Ez az a nap!
LXV. évf. 4. szám / Borsod-Gömöri EgyházmegyeHálaadó és dicsőítő nap volt a Papp László Budapest Sportarénában 2012. október 20-án, 16 órától 23 óráig. A Harsányi Református Egyházközségből 10-en képviseltük gyülekezetünket ezen a napon.
A bátrabbak autóval utaztak Budapestre, míg a csapat kisebb része az egyházkerületi szervezésben Miskolcról induló busszal tette meg az utat. Kíváncsi várakozással és izgalommal vártuk az előttünk álló eseményeket. Kényelmesen utaztunk a 72 férőhelyes buszon.
Amikor leszálltunk, sietős léptekkel igyekeztünk a Sportcsarnokba, hamarosan lassítanunk kellett, mivel a közeli utcákról csoportokban özönlöttek az emberek. Voltak sokan más nemzetből valók is, jó érzés volt, hogy mind azért jöttünk, hogy Krisztust együtt magasztaljuk. Nem tudtam nem gondolni Ézsaiás szavaira: „Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek...” (Ézsaiás 60,4) Isten dicsőítésére gyűltünk egybe, ami azért is nagyszerű, mert egyrészt erre teremtettünk: „az ember örökkévaló boldogságban Őt magasztalja és dicsőítse”.
Hihetetlen élmény volt részt venni, kiváló dicsőítő zenészek vezetésével, Istenünk magasztalásában. A csarnok megtelt keresztyénekkel és 7 órán át dicséretekkel, hálaadással, imával. Aki szereti a jó zenét, megtekintheti interneten is a felvételeket, s remélem vágy ébred a szívében, hogy majd személyesen is részt vegyen a következő rendezvényen. (Az idei alkalomról a Magyar Televízió is műsort készít.) Jó szervezés, felkészültség, elismert nagy tehetségű előadók, igényes zene, és ami a legfőbb, az Úristen nagyságának és dicsőségének hirdetése jellemezte a rendezvényt.
Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból érkező testvérekkel is találkoztunk.
Magyar és külföldi keresztyén együttesek vezették a hálaadást: a Debreceni Dicsőítő Iskola, a Golgota Gospel Kórus, Pintér Béla, Csiszér László, Matt Redman (aki a dalai közt történeteket mesélt kislányáról, az aranyhaláról, mélytengeri szörnyetegekről és arról, hogy ezek hogyan függnek össze Isten csodálatos lényével), Noel Richards (aki arról álmodott, hogy milyen fantasztikus lenne egy stadiont megtölteni Istenünk dicséretével és dicsőítőkkel), Tim Hughes (vele 4 nemzet nyelvén énekeltük el az „Eljöttem, hogy áldjam” kezdetű dalát), Nicky Fletcher (7 hónapos várandós kismamaként is vállalta a szolgálatot, buzdította az egybegyűlteket), az LZ7 együttes (ami a fiatalok nagy kedvence lett). Philip Yancey-nek az igei szolgálatot köszönhettük. Nyolc különböző felekezet lelkipásztora imádkozott együtt nemzetünk megújulásáért.
A rendezvény ideje alatt látogatható volt a Misszió Expo és a Játszóház. Gyülekezetünk legfiatalabb tagjai a játszóházat és a gyerekprogramokat tesztelték.
Istenünk nagyságáról és dicsőítéséről szólt ez a nap. Öröm, hogy részt vehettünk az Ő magasztalásában.
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
