A közös éneklés ereje
LXV. évf. 4. szám / Abaúji EgyházmegyeEgy szép őszi délután abaúji egyházmegyénk hét énekkara találkozott az ongai gyülekezet szépen felújított templomában, hogy együtt közös énekléssel dicsérjék Istent.
Az egyházmegye kórusai számára szervezett énekkari találkozó nemzetközi léptékűvé bővült, hiszen az Abaújban vendégeskedő Greifswald gyülekezetének kórusa is csatlakozott a meghívást elfogadó Abaújszántó, Bódvaszilas, Encs, Gönc, Komjáti, Onga és Szuhogy kórusaihoz.
A találkozó a Jelenések könyve 5,11-14. versei felolvasásával, gyülekezeti énekkel és imádsággal kezdődött, felmutatva annak ígéretét, hogy a közös éneklés már most előképe lehet – ízelítőt adva abból – az eljövendő mennyei kórusnak, ahol angyalok és teremtmények együtt énekelhetnek. Ennek jegyében az énekkarok szolgálatát egy közös éneklés vezette és zárta be.
Az abaújszántói kórussal közösen kiálló greifswaldi kórusvezető, Hans Peter Günter tanított meg nekünk kotta nélkül egy rövid, háromszólamú fohászt, amelynek hangja teljesen betöltötte a zsúfolásig megtelt templomot. Elvezetett minket egy olyan érzéshez, amit csak egy ilyen közös énektanulás és többszólamú együtt-könyörgés tud megadni.
Az énekkarok lelkesen készültek, általában háromszólamú feldolgozásokkal, kánonokkal. Zsoltárok, lelki énekek, Istent magasztaló kórusművek, csendes fohászok, sőt még hazafias dallamok feldolgozásai is felcsendültek a kórusok ajkán. Ezek a művek nem egyszer az adott gyülekezeti énekkar részére íródtak ma élő zeneszerzők részéről, vagy éppen a kórusvezető írta saját énekkarának. Az énekkarok szolgálatát színesítette egy-egy igevers felolvasása a következő műre hangolva, valamint a szuhogyi kórus kivonulás közben egy fohászt énekelt. A házigazda gyülekezet kórusának szolgálata zárta le a bemutatkozások sorát.
Az énekkarok szolgálatát követően Pásztorné Gruber Zsuzsa, a Borsod-Gömöri Egyházmegye énekügyi előadója, egyházzenész-karvezető értékelt, valamint bíztatott buzdító szavakkal, és egyúttal támpontokat adott a további előrehaladáshoz. Majd ismét közösen énekelhettünk, bevezetett minket a graduáléneklés különösen szép világába, melyet mi is kipróbálhattunk. Valamennyi kórus részére adott át a közelgő karácsonyi ünnepkörre kottákat.
Az alkalom végén Baksy Mária, egyházmegyénk esperese megköszönte az énekkarok szolgálatát, és az értékelő és szervező előadókkal együtt emléklapot adott át az énekkarok részére.
A találkozó a templomi részt követően közös szeretetvendégséggel zárult, ahol a vendéglátó ongai gyülekezet asszonytestvérei készítettek finom szeretetvendégséget lelkipásztoraik vezetésével, és a testi táplálék mellett volt lehetőség a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre, tapasztalatcserére.
Istené legyen a dicsőség mindenért! Bízom benne, hogy ez a szép hagyomány, amely során évről évre az egyik énekkar gyülekezetének templomában egyházmegyénk kórusai együtt dicsérhetik Istent, továbbra is megmarad közösségformáló és megtartó erőként a résztvevőknek és hallgatóknak.
Szabó Péter egyházmegyei
énekügyi előadó, Szuhogy
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
