Első interjú
LXV. évf. 4. szám / Kerületi eseményekParalalia. Dyscalculia. Sebzettség. Szorongás. Letapadt izmok. Nehezen olvas. Éjszaka felriad. Szótlan. Talán nekem nincs elég türelmem hozzá. Hol rontottam el? Pár éve még nem gondoltam, hogy majd egyedül kell csinálnom ezt az egészet. Ha akkor nem hallgatok másra, és már akkor merek segítséget kérni...
Amíg ide nem értem, ezek a gondolatok keringtek a fejemben. Nem is tudom, hogy jutottam ide. Megvártam-e egyáltalán, míg zöldre váltott a lámpa, vagy csak úgy átmentem az úttesten?
Felújított épület, magyar és református címer. A cégtáblán egy gyerek mászik felfelé, egyenesen a Nap felé. Érzem, hogy nem lesz könnyű, de talán mutatnak nekem is egy irányt, és lesz egy cél, valami, ami felé haladhatunk, hiszen olyan régóta nem változik semmi.
Be kell mennem, hiszen, várnak rám. Barátságosak, világosak a falak, minden olyan, mintha rólam szólna. Róla és rólam. Kedvesen fogadnak, senki nem sürget, van időm arra, hogy megszokjam, itt vagyok, hogy levegőt kapjak. Szükségem is van rá, jobban izgulok, mint az érettségimen. Nem tudtam, mivel készüljek, mit kérdeznek majd, mit kell mondanom. Most pedig már érzem, hogy nem baj, mert tudni fogják, mit és hogyan kérdezzenek tőlem.
Judit a váróban, a kanapén magazint olvas. Fia most fog menni felsőbe. Biztos benne, hogy átengedik. A tanító nénik rengeteget foglalkoztak vele már elsőtől, és otthon is minden este együtt tanulnak. Már egészen megszokták így. Pár éve már csak ketten vannak, máshoz már nem kell alkalmazkodniuk, de nem is segít nekik senki. Jövőre azonban sok minden megváltozik. A fiú a napköziben nem fog tudni egyedül boldogulni a leckével, és este hétkor, amikor le tudnak ülni együtt a könyvekhez, már nem lesz elég idő mindent megtanulni.
Kisfia szokott mesélni arról, hogy mi történik egy-egy ilyen foglalkozáson.
- Az első beszélgetés alkalmával kiderült számomra, hogy a tanulástechnika kialakítása rendkívül fontos ahhoz, hogy megértse és elsajátítsa az iskolai tananyagot. A fiam szívesen jár a fejlesztő órákra, ahol játékos formában a koncentrációs- és figyelemfejlesztő gyakorlatokkal közelebb kerülhetünk az önálló, logikus gondolkodás elsajátításához. Fontos az a harmonikus, bizalomteljes légkör, amiben biztonságban érzi magát, ahol el meri mondani a gondolatait. A rengeteg játék láttán felkiáltott: „Nézd, anya! Olyan, mint egy játszóház!” A múlt alkalommal két zseblámpát használtak a fejlesztéshez, ami nekem eszembe sem jutott volna, de Balázsnak nagyon tetszett. Itt olyan fejlesztőeszközök, játékok is a gyerek kezébe kerülhetnek, amilyennel otthon vagy az iskolában nem biztos, hogy találkozik.
Éva egy totyogó gyermeket terelget. Az ő testvérére várnak. Sokáig hordták logopédusokhoz, de összességében nem javult a dadogása. Éva attól fél, bármilyen okos is a kislánya, az iskolában így nem fog tudni boldogulni. Az is felmerült benne, hogy a kicsi is így fog megtanulni beszélni, hiszen mindenben utánozza a nővérét. A sok vizsgálat után most azt gondolják, lelki eredetű lehet a dadogás.
- Mi történik vele a pszichológusnál?
- Hosszan beszélgettünk a pszichológussal. Rengeteg dologra rájöttem a kislányommal kapcsolatban. Olyan dolgok eszembe jutottak, amikről soha nem gondoltam, hogy fontosak lehetnek. Most egy ideje tudok rá máshogyan figyelni. Nem bosszant fel, nem idegesít, vagy inkább egyre ritkábban, ha elkezdi a dadogást. Most is csinálja, de egyre gyakrabban kell visszagondolnom, emlékeznem, most vajon csinálta-e. És néha tényleg fel sem tűnik, hogy nem dadog. Olyan igazi, természetes, hogy nem tűnik fel. Igazából ez lehetett a megoldás, de nem hiszem, hogy erre magamtól rájöttem volna valaha... Nem a dadogás volt a lényeg, hanem hogy ne azt akarjam annyira, hogy ne így legyen.
Hogy vele mi történik? Játszanak. Játékterápiának hívják. Szívesen jön, hétről hétre, és látszik rajta mindig, hogy komolyan dolgoznak odabent a pszichológusi szobában.
Végre apukákat is látok. Egyforma nagyságú gyerekek jönnek be sorra. Mind otthonosan mozognak. Pár perc alatt sorakoznak a fal mellett a kiscipők, és megtelik a tornaszoba gyerekekkel és a hangjukkal. Közben a váróban tovább folynak a beszélgetések. Talán egy órát töltöttem itt, és annyi új történettel, sorssal találkoztam egyszerre, mint talán még sohasem.
Azt érzem, szívesen jövünk majd ide hétről hétre, valami jó fog velünk történni, ami közben nagyon nehéz is lesz, de…. egyszer talán a váróban én is fogok már tudni beszélni erről az egészről, ami most velünk történik.
Alapfeladataink:
- gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás,
- fejlesztő nevelés,
- nevelési tanácsadás,
- logopédiai ellátás,
- továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás,
- konduktív pedagógiai ellátás,
- gyógytestnevelés,
- iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás,
- kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása.
Szolgáltatásaink:
- pszichológiai, pedagógiai (logopédiai, gyógypedagógiai) vizsgálatok
- szakvélemények készítése
- pszichológiai, gyógypedagógiai tanácsadás
- pszichoterápia (egyéni vagy csoportos)
- fejlesztő foglalkozások egyéni vagy csoportos formában
- iskolaérettségi vizsgálat
- logopédiai ellátás
- korai fejlesztés és gondozás
- gyógytestnevelés, gyógytorna
- pályaválasztási tanácsadás
- tehetség-kutatás és tehetség-gondozás
- családsegítés
- tréningek, szakmai napok szervezése
TIREK Pedagógiai Szakszolgálat
3531 Miskolc, Füzes u. 27.
Tel: 30/ 36 37 38 8 46/ 320 557
Web: www.tirekpsz.tirek.hu
e-mail: tirekpsz@tirek.hu
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
