében, hogy az evangéliumot hallgassák azok szájából, akik erre az Élet Urától felhatalmazást kaptak. Persze többségében az egyházmegye gyülekezeteiből érkeznek a testvérek, de azért találkozunk más gyülekezetekből érkező, igére szomjas testvérekkel is.
Maga az ötlet több évtizeddel korábbra nyúlik vissza, hiszen a háború utáni ébredéskor több igehirdető járta az országot, akiket vándorprédikátornak is neveztek, olyan helyet keresve, ahol a hívő gyülekezeti tagokkal és keresőkkel találkozhattak, és ott a szabadítás útjáról tehettek bizonyságot. Abban az időben egyik helyszínként a Szalajka-völgyet választották, ami még akkor nem számított turisztikailag fontos helynek. Több idősebb testvér – akik már sajnos nincsenek közöttünk – beszámolt arról, hogy mennyire jók voltak ezek az alkalmak, jó volt találkozni egymással, igét hallgatni komoly igehirdetőktől, hitben tovább erősödni, és persze a legfontosabb: az Úr Jézussal lenni. A második világháború után, az ébredéskor minden alkalmat megragadtak az emberek, hogy igét hallgassanak, és együtt lehessenek a Krisztusban.
Erre a hagyományra építve az egyházmegye elnöksége fontosnak tartotta, hogy ha nem is ugyanúgy, de hasonlóképpen együtt legyenek az ige fényében a testvérek. A jónak tűnő ötlet mellett törekedett arra is, hogy az istentisztelet jó értelemben „formabontó” legyen, ahová az egyházmegye meghívott gyülekezeti tagjain túl más érdeklődőre is lehet számítani, elsősorban olyanokra, akik nem tartoznak semmilyen felekezethez sem. A helyszín annyiban változott, hogy nem a Szalajka-völgy lett a helyszín, hanem a templomkert, mert számításba kellett venni a közben felmerülő kellemetlen időjárási feltételeket. Például, ha esik augusztus első vasárnapján az eső, akkor van lehetősége a népes gyülekezetnek arra, hogy elfoglalja Magyarország egyetlenegy református kerek templomát, és ott folytatódjék tovább az alkalom. A döntés bölcsnek bizonyult, hiszen az előző esztendőben valóban bekövetkezett az esős nap, és így a templomban folytatódott az evangelizáció.
Több éve, mint már említettem, a szabadtéri istentiszteleten a reformátusokon kívül más felekezetből vagy egyháztól távol állók is érkeznek, hogy hallgassák az Isten igéjét. Én úgy gondolom, hogy ez olyan lehetőség, amivel talán jobban kellene sáfárkodni, hiszen a népegyházi jelleg helyett hitvallóvá kell átalakulnia református gyülekezeteinknek, és ennek egyik módja az evangelizáció: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” (Róma 10,17)
Terveink között szerepel, hogy az evangelizáció túlnője az egyházmegye kereteit, és első lépésben kerületi, majd – merész elképzelés szerint – országos eseménnyé is váljon. Persze nem csupán Szilvásvárad adhatna ennek helyet, mert számtalan hely rendelkezik hasonló adottságokkal. Úgy gondolom, hogy azok előtt, akik tartózkodnak bármilyen okból részt venni hagyományos istentiszteleteinken, ezeken az evangelizációs alkalmakon, ahol kötetlen formában hallgathatják az evangéliumot, a falak is könnyebben leomlanak. Persze szükséges az imádság, amely mindennek az alapja, hogy az Úr tegye késszé a szíveket, hogy befogadják Jézust az életükbe, és ehhez Isten Lelkének vezetésére is szükség van, hogy az igehirdető – mint Isten eszköze – áldássá legyen Isten országának építésében.
Az elmúlt pár esztendő áldásai megerősítenek bennünket abban, hogy továbbra is helyet adjunk a szabadtéri evangelizációnak, és az elkövetkezendő esztendőkben is kérjük Urunkat, hogy adjon elég kitartást, erőt, hogy ezt a fontos szolgálatot végezhessük.
Karászi Attila lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
