Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből
LVII. évfolyam 2. szám / IntézményeinkKonferencia az oroszországi kálvini reformációról
A konferencia mögött a Missziótudományi Intézet évek óta munkált kapcsolattartása áll, melynek folyamán dr. Nagy Antal Mihály professzor szeminaristái több dolgozatban számoltak be „keleti" utazásaik tapasztalatairól s szerzett ismereteikről.
A konferencián mind a négy Teológia képviseletében bevezető előadások hangzottak el, a megnyitó igei szolgálatot pedig Szűcs Endre egyházkerületi főjegyző végezte. Szokatlan élményt jelentett a Teológia és a Gimnázium kamarakórusainak orosz nyelvű zsoltáréneklése az ősi genfi dallamokra szerzett szövegekkel.
Orosz református vendégeink (Moszkva, Szentpétervár) öten érkeztek, műszaki, humán és gazdasági végzettséggel, de jelentős teológiai ismerettel, gyülekezeti és tanítói gyakorlattal.
Érkezésük első napját Kárpátalján töltötték, ahol Horkay László püspök úr az anyanyelvükön tájékoztatta őket a halálra ítélt és Isten kegyelméből élő Református Egyház jelen helyzetéről, szolgálatáról, intézményeiről, majd látogatást is tettek több intézményükben. A munkácsi gyülekezetben a nyolc évig fogoly Gulácsy Lajos püspök úr is fogadta őket. Mindezek a találkozások megdöbbentően fejezték ki az Ige igazságát: „az élő Isten uralkodik".
A konferencia programján belül vendégeink az oroszországi reformáció történelmi hátteréről, újkori jelentkezéséről, gyülekezeti rendjéről, teológiai oktatásáról szóltak, illetve könyvkiadásukról, könyvtári szolgálataikról, irodalmi munkásságukról tájékoztattak. Ennek keretében nyert bemutatást és ismertetést Kálvin főművének, az Institutionak orosz nyelvű fordítása és kiadása.
Az elhangzott előadásokhoz kapcsolódott Dr. Erick Brymen (Zürich) történelmi visszatekintése egykori svájci református - Oroszországba kitelepedett - őseire.
Előadóink a következő napokban a Budapesti Teológia vendégei voltak, ahol a professzori kar tagjaival és a diáksereggel is találkozhattak, rövid beszámolót tarthattak, és az egész közösséggel együtt ebédelhettek.
Több jelentős hivatalos fogadás és a Parlament megtekintése után indultak Berekfürdőre, illetve másnap Debrecenbe. A Debreceni Teológián a pestihez hasonló meleg fogadtatásban részesültek, a Kar több tagjával találkozhattak, és dr. Fekete Károly rektor részletesen tájékoztatta őket az Intézmény életéről. Ezt követően dr. Gaál Botond professzor bemutatta őket az éppen ülésező nemzetközi konferenciának, ahol beszámolhattak reformációs indulásukról.
Útjuk záró eseménye a miskolci Deszka templom vasárnapi szertartása volt, ahol mindkét délelőtti istentiszteleten igét hirdettek, s a lelkipásztor család asztalvendégei lehettek.
A sok fájó és tragikus orosz-magyar érintkezés után reménységgel tölt el ez a születő reformációs kapcsolattartás.
Szabó Dániel
Sárospatak
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
