Lelkésztovábbképző tanfolyam Mátraháza, 2004. július 26-30.

LVII. évfolyam 3. szám / Abaúji Egyházmegye

Ez év nyarán a mátraházi lelkészüdülő adott helyet egyházkerületünk lelkipásztorainak a család témakörben megrendezésre kerülő továbbképzésének. Családdal jöhettünk, hogy családias légkörben a család problémáiról hallgassunk előadásokat és beszélgessünk.

A hét az Abaúji Egyházmegye szervezésében és az Egyházkerület támogatásával valósult meg. Kerületünkből 60 fő, lelkész, házastárs és gyerek vett részt az ötnapos programon. Az ifjabbak felügyeletével az apróságoknak berendeztük a padlásteret óvodának, a felnőttek pedig színvonalas előadásokban szembesülhettek a család témájának problémáival és kérdéseivel. Egy lelkipásztor életében a család mint téma, két színtéren is előkerül. Az első a saját családja, a második pedig a gyülekezet, ahol az emberek családokban élnek. Az előadásokból és beszélgetésekből hamar világossá vált, hogy ezt a két területet nem nagyon lehet szétválasztani. A lelkész saját családi élete és gyülekezeti tagjainak családi élete hordozhat ugyanolyan problémákat, és igényelhet hathatós megoldásokat. A parókián lakó lelkészcsalád nem inkubátorban lakik, hogy az ő családját ne veszélyeztetnék külső és belső erők. A parókia nem inkubátor-ház, hogy a lelkész ne vegyen észre rajta kívül, gyülekezetében végbemenő pozitív vagy negatív dolgokat. A lelkész családja és gyülekezeti tagjainak családjai, vagyis az összes család segítségre szorul.

Első nap Török István (Sárospatak) a család bibliai alapjáról beszélt. Elmondta, hogy az isteni teremtő rend az egy férfi és egy nő, akiknek az Isten képmását kell(ene) a gyermeknek továbbadniuk. A szülők feladata, hogy közvetítsék Istent a gyermek felé. Mennyivel hatásosabb lenne a hitoktatás, ha ez a szülők részéről megtörténne. Az istenkép apai és anyai szerepen keresztül ivódik bele a gyermekbe. Így az anyai vonásokból az engedelmesség és a segítőtárs szerep, míg az apai vonásokból a határozottság vonása megy tovább. Kedves Olvasó! Egy kérdést hadd tegyek fel: Ezek a szerepek így vannak -e a Te családodban? Vagy ezek a szerepek felborultak otthon...?


Második nap pont erről: A szerepvesztések a mai családban címmel hallhattunk előadást Örsi Anikótól (Sárospatak). Először tisztáztuk, mit is takar a „szerep" fogalma: Isten küldetési rendjének megismerése és megtalálása. Így vannak női és férfi alapszerepek. A nőknél például ezek: otthonra vágyás, otthon varázslása, támaszt kapni, biztonságra vágyni, engedelmesség, élet hordozása. Férfi szerepek: önbizalom, biztos életerő, felelősség, biztonság adása, megbocsátás képessége, egészséges öntudat... Most is érdemes egy kicsit elgondolkozni: Vajon az én életemben, gyülekezetemben helyén vannak ezek a szerepek? Szerepvesztés van a ma élő emberekben: a nő már nem igazán teremtő erő, gondoljunk az abortuszokra; a férfiakból hiányzik a biztos életerő, gondoljunk csak az öngyilkosságok magas számára. A család létfenntartása, struktúrája megváltozott, a tekintélyelv megszűnőben, az ünnepek rangja hiányzik... Mi lehet a megoldás? Először is nem nézhetjük tétlenül, hogy körülöttünk egyre több családi élet tönkremegy, másodszor erősíteni kell a pozitív példákat, segíteni kell a családokat, hangsúlyt kell helyezni a jegyesoktatásra.


Harmadik nap A hitre való nevelés a mai családok életében, avagy a keresztyén szülő szerepe a gyermek lelki fejlődésében című témakörrel foglalkoztunk Baráth János (Sárospatak) előadása alapján. Augustinus azt írja: „A szülők élete az a képeskönyv, amit a gyermek először olvas." Ha a szülőkről azt mondjuk, hogy válságban vannak, akkor a gyerekekről sem mondhatunk mást. Minden szülői viselkedés vagy éppen szerepvesztés hatással van a gyerekekre. Ismerős a kórkép. Mit tegyünk? ... „A szülőket nem szabad magukra hagyni, hanem a lelkipásztornak segíteni kell őket, hogy Isten szerint töltsék be szülői hivatásukat. A lelkipásztor nagyon sokat foglalkozhat/foglalkozik gyerekekkel (hittanóra, gyermek-istentisztelet, ifjúsági óra, gyermektáborok). Így megvan a lehetősége arra, hogy időben felismerje és segítsen, ha valamelyik gyermek lelki fejlődésével baj van. (Ehhez persze valóban ismerni kell a gyermek lelki fejlődését.) Sokszor azonban nem is a gyermekeken kell közvetlen segíteni, hanem sokkal inkább a szülőkön."...


Utolsó nap Az egyház szerepe az intézetben élő gyermekek segítésében című témakör került elénk Baráth Andrea előadásából (Sárospatak). Idézet az előadásból: „Egyre több kutatás bebizonyítja, hogy az intézeti nevelés nagyon nagy kárt okozhat ... a gyermek életében. Nemcsak a pszichológia szempontjából megközelítve fontos, hogy milyen környezetben éli az ember az első éveit, hanem a hit szempontjából is. Ugyanis a csecsemőkori élmények meghatározhatják és befolyásolhatják a csecsemőkor utáni hitéletet. Ezért a teológiai tudománynak is vizsgálnia kell a csecsemőotthonok hatásait a gyermek életére, különösen a hitéletére vonatkozóan. A lelkipásztori gyakorlatban pedig azért fontos ez a kérdés, mert a csecsemőotthonokban felnevelkedett gyermekeket is tanítványokká kell tenni. A káros hatások megszüntetéséért vagy megelőzéséért pedig mindent meg kell tenni." Az előadás megrendítő képet tárt elénk az intézeti gyermekek életéről. Minden előadás után a témáról sziporkázó beszélgetés kerekedett ki a jelenlévők között. Ezután döbbenetes csend lett úrrá rajtunk. S még jobban megerősödött bennünk az a nézet, hogy ezt nem lehet tétlenül nézni. Segítenünk kell a családokon, gyerekeken, a körülöttünk élő embereken.


 


Bihari Richárd lelkipásztor


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább