Jubiláló konfirmandusok találkozója Karcsán

LXV. évf. 4. szám / Zempléni Egyházmegye

„Kegyes Jézus, itt vagyunk Te szent Igéd hallására…” hangzott fel az ősi 164. dicséret 2012. november 4-én kezdőénekként a második alkalommal megrendezett találkozón, az úrvacsorával egybekötött ünnepi istentiszteleten.

A dicséret szavaival együtt szállt szívünk hálaadása a Mindenható színe elé azért, hogy 50 éve tett fogadalmunk, hitvallásunk óta Urunk kegyelmes szeretetében hordozta életünket, bár már sokan visszaadták lelküket a Teremtőnek.
Nagytiszteletű Szabó Ágnes lelkésznő a Pál levele a rómaiakhoz 10. részének 9. verse alapján hirdette Urunk Igéjét, mely mindannyiunk számára emlékezés, az új elköteleződés, a megfogalmazandó és megélt hitvallástételre buzdítás alkalma volt. Szívünkre helyezve az Ige tanítását: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol” (Károli). Megható élmény volt újra az úrasztala köré állni, megerősítve több évtizede tett hitvallástételünket, Isten és az anyaszentegyház iránti hűségünket. Ezekben az ünnepi percekben jutott eszembe a 472. dicséret néhány szava: „Sok szolgád, férfi, nő, ma bízva,/Szívünket átadjuk neked;” Ünnepi köszöntőt mondott a gyülekezet lelkipásztornője, majd Horváth János gondnok úrral együtt emléklapot és virágot adtak át az ünnepelteknek e jeles nap alkalmából. Ezt követően a Krisztus megtöretett testének és kiontott vérének jegyei által a bűnbocsánat kegyelmi ajándékában is részesülhettünk. Az istentisztelet után a gyülekezet presbitériuma nevében a gondnok úr a gyülekezeti teremben szeretetvendégségre hívta a jubilánsokat és minden érdeklődőt. Ekkor nyílt lehetőségünk a faluból rég elkerült, az ország számos pontjára szétszóródott egykori iskolatársakkal, kátésokkal beszélgetni. Számomra nagy élmény volt Budapest és környékéről, Sátoraljaújhely vonzáskörzetéből, valamint Debrecenből érkezett volt osztálytársaimmal találkozni. Felidézte bennem az 50 évvel ezelőtti iskolai diákéveket, annak csintalanságait, a konfirmációra való készülés emlékeit. Szinte nem hagytuk egymást beszélni, olyan lelkesedéssel, szeretettel szóltunk a mögöttünk hagyott 50 évről. Nagyszerű alkalom volt ez az elszármazott és a helyi közösség újraértelmezésének megerősítéséhez. 
Összegezve: Mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy az ilyen és ehhez hasonló alkalmakat ragadja meg, vegyen részt ezeken, vagy segítsen a szervezésben. Kövesse példánkat, hisz rohanó világunkban alig jut idő egymásra. A gyülekezet templomos közössége az, amely minden időben stabil közösségi háttérként szolgált, és szolgál ma is. Szeretném minden résztvevő nevében megköszönni a gyülekezet fáradságos munkáját, a presbitérium és a nagytiszteletű lelkésznő pontos, minden részletre kiterjedő szervezését, erőfeszítését, hogy ilyen rendkívüli élményben volt részünk. Hisz a meghívó igéi teljesedtek be rajtunk Isten kegyelméből: „Dicsérem az Urat teljes szívből: az igazak környezetében és a gyülekezetben. Nagyok az Úrnak cselekedetei, kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban. Dicsőség és méltóság az ő cselekedete, és igazsága megmarad mindvégig.” (Zsolt 111, 1-3) Köszönjük ezt az áldott, szép alkalmat, hogy lélekben gazdagodva, hitünkben, összetartozásunkban megerősödve részünk lehetett benne. Istené a dicsőség!
Áldást, békességet kívánva: Bók László 50 éve konfirmált

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább