A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

LVII. évfolyam 3. szám / Intézményeink

Tanévkezdés a gimnáziumban 2004.


A tanévnyitó ünnepéllyel kezdetét vette a sárospataki gimnázium 474. tanéve. 2004. szeptember 1-jétől 24 gimnáziumi osztályban 714 tanuló, közülük 163-an a 7. és a 9. évfolyam tanulói, 22 általános iskolás.

Új tanáraink Baji Krisztián (magyar), Bollóné Komár Júlia (német), Gyöngyösi Erika (angol-matemaika), Kerékgyártó Regina (matematika-informatika), Krassai Zita (angol-földrajz), Kendra Mosier (angol-történelem), Punyi Gyula (testnevelés), Rácsok Gabriella (angol), Török Béla vallástanár), Timáriné Király Sarolta tanítőnő, igazgatóhelyettes, Mózesné Nagy Mária és Varga Lukácsné tanítónő, Kovács Józsefné Hegedűs Ágota vallástanár.

Ünnepi beszédében dr. Lénárt Attila igazgató úr ritka, történelmi pillanatnak nevezte az évnyitó napját. „Az Alma Mater Isten kegyelméből egy újszülöttel ajándékozott meg minket. Az újszülött neve: református általános iskola. Hálásak vagyunk ezért a Mindenhatónak, és meg kell hogy érezzük ebben az ajándékban a gondviselő szeretetet, a kegyelem látható kinyilatkoztatását. A mai naptól iskolánk neve Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája. Szeretettel köszöntöm a kicsi diákjainkat, kedves szüleiket, tanítóikat, nevelőiket. Mindnyájunk nevében ígérem, hogy mindenben segítségükre leszünk. Isten áldja meg életüket az első lépésektől kezdve a nekik rendelt út végéig.


Ugyanilyen fontosak nekünk a gimnazisták: a hetedikesek, a kilencedikesek és a felsőéves diákok is. Szüleiknek megköszönöm a bizalmat, azt, hogy gyermekeiket hozzánk íratták be, elismerve eredményeinket, bízva abban, hogy nálunk kibontakozik a bennük lévő tehetség, s emberileg, lelki és erkölcsi szempontból, de szakmai vonatkozásban is teljesítik az elvárásokat, s megszerzik azokat az alapokat, amelyeken felépülhet egy becsületes, boldog és sikeres emberi élet...


A jó iskola a tudás elsajátításának, az emberség, az erkölcs és a lelkiség megszerzésének színtere. A jó iskola egy egész életre meghatározza az ember gondolkodását, életvitelét, életszemléletét. A Biblia, minden dolgunk, tevékenységünk zsinórmértéke ezt írja a Példabeszédek 22. részében: „Neveld a gyereket a megfelelő módon, ... így ha megöregszik, akkor sem tér el attól..." Sokrétű üzenete van ennek az igének. Többek között az is, hogy aki - gyermek- és ifjúkorban - a tanulásban szorgalmas, lelkiismeretes, az felnőttként is úgy fog dolgozni. Aki nem tanul, nem igazodik a rendhez, az később felnőttként is így múlatja napjait. Pedig a pontosan, szépen, a csillagok járásához hasonlítható munkavégzés örömet ad, értelmes, tartalmas élethez segíti az embert.


A tanárok számára is üzenetet hordoz az olvasott ige. A tanári munka felelősségére, nagyszerűségére is utal. Hogyan is hangzik a szent parancs? „Menjetek el, tegyetek tanítványokká minden népeket." A református gimnázium vagy általános iskola tanárának az a kiváltság és feladat jutott osztályrészül, hogy úgy tanítsa, vezesse a rá bízott életeket, hogy ők Krisztus tanítványaivá is váljanak... Az a tanár, aki maga is tanítványként végzi küldetését, nemcsak diákjait vértezi fel a legfontosabb tudnivalókkal, de egyben Isten országának építőjévé is válik."


Szólt még az iskola életében fontos fejlesztésekről: 5 millió Ft értékben gyarapodott a számítástechnikai részleg, az új tornaterem építésének pályázatát már beterjesztette az iskola, elkezdődik a 8 osztályos általános iskola építése.


Végezetül a szülők együttműködését kérte a gyermekek oktatásában, nevelésében. Az iskola és a szülői ház fáradozásainak értelme és célja közös: a gyermekekből embert nevelni úgy, hogy boldog, teljes életük legyen.


Összeállította Sinkóné Tóth Zsuzsanna

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább