„Nyitott templomok éjszakája” Alacskán
LXV. évf. 4. szám / Borsod-Gömöri EgyházmegyeSzeptember idusa volt. Este, nyolc óra. Sötétség.
A templom ajtaja tárva- nyitva. Különleges fényjáték járt a tornyon, odabent az Isten házában gyertyafényt sejtető villanások. Vajon mi lehet ez? - kérdezték az arra járók. Mi történik itt?
Hogy mi történt akkor Alacskán? Gyülekezetünk csatlakozott a templomok éjszakája rendezvénysorozathoz.
Idekerülésünkkor jött a levél a fővárosból, hogy van egy ilyen kezdeményezés, s a presbitériummal karöltve elhatároztuk, hogy megpróbáljuk…
Még nekünk is – nemhogy a gyülekezetnek – egy kicsit furcsa volt első hallásra az a gondolat, hogy szervezzünk éjszakai templomlátogatást falunkban, de ahogy telt az idő szép lassan megláttuk benne a lehetőséget, s körvonalazódott, hogy milyen programmal várjuk az érdeklődőket. Mivel a gyülekezetünkben sok zenész van, így adott volt a helyzet, hogy zenés áhítatra gyűljünk össze. Megpróbáltuk az egyházi – zenei paletta színe-javát felcsendíteni. Két fiatal kántorunk, Mezey Martina és Pogácsás Patrik komoly zenei darabbal készültek, melynek előadása alatt utóbbira régi fényképeket vetítettek, s bizony könnyeket csaltak a hívek szemébe az emlékek, emlékképek. Gera József kántor esti dicséreteket tanított, bemutatva az énekek hátterét is. Hála Istennek az augusztusi gyermektáborunk résztvevői is örömmel éltek a lehetőséggel, hogy ezen az alkalmon újra szolgálhatnak gyermekénekekkel az Úrnak, s bizony ők voltak a legügyesebbek. Az ifjú korosztály kedvelt dallamaira odafigyelve Bundzik Attila lelkipásztor gitáros énekkel jött el hozzánk. Az áhítat után a falu első embere, Ujlaki Béla a templom történetéről tartott vetítőképes előadást. S el is röpült másfél óra… Zárásként még dicséretet énekelve körbejártuk a templomot, s azután pogácsát fogyasztva megbeszéltük a templomkertben az átélt eseményeket, élményeket, aminek kicsengése szinte egyöntetű volt, hiszen az hangzott el sokak szájából: Nem is gondoltuk volna, hogy mennyire más az éjszakai hangulata a templomnak, milyen jó volt így Isten közelében lenni.
Summázva: Hála legyen az Istennek, hogy van templomunk, hogy az Isten háza várja az Ige után szomjazó gyermekeit, hogy áldások megtapasztalói lehetünk, ha templomba járunk.
Szeptember idusán, este, nyolc órától, a sötétben, a nyitott templomban, a templomban lévő különleges fényjátékban, Isten jelenlétében átélhettük: „Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek Ura!” (Zsolt 84,2)
Mikor ezeket a sorokat írom, november vége felé jár az Úr 2012. esztendeje. Már négy hónapja, hogy itt lakunk Alacskán (bár a kislányaink még mindig azt mondják, hogy Halacska…), és Isten kegyelméből sok áldott alkalmon vagyunk túl, hiszen volt gyermektáborunk, és a megalakult énekkarral szolgáltunk több ízben is. Hittanos klubot tarthattunk, szépen elindultak a hittanórák, a beszélgetős bibliaórák, és készülünk is pl. gyülekezeti napra, emléktábla avatásra. Volt azonban már megpróbáltatás is, mivel nagy viharkárunk lett augusztus elején, a viharos erősségű szél levitte a torony héjazat egy részét. De az alacskai gyülekezet továbbra is várja az Isten áldását.
Mi pedig Isten szeretetében, segítségében, bölcsességében bízva szolgáljuk az Urat!
Gera-Csontos Hajnalka
alacskai lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
