Regionális Csillagpont találkozó Miskolcon

Ezer fiatal a Sportcsarnokban. Legidősebb fiatalunk nyolcvan éves, a legtöbben mégis a tizenöt-huszonöt közötti korosztályt képviselik. Reggel nyolctól folyamatosan érkezünk: ki busszal, ki vonattal, ki autóval. Sokan, sokfelől.

A belépőket szokatlan látvány fogadja, színpad a csarnok közepén, reflektorok, óriási hangfalak, mikrofonok, hangszerek. A háttérben terített asztalok sora jelzi, hogy egész napos programra készülhetünk, a karzaton izgatott pakolás, járkálás: lassan összeáll a Lehetőségek Piaca, mely egész nap várja az érdeklődőket. Szinte minden református intézmény képviselteti magát: iskolák, szeretetotthonok, de megismerkedhettünk cserkészekkel, szociális intézményekkel, a felvidéki fiatal reformátusokkal, találunk keresztyén könyveket, kézműves termékeket, sőt egész nap folyik a kézműves foglalkozás, a falmászás és még millió más dolog. Aki ott volt, mindent megnézhetett, aki nem lehetett jelen, annak egyetlen érzéssel hadd foglaljam össze: külön-külön sok református intézményről, megmozdulásról tudok, mégis megdöbbentő, milyen gazdagok vagyunk. Sokszor a nincsekkel szembesülünk, most pedig végignézhettünk sok értéken, ami van. A Piachoz hasonlóan egész nap működött a Gyereksarok, óvónők, pedagógusok foglalkoztatták a csemetéket, hogy a gyermekkel érkező szülők is részt vehessenek a programokon. A Gyereksarok rendezőinek sikerült két nem túl jó állapotú teremből mesevilágot varázsolniuk. Állandó volt a lelkigondozói szolgálat is: külön teremben várták azokat, akik valamilyen problémájuk megoldásához kerestek (és reménységünk szerint) kaptak segítséget.

A program kilenckor kezdődött, állandó, erre az alkalomra összeállt zenész csapatunk lelkesen tanítja és vezeti az ifjúsági énekeket. A résztvevők is ráéreznek: lehet, szabad együtt énekelni. Lassan összerázódunk, hiszen szokatlan élmény ennyi református fiatal együtt. Jó látni, megtapasztalni: nem vagyok egyedül, nem egy elenyésző, szeparált kis csoporthoz tartozom. Sokaknak ez már önmagában hatalmas élmény és lélekerősítő tényező.

Délelőtt előadást hallgattunk, majd a hallottakat kisebb csoportokban megbeszélhettük. Délután megismerkedtünk az egyházmegyék képviselőivel, koncerteket hallhattunk (van igényes, modern keresztyén könnyűzene!!) profiktól és lelkesen ügyes amatőröktől (külön köszönet illeti a bodroghalászi gyermekeket, hogy egész estig türelmesen várták, hogy bemutathassák műsorukat - nekünk, hallgatóknak megérte várnunk és hallgatnunk őket-), bemutatkoztak a felvidéki fiatalok, akik idegen és idegenítő közegben küzdenek azért, hogy magyar református keresztyének lehessenek és maradhassanak. Szeretnék mindről külön-külön írni, de ehhez egy külön számot kellene beállítania lapunknak. Hadd legyek kicsit részrehajló és személyes. Ritkán sírok. A Maon által előadott bibliai történet és a sajósenyei, a nyíregyházi csoport által előadott műsor mélyen meghatott, és megerősítette bennem: van mit tanulnunk azoktól, akiket valamiért sérülteknek, fogyatékkal élőknek tartunk.

Programunk estig tartott. A közönség kitartó része két hiteles ember bátorító üzenetét, bizonyságtételét hallgathatta meg, majd koncerttel zárult az est.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött, aki hozzátett valamit - akár jelenlétével, akár segítségével - a találkozóhoz. Hiszem, nem volt hiábavaló fáradozásunk.

Barnóczki Anita