Találkozók

Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.

Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által. Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!" Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Róma 8:1-17

Boldogok, akiknek az útja tökéletes, akik az ÚR törvénye szerint élnek. Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt, nem követtek el álnokságot, hanem az ő útjain jártak. Te megparancsoltad, hogy utasításaidat pontosan megtartsák. Bárcsak állhatatosan járhatnék utadon, megtartván rendelkezéseidet! Akkor nem vallanék szégyent, ha figyelnék minden parancsolatodra. Tiszta szívből adok hálát neked, tanulva igazságos döntéseidet. Megtartom rendelkezéseidet, ne hagyj el engem soha!

Zsoltár 119:1-8

Életünk útját jó, időnként visszatekintve megvizsgálni. Erre kiválóan alkalmas az osztálytalálkozó. Ha emlékezik még rá valaki, a 30 éves találkozón, 1984. június 24-én ugyancsak itt ültünk az Isten házában és hallgattuk az Igét, István apostol szavait idézve az ApCsel 7:1-7 alapján. Húsz év telt el az azóta, és most hálát adhatunk a kegyelmes Istennek, hogy megőrizte életünket, és meg is ajándékozott bennünket gazdagon a sorsfordító történelem élményeivel. Húsz éve azt mondtuk: érdemes és szükséges Isten nyomaira figyelnünk a múló időben. Most pedig azt mondjuk, hogy hatalmas kézzel nagyot fordított a Mindenható világunk menetén. Mondhatjuk, hogy 180 fokot fordított, még ha ez olykor csak 45 vagy 90 foknak látszik is. Mi ugyan gyakran elégedetlenkedünk, és azt mondjuk, hogy nem volt igazi rendszerváltozás, mert túl sok haszontalanság maradt ránk a múltból, és túl sok ijesztő fejleménye van hazai és világi jövőképünknek. De ha arra gondolunk, hogy egyetlen puskalövés nélkül kimentek az „ideiglenesen állomásozók", és ha arra gondolunk - ami már közhelyszerűvé vált -­, hogy „egy pofon se csattant", és minden megváltozott, akkor már sejthetjük, hogy milyen nyomokat hagy az élő Isten a történelemben. Az elmúlás nyomait hagyja, olykor hatalmas világbirodalmak elmúlását is. Arra indít ezzel, hogy legyünk bátor nyomolvasók a jövőre tekintettel is. A '84-es igehirdetésből idézve, ma is érvényes igazságként mondhatjuk, hogy „Patakon már kora ifjúságunkban megtanultuk, hogy az Isten-nyom fontosabb, mint az aranyborjú, a Szellem fontosabb, mint a Mammon, és a lelki kapcsolat megelőzi az anyagi valóságot."

Itt vagyunk hát újra 10-20-30 vagy éppen 50 év múltán, és ünnepeljük azt, hogy Isten nem feledkezett el rólunk: TÖRVÉNYT adott nekünk, mint egykor Izráelnek, ami által élhettünk és élhetünk ma is. Alapigénk zsoltárírója is ünnepelte ezt a tapasztalatot, s ezért ezt a feliratot kapta a 119. zsoltár: A TÖRVÉNY MAGASZTALÁSA".

Amikor ezt halljuk, akkor először azt kell tisztáznunk, hogy milyen törvényről van szó? Az Ószövetség népe, Izráel a Tórát, Mózes törvényét értette rajta. Ennek ismerete, betartása, hitük szerint maga az élet volt, maga a boldogság, ami az Isten által adott úton elérhető. Nem csoda, hogy az Újszövetség népe átvette, és „megzenésítette", ma is éneklik velünk együtt világszerte azt, hogy

„Az oly emberek nyilván boldogok, / Kik igazsággal járnak életükben, / Isten törvényére vagyon gondjuk, / és aszerint élnek minden időben. / Szent bizonyságit akik megőrzik / és az Istent szívük szerint keresik."

Megérthetjük ebből, hogy Isten feltöltötte az életet boldogsággal, s nekünk csak azt kell felismernünk, hogy az Ő rendelése törvényszerű. Nemcsak kőbe vésett formája van, hanem egész életünket átható igazsága. Van megtartó ereje is, ami úgy érvényesül, mint a fizika törvényei: a gravitáció vagy a magfizika törvényei. Ezek a természeti törvények nem mellőzhetők következmények nélkül. De a boldogság törvénye is ilyen: nem mellőzhető a boldogtalanság következménye nélkül. Hiába ismerjük meg a fizika törvényeit, ha a lelki élet törvényeinek ismerete hiányzik. Newton vagy Einstein törvényszerű felismerései nem pótolhatják lelkivilágunk törvényeit. Ezért írhatta az énekíró:

„Nincs oly tudós sehol, / ki megtanít utadra, / a bölcs nem fejti meg / törvényedet sohsem. / Te fejted meg nekünk / te hű szíveknek Atyja, / Kinek szavát lesem, / Kinek szavát lesem."

Megértjük ebből azt is, hogy életünk nem nélkülözheti Isten törvényeinek boldogító elfogadását. A fizikai vagy természeti törvények mellett, azokat is áthatva ott van a lelki élet törvénye, úgy, ahogy ezt Isten megsegítésünkre Jézus Krisztusban kijelentette. Nélküle, az Ő Igéjének befogadása nélkül AUTONÓMOK = ÖNTÖRVÉNYŰEK vagy AUTOKEFÁLOK = ÖNFEJŰEK lehetünk, de Isten nem akarja, hogy szörnyű magányunkban magunkra maradjunk. TÖRVÉNYT ADOTT: a krisztusi élet szeretet-törvényét, hogy éljünk vele és általa. Dicsőítve Őt ne botladozzunk válságból válságba, hanem életünk a pozitív végkifejlet felé vezessen. Ha tudunk már gyönyörködni az Úr törvényében, akkor az érettségi óta eltelt fél évszázadunkban is jó nyomra talált istenkeresésünk. Akkor nem éltünk hiába... Van miért hálát adnunk, mert Isten visszaigazolta az Ő országának keresését. Van mit ünnepelnünk, mert a múló időben válságokon átsegítő kegyelmét sokféle jelenésben megtapasztalhattuk.

Ezen a ponton már fordul a kocka, és találkozunk azzal a dilemmával is, ami gyakran jelentkezik mindennapos életvitelünkben, kiábrándító és illúzióvesztő tapasztalatainkban. Még ha tudunk is gyönyörködni az Úr törvényében, benyomul valamiképpen életünkbe egy másik törvény: a BŰN TÖRVÉNYE. Ez abból adódik, hogy nem tudunk Isten törvényének tökéletesen megfelelni. Pál apostol a saját életét figyelve így fogalmazta ezt:

„Nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, mit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakozó bűn." (Rm 7:19-20) Ez a felismerés lerontja bennünk az Úr törvényében való gyönyörködést. A zsoltáríró azt mondta, hogy „boldogok, akiknek útja tökéletes, akik az Úr törvénye szerint élnek." És hol vannak felebarátaink? Kortársaink, kartársaink és elvtársaink? Nem a szegénységi bizonyítványainkat hozzuk-e, nem a kiábrándulás emlékkönyvét írjuk-e naponként egyre fásultabban? Érdemes-e egybegyülekeznünk 20-30 évenként, hogy számba vegyük: kinek mi fáj, hol romlott el az élete? Miért lett magányos túlélő, és meddig lehet ép lélekkel hordozni azt a feszültséget, ami már szinte természetes velejárója a „modern ember" életének?

Ez a feszületség abból adódik, hogy van valami elképzelésünk a tökéletességről, de ezt a mindennapi élet valóságában nem tudjuk maradéktalanul érvényesíteni. A bűn törvénye elhomályosítja bennünk, „az élet Lelkének törvényét". Tökéletesség helyett naponként és lépten nyomon tökéletlenségbe ütközünk és szenvedünk is miatta. A 10-20 évenkénti találkozó megmutatja, hogy mennyit torzított rajtunk az IDŐ: milyen kopásokat idézett elő. Jó, ha elfogadjuk magunkat és egymást úgy, ahogy vagyunk, és inkább megkérdezzük, hogy mit ünnepelünk. Pál apostol azt az örömhírt közli, hogy az „Élet Lelkének törvénye" megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Ezt a Krisztusban nyert szabadságot, keresztyén szabadságunkat ünnepeljük és hirdetjük, hogy van kivezető út az ember válságából.

A költészet és a művészet szép ékesszólással hirdeti, hogy a bűn miatt válságban vagyunk. August Rodin híres szobra, a GONDOLKODÓ egy magába roskadt férfit ábrázol. Megmutatja, hogy Isten nélkül milyenek vagyunk, ha belegondolunk. Illyés Gyula Bartók c. versében pedig inkább a zenében kifejezett életérzés „hangzavarában" reméli a feloldást és feloldozást:

„Dolgozz jó orvos, aki nem andalítasz, / aki mindig oda tapintasz, ahol a baj és a jaj siralmát, / ami fakadna, de nem fakadhat, / helyettünk, akik szív némaságra születtünk, / kizenged ideged húrjaival."

A „hangzavar", a disszonancia és a művészeti torzó eleddig arról szólt, hogy a sorsa ellen lázadó ember nem tud ötről a hatra jutni, mert Isten közelsége nélkül nincs feltámadás. Csak a halál van a bűn törvénye szerint. Ezzel szemben alapigénk azt hirdeti, hogy lehetséges Istennel meghitt közösségben megjárni az életet.

- Lehet úgy élni, hogy az Úr törvényében gyönyör ködünk.

- Lehet megfogadni az ő intelmeit.

- Lehet megtartani rendeléseit.

- Lehet tiszta szívből hálát adni.

- Lehet megnyugodni döntéseiben.

- Lehet Krisztus által megélni azt a nagy élményt, hogy Ő velünk van, és naponként segít győzni a kétségbeesés, a bűn és a halál felett. Ezt vigyük magunkkal a mai találkozóról is, és akkor nem hiába gyűltünk össze: közelségéből erőt veszünk és áldást nyerünk.. Ámen.

Horváth Barna

Elhangzott a sárospataki templomban 2004. június 27-én.