Regionális Csillagpont

LVII. évfolyam 2. szám / Misszió

Az országos Csillagpont Református Ifjúsági találkozó sikerén és a pozitív visszajelzéseken felbuzdulva olyan törekvések születtek, hogy legyenek területi csillagpont találkozók, ami Miskolcon 2004. szeptember 25-én kerül megrendezésre. Ahogy az országos találkozón, úgy itt is több vonalon futnak majd a rendezvények, melyek sokszínűsége reményeink szerint minél több ember számára vonzó lesz.

A keresztyén zenekarokon kívül lesz evangélizáció, csoportos beszélgetések, táncház és még lehetne sorolni. Több munkacsoport dolgozik a találkozó előkészítésén, melyekbe nagy szeretettel várunk résztvevőket. A munkacsopor­tok a következők: kommunikáció, forrásteremtés, logisztika, étkeztetés, gyermekek és fogyatékkal élők gondozása, lelki programok, zene, lehetőségek piaca (civil kiállítók, művészeti bemutatók, kreatív foglalkozások). Az, hogy milyen lesz ez az összejövetel, rajtunk áll. Isten áldásában bízhatunk, és ha mi is ott leszünk és megtesszük azt, amit az Úr ránk bízott, akkor valóban jó lehet ez az alkalom. Ennek reményében hívjuk és várjuk azokat, akik szervezőként szeretnének részt vállalni, de azokat is, akik részt szeretnének venni ezen a napon.


Reménységgel teli szívvel tekintünk előre, és kérünk mindenkit, hogy imádságaiban emlékezzen meg rólunk és erről az alkalomról, hogy a fenti időpontban Miskolc valóban a találkozás helye lehessen, hogy a jelenlévők mindannyian részesei lehessenek a Találkozás Istenével való közösségnek. Azonban arra is buzdítunk mindenkit, hogy ha tud, vegyen részt a szervezésben és ezen az alkalmon, hiszen ezért szerveződik ez a nap. Ha valaki szeretne részt venni ennek a napnak a megszervezésében, vagy bővebb információt szeretne megtudni rendezvényünkről az alábbi telefonszámon megteheti: 30/670-57-14.


 


Turcsik Ferenc


egyetemi lelkipásztor

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább