Képek emlékeink dobozából – avagy életképek és életjelek az Abaújkéri Református Gyülekezeti Körzetből
LXV. évf. 4. szám / Abaúji EgyházmegyeA gyermekek ámulattal néznek fel a karácsonyfára minden egyes ünnepen. Valami varázs lengi körül a fenyőfát, amikor karácsonyfává válik. Valami varázs lengte körül a betlehemi éjszakát, amikor az Úr Jézus a földre szállt. Minden megváltozott, amikor a világ világossága a sötét földre költözött, mert a Szeretet testbe öltözött. A fenyőfa is átalakul, amikor rá égi fény hull, s ágain gyertya gyúl. S amikor rá dísz kerül, a gyermeki szív felderül. Amint a karácsonyfát a díszek, úgy teszik széppé életünket az emlékek. Most a 2012. évi emlékeink dobozából pár képet kívánunk átnyújtani egyfajta ajándékképpen a Kedves Olvasóknak, remélvén azt, hogy mások szívét is örvendezővé tehetik örömeink.
6hatós hittan
Egy nyári napon, 2012. június 17-én a nap is szebben ragyogott, amikor 6 gyermek az abaújkéri templom felé ballagott. A templom felé, Isten felé szövetséget kötni, megkeresztelkedni. Az abaújkéri Aranyos Lakásotthon fiatal lakóiban, Tóth Marcellában, Tóth Márkban, Tóth Juditban, Tóth Krisztiánban, Tóth Norbertben és Oláh Saroltában a lakásotthonban tartott hittanórák során fogalmazódott meg a vágy: a keresztség által szent szövetségre lépni az Atya, a Fiú és a Szentlélek Istennel. Ezen gondolatot örömmel üdvözölte a lakásotthon vezetője is, Sipos Erzsébet, aki maga is részese volt a keresztelői istentisztelet lélekemelő pillanatainak. Az emberpalánták keresztszülőjüknek egyöntetűen, szívbéli ragaszkodással szeretett gyermek-felügyelőjüket, Andris bá’-t, Drozsnyik Andrást választották, aki boldogan tett eleget a felkérésnek. Az istentisztelet, amelyen a gyermekek a keresztség sákramentuma által a keresztyén anyaszentegyházba befogadtattak, bensőséges volt és megható, mint az ünnepi gyertya lángja. Az immár megkeresztelt ifjakat az Abaújkéri Református Egyházközség gondnok asszonya, Koscsákné Bodnár Izabella - aki egyben az Aranyos Lakásotthon munkatársa – meleg szavakkal köszöntötte, s áldást kívánt további életükre. (A gondnok asszonyt a gyermekek gyakorta látják hitmélyítő kiadványokat olvasni, s szívesen ajándékoznak neki a hittanórákon általuk készített Igés színezőkből, tudván, ezzel felvidítják a lelkét. Észrevétlenül is 6unk másokra.) Felejthetetlen nap volt ez az abaújkéri gyülekezet életében, amelyre mindig szívesen és örömmel emlékezünk vissza.
Koczogh Julianna
lelkipásztor, abaújkéri körzet
Zemplénből a Bükkbe…
Az abaújkéri és a hozzá csatolt gyülekezetek életében hagyomány az évenkénti közös kirándulás. Ebben az évben a Bükk-hegység két szép településére vezetett az utunk. 2012. szeptember 30-án, vasárnap rövid reggeli áhítat után Harsány református gyülekezetének szeretetteljes meghívására indultunk útnak.
A festői környezetben álló templom előtt Adamcsik Dávidné Mártha Anita lelkész asszony, Petró Károly gondnok úr és Tóth Bertalanné gondnok asszony köszöntött bennünket.
Rövid ismerkedés után közös istentiszteleten vettünk részt. A lelki feltöltődés után következett a szeretetvendégség. Ebéd közben alkalmunk volt további ismerkedésre a gyülekezet tagjaival. Felejthetetlen órákat töltöttünk együtt, melyet ezúton is köszönünk a harsányi kedves testvéreknek.
Reméljük, hogy jövőre mi láthatjuk vendégül őket, és megmutathatjuk a szépséges Zemplén egy kis darabkáját. Innen Lillafüredre mentünk, ahol először a Hermann Ottó Emlékházat kerestük fel. Az intézmény vezetőjének szívélyessége és szakmai felkészültsége csodálatot érdemel! Bátran ajánljuk kicsiknek és nagyoknak, nem fognak csalódni.
Ezután rövid séta következett a napsütéses időben, gyönyörködtünk a hegyoldal csodálatos őszi színeiben.
Utolsó programunk a Szent István Barlang meglátogatása volt. Megnéztük a karsztos eredetű barlang cseppköveit. A barlang úgynevezett „színház termében” az idegenvezető lehetőséget adott a különleges akusztika kipróbálására. Éltünk vele, és hálát adva Istennek a szép napért elénekeltük a 165. számú énekünket: Itt van Isten köztünk! Mert itt van köztünk.
A napot vonatozással zártuk, Lillafüredről a kisvonattal mentünk le Miskolcra. Ott várt bennünket a buszunk, és indultunk haza.
Felejthetetlen napot töltöttünk együtt, köszönet Koczogh Julianna lelkésznőnek a szervezésért és a lebonyolításért. Soli Deo gloria!
Farkas Dénesné
az abaújkéri és a boldogkőváraljai
egyházközségek gondnok-helyettese
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
