A Zempléni Református Egyházmegye közgyűlése zemplénagárdon a református templomban - 2003. Június 14.
LVI. évfolyam 1. szám / Zempléni EgyházmegyeAz igehirdetés szolgálatát Egeresi László tiszakarádi lelkipásztor egyházmegyei lelkészi főjegyző végezte, majd dr. Erdei Pál az egyházmegye főgondnoka köszöntötte a megjelenteket.
Dr. Börzsönyi Józsefnek, a Zempléni Református Egyházmegye esperesének jelentéséből: Két lelkipásztor testvérünk szólíttatott el a múlt esztendőben: Zergi Gábor nyugalmazott esperes és dr. Czegle Imre, aki hosszú éveken át a Nagykönyvtár igazgatója volt. Legyen áldott Isten minden lelki kincsért, amelyeket rajtuk keresztül adott közösségünknek.
Határozati javaslatok: A missziói egyházközségek alakításának lehetősége, szükségességének kimunkálása az egyházmegyében.
A közgyűlés kéri a cigánymisszió lehetőségét kimunkálni. A Közgyűlés az egyházfenntartói járulék összegét 1%-ban kéri megállapítani a gyülekezetektől. A legkisebb mérték a minimál nyugdíj 1%-a legyen. A jelenlévő lelkipásztorok titkos szavazással megválasztják a Lelkészi Közösségvállalási Alap Bizottságába zempléni küldöttként Baksy János pálházai lelkipásztort és Makatura József cigándi lelkipásztort. Kádár Ferenc sátoraljaújhelyi lelkipásztor, missziói előadó határozati javaslatai:
- Az Egyházmegyei Közgyűlés javasolja egy egyházmegyei missziói konferencia megtartását. Az előkészületek és a szervezés kérdéseivel megbízza az elnökséget, illetve a Missziói Bizottságot. Varga Zsolt kovácsvágási lelkipásztor, tanulmányi előadó határozati javaslatai:
- Az Egyházmegyei Közgyűlés kérje fel az Egyházmegye Elnökségét, hogy vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy anyagi támogatást nyerjenek azok, akik a második diploma megszerzésén fáradoznak. Valamint vizsgálja meg egy kazuális igehirdetéseket segítő anyag és az egyházmegyei prédikációs kötet megjelenésének lehetőségét. Tóth Zoltán ricsei lelkipásztor, diakóniai előadó határozati javaslatai:
- A jövőben is törekedni kell a gyülekezeten belüli és a gyülekezetek közötti munkamegosztásra. Az egyházmegye területén Vissen működő átmeneti anyaotthon legyen a szívügyünk. Tanászi Árpád bodroghalmi lelkipásztor, gyűjteményi előadó határozati javaslatai:
- Az egyházmegyében végbemenő több renoválási munkálat miatt egy egyházmegyei építési szakértő alkalmazása válna szükségessé, aki segítene a gyülekezeteknek az építkezések, felújítások szakszerű előkészítésében és lebonyolításában.
Dr. Sándor Endre vámosújfalui lelkipásztor, sajtóügyi előadó jelentéséből:
- 2002 karácsonyára megjelenhetett a „Zempléni imádságok” című imakönyvecske az egyházmegye kiadásában, ami az utolsó példányig el is fogyott. Az imakönyv és az egyházmegyei lap (Zempléni Reformátusok Lapja) számítógépes szerkesztését Baksy János pálházai lelkipásztor végezte nagy hűséggel és hozzáértéssel 2002-ben is.
Virágh Sándor sárospataki lelkipásztor, ének-zeneügyi előadó jelentéséből:
- Újcsanáloson 870.000 Ft-os költséggel megújult az orgona. Szerencsen az énekkar szolgálatát támogatandó 240.000 Ft értékű elektromos hangszer került beállításra. Vámosújfalun Németh Márta presbiter elektromos orgonát adományozott a gyülekezetnek. Taktabájon állami támogatással mintegy 3 millió Ft-ot fordítottak az orgonára. Erdőbényén 230.000 Ft-ot költöttek e nemes ügyre, Nagyrozvágyon 40.000 Ft-ot, valamint előrehaladt az orgonaépítés Ricsén, ahol 2,2 millió Ft-nyi munka elvégzéséért adhatunk hálát.
Pótor László tokaji lelkipásztor, egyházmegyei ifjúsági referens határozati javaslatai:
- Támogassuk gyülekezeteink ifjúsági csoportjainak nyári táborozását – anyagi erőnk és hitünk szerint.
- Keressük a pályázati lehetőségeket, és éljünk azokkal.
- A Csillagpont Országos Református Ifjúsági Találkozót hordozzuk imádságban – vasárnap istentiszteleteinken is –, és mozgósítsuk oda gyülekezeteink ifjúságát.
Dr. Börzsönyi Józsefné szerencs-ondi lelkipásztor, felekezettudományi előadó jelentéséből:
- „Amikor egyházunk kapcsolatairól szólunk, akkor elsősorban vallási közösségekkel való kapcsolatát vizsgáljuk. Örülünk a Krisztusban megélt egységnek, vagy szenvedünk, bánkódunk a negatívumok miatt.”
Baksy Jánosné nagybózsvai lelkipásztor, szórványügyi előadó jelentéséből:
- „A szórványokban többnyire havi rendszerességgel, de sok helyen minden vasárnap és bűnbánati heteken is vannak istentiszteletek. Minden szórványban ünnepi úrvacsorai istentiszteleteket tartanak. Több helyen házi istentiszteletek is vannak. A családgondozást, beteglátogatást több szórványgyülekezetben is presbiterek segítségével végzik a lelkipásztorok. Az egyházmegyei perselyt 2003-ban a közgyűlés a vajdácskai gyülekezetnek szavazta meg.
A Zempléni Református Egyházmegye Közgyűlése elfogadta Barnóczki Anita, Füsti-Molnár Pálma és Füsti-Molnár Szilveszter bekebelezési kérelmét, Isten áldását kérve további életükre az egyházmegyén belül.
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
