Hálaadó istentisztelet Sajóbábonyban

LVII. évfolyam 3. szám / Borsod-Gömöri Egyházmegye

Szeptember utolsó vasárnapján délután 2 órára hálaadásra hívtak és szóltak a harangok. A meghívott vendégek, a gyülekezet tagjai örömmel jelentek meg Isten házában, szépen felújított templomában. Régi vágyuk és óhajuk teljesült a gyülekezet tagjainak, amikor augusztus elején elkezdődött a templom belső felújítása.

A mindenható Isten erőt adott, anyagi segítséget teremtett az emberek szívében, hiszen amikor elindultunk, nem is gondoltuk, hogy a nagyközség lakói és az önkormányzat ilyen segítőkészek. Először csak a falat szerettük volna szigeteltetni, de utána az emberek összefogásának köszönhetően a padokat és az orgonát is felújíttattuk. Az ünnepi istentisztelet a gyermekek szavalatával kezdődött el. Az igeszolgálatot Fukk Lóránt egyházmegyei főjegyző végezte a Péter első levele második részének 5-6. versei alapján. Bányiné Varga Erzsébet, helybéli lelkipásztor rövid beszámolót tartott a felújításról, és megköszönte az adakozóknak a segítséget. Nagy Imre polgármester szavai után a meghívott vendégek, lelkipásztorok egy-egy igeverssel köszöntötték a gyülekezetet. Istentisztelet után a gyülekezeti teremből vonultunk át szeretetvendégségre, a meghívott vendégeket, lelkipásztorokat a helyi önkormányzat éttermében vendégelte meg a polgármester úr.


Bányiné Varga Erzsébet lelkipásztor


Sajóbábony

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább