Hittantáborok Zemplénben

LXV. évf. 3. szám / Zempléni Egyházmegye

Az idei nyár sem múlhatott el sok gyülekezetben a gyerekek táboroztatása nélkül, hogy élményekkel és ismeretekkel gazdagodhassanak, együtt lehessenek a nyári napokon, és persze nem utolsósorban nagy segítség az a szülőknek, hogy biztonságban tudhatják gyermekeiket a nyári szünet egy idejére.

Pácin, Karcsa és Karos, Vámosújfalu, Bodrogkeresztúr, Kovácsvágás, Füzér-radvány, Taktaharkány, és még kit tudja hány település gyülekezete gyűjtötte össze gyermekeit, hogy együtt örülhessenek és dicsérhessék Istent. A pácini gyermekek Bartimeussal, Zákeussal, a tanítványok félelmével a tengeren ismerkedhettek meg Jézussal. A karcsai és a karosi gyermekek foglalkoztak a pénz helyével az evangéliumban, egy Paraklétosz kiadású táborfüzet anyagát használva ismerkedtek meg a pénz szerepével, használatával, az adakozással. A tábori vetélkedő nyereménye pedig egy szerencsi pizzázás és fürdőzés volt. A vámosújfalui gyerekek a szabolcsi földvárnál és műemléktemplomnál, majd a nyíregyházi templomnál tettek látogatást, és a sóstói állatkertben nézték meg a teremtés csodáit. Kovácsvágáson a Vasárnapi Iskolaszövetség segítségével dicsérték Istent, és tanultak az Ő hatalmáról. Taktaharkányban Ábrahám történetével ismerkedtek meg a gyermekek, sok segítő kézzel és örömmel találkoztak. 
Egyik táborban sem maradt el az együtt éneklés gitárral, zenével, az imádság és a csendesség, a feladatok és az ismeretek elmélyítése, a felejthetetlen játékok, a szabadidős tevékenységek élménye sorversenyekkel, ügyességi játékokkal, filmnézéssel és sok más programmal. A tábor előkészítése sok erőt és felkészülést igényelt, de mindenütt öröm és boldogság volt látni a gyermekek csillogó, örömtől boldog arcát, és hallani őszinteséggel megnyilvánuló hitvallásaikat.
Isten áldja azokat, akik ezeken az alkalmakon szolgáltak, áldja meg gyermekeinket, hogy ismereteik erős hitté növekedjenek, és legyen erő, kitartás a jövő időkben is világítani a kicsiknek, a fiataloknak.
Szabó Ágnes

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább