PETŐFIREFI

LXV. évf. 4. szám / Intézményeink

Iskolánk, a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola 2012. szeptember elsején indult jogelőd nélkül 1-4. osztállyal, 72 tanulóval. Sok-sok ember hite, közös akarata és munkája kellett ahhoz, hogy minden akadályt legyőzve elindulhasson a munka a régi iskolaépület felújított falai között.

Igaz, alig több mint 2 hónap telt el csak a tanévből, de van már miről beszámolnunk! A nyári szünetben és szeptember elején közös kirándulást, játszóházat szerveztünk az „összekovácsolódás” jegyében. A népmese napjára mesemondó versennyel, míg a zene és az állatok világnapjára különböző programokkal, vetélkedőkkel készültünk. Megemlékeztünk az aradi vértanúkról, 1956. október 23-ról és a reformáció emléknapjáról is. Az óvodások előtt megnyitottuk kapuinkat, havonta játékos, vidám iskolabetekintő foglalkozásra várjuk őket. Novemberben Tiszakécskén országos mesemondó és szépíró versenyen vettünk részt, ahol Bodnár Bálint bronzminősítést, Takács Talita aranyminősítést kapott. Durányik Zita szépírásával bekerült az első tíz legszebben író közé.
És hogy szeretünk-e itt tanítani és tanulni?
Figyelünk egymásra, segítünk egymásnak! Mi, tanítók KÖZÖSEN neveljük és tanítjuk a ránk bízott gyerekeket. Olyan értékekre nevelünk, melyek társadalmunkban már-már elfeledett erkölcsi alapelvek. Még csak az elején járunk „küldetésünknek”, de már vannak látható eredményeink. Diákjaink figyelnek egymásra, tisztelik a felnőtteket és egymást. Munkánkat nagyban segítik a hittanórák, az istentiszteletek, melyeken tanulóink nagy szeretettel és odaadással vesznek részt.
Mindannyiunknak – pedagógusnak, szülőnek és gyereknek – külön-külön nagy döntéseket kellett hoznunk. Fel kellett adnunk eddigi jó vagy kevésbé jó, de biztos, megszokott helyünket, vállalva az ismeretlent, a bizonytalant.
Azt hiszem – kollégáim nevében is mondhatom –, hogy jól döntöttünk, amikor mindezt vállaltuk. Szeretünk itt lenni, szeretjük a református iskolát, jó itt tanítani, nagyon jól érezzük magunkat! Kifogyhatatlanok vagyunk az ötletekből, élvezzük, hogy mi magunk alakíthatjuk az iskola arculatát, életét. Mára az is kiderült, hogy a PETŐFIREFI életképes, versenyképes iskolája városunknak. Reméljük, a munka, ami itt folyik tiszteletet, megbecsülést fog kivívni mind a fenntartó, mind a város lakosainak, vezetőinek körében.
Deák István igazgató

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább