Kövek között élő lelkek

LXV. évf. 4. szám / Abaúji Egyházmegye

Ünnepelni mindig jó. Öröm van olyankor az ember szívében, felpezsdül az élete, kilép a megszokott keréknyomból, s igyekszik máshogy tekinteni magára és a világra. Egy kis gyülekezet életében pedig mindig motivációt jelent egy kiemelkedő alkalom. Valamire megemlékezni, a Valakinek hálát adni.

Ezért gyűlhettünk össze 2012. november 11-én Baktakéken a református templomban. Emlékezni, hiszen templomunk építését 205 éve fejezték be, s a Teremtő Isten csodálatos szeretetét megmutatta nekünk, hogy ebben az évben, ezen a majdnem kerek évfordulón a már leromlott állapotban lévő épületet pályázati segítséggel megújíthattuk.
A munkálatok végeztével örömmel vehettük birtokba megújult templomunkat, és az első istentisztelet máris ünnepi alkalom volt, hiszen négy ifjú tehetett konfirmációs fogadalmat. 
Amikor magára a hálaadó istentiszteletünkre kezdtünk készülni, fontosnak éreztük azt, hogy miért adjunk hálát. Hálát adhatunk a kövekért, amiket összerakva templomot építhetnek szorgos, hozzáértő kezek. De hálát adhatunk a kövekért, melyekből, ha kell Isten fiakat támaszt magának. S számunkra ez az utóbbi adta meg vezérfonalát ünnepi alkalmunknak. 
„Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen. Mert ha te, Uram, megáldod, örökre áldott lesz! ” (1Krónikák 17,27)
S amikor Csomós József püspök igehirdetésének alapigéjéül ezt a Dávid családjáért mondott imádságot választotta, mindannyiunk szívét öröm tölthette el. „Idehozzuk kérésünkkel családunkat, gyermekeinket, az utánunk jövő nemzedéket…”- mondta igehirdetésében püspök úr. S igazán hiábavaló lenne a megújult templom, ha nincsenek idősek és fiatalok ajkáról felzendülő zsoltárok és dicséretek. Ha nincsenek kéréseket és hálaadó szavakat imádkozó, Istenben hívő emberek. De Isten megismerésével, döntéseinek elfogadásával és az iránta való bizalommal lehetséges, hogy élő kövek lehessünk. 
Az igehirdetés után a felújítás legfontosabb lépései kerültek bemutatásra. Ezt követte a köszöntések sora. Ábrám Tibor, egyházkerületünk főgondnoka, majd Baksy Mária esperes asszony után a jelenlévő lelkipásztorok köszöntötték a gyülekezetet. Ezután a helybeli felekezetek vezetői mondták el áldáskívánásaikat. 
A gyülekezetet levélben köszöntötte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, akinek ünnepi gondolatait dr. Birkás Antal, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság főtanácsosa tolmácsolta. „Lehet-e reményteljes a jövője egy olyan kicsi közösségnek, mint amilyen az Önöké? Hiszem, hogy a válasz egyértelmű igen. A munkanélküliség, a gondok és a bajok ellenére lehet teljes az ember élete. Krisztusban semmi sem lehetetlen!” – fogalmazott a miniszter.
Istentiszteletünk után az általános iskola tornatermében szeretetvendégséggel készültek gyülekezetünk tagjai. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki munkával vagy adománnyal segítette sikeressé tenni ezt a napot. De a hála igazán a kegyelem Istenéé, aki képes megtartani a gyülekezeteket. Adjon nekünk is megmaradást! SDG!
B. A.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább