A bűnbak

A családokban betöltött gyermeki szerepek közül az elmúlt cikkben a hőssel ismerkedhettünk meg. Talán nem is gondolnánk, hogy a hős és a bűnbak szerep milyen közel is állnak egymáshoz.

Ugyanis mindkettő a családban érzékelt problémára reagál. Amíg a hős a kiemelt tanulmányával, magaviseletével vagy „jócselekedeteivel" próbálja enyhíteni a családon esett csorbát, a bűnbak az éppen aktuális zűrjeivel (rossz magaviselet, gyenge tanulmányi eredmény, romboló, önromboló magatartás) úgy próbálja enyhíteni a feszültséget, hogy az általa okozott gondok által, a szülők közötti konfliktusról magára vonja a figyelmet. Ez a folyamat nem más tehát, mint egy elterelő hadművelet, mely által a szülők nem egymással harcolnak, hanem ideiglenes harcszünetet kötve, összefognak, és a gyermekre irányul minden figyelmük. „ A fenyegető helyzeteket úgy enyhítik, hogy áthelyezik egy kevésbé veszélyes „mellékhadszíntérre"." A bűnbak magával és szüleivel egyaránt elhiteti, hogy a probléma okozója nem más, mint ő maga. A sokszor őrült magatartás mögött azonban nem erkölcstelenség vagy rosszaság van, hanem a család (szülők) egységéért/összetartásáért való elkeseredett küzdelem. A bűnbak vagy rossz gyerek szerep természetesen más úton is kialakulhat. Például a szenvedélybeteg félnek még mindig könnyebb a gyerekét okolni, mint hogy szembenézzen a maga betegségével. („Azért iszom, mert mindig baj van veled.") Nem kell azonban szenvedélybetegnek lenni a családban ahhoz, hogy gyerekeink közül valamelyik ilyen negatív szerepet vegyen magára. Elég egy nem működő házastársi kapcsolat, egy egymástól elhidegülő viszony stb.

A szakirodalom szerint a szenvedélybeteg családokban a bűnbak a beteg szülővel egyfajta szolidaritást vesz fel, amelynek következtében a későbbi alkoholizmus veszélye nagyon nagy lehet. Hozzá teszik továbbá azt is, hogy a bűnbak szerep feladására azért van kevés esély, mert rezignáció és depresszió áll mögötte.

A bűnbakokkal nem könnyű az élet a hittan órán. Nem csak hogy nem figyelnek, de mások figyelmét is elvonják. A verekedéstől a bekiabálásig, a passzivitástól a szándékos csínytevésekig minden előfordulhat. Olykor talán úgy érezhetjük, hogy szinte provokálnak minket a büntetésre. A sorozatos fenyítés azonban egyre kevésbé lesz hatékony, nem beszélve arról, hogy elindul az a bizonyos ördögi kör, amelyben egy negatív viselkedés egy negatív megerősítést kap. Ezen az úton a gyerek vagy elmegy hittan óráról, vagy pedig a teljes passzivitásba merül, a kialakulóban lévő álarcok továbbmerevednek. A családban betöltött kényszer szerep közül talán ez a legambivalensebb: hiszen magaviselete büntetést von maga után, miközben kétségbeesett erővel szeretné, hogy lássuk benne az értékeket.

Eszembe jut egy tanárom az ösztöndíjas évről, aki szerint minden őrült, rossz, haragos (mad) ember magatartása mögött mindig valami szomorú, elkeseredett (sad) indulatok vannak. Hogy miért fontos az általunk rossznak, rettenetesnek elkönyvelt gyerek külső megnyilvánulásai mögé tekinteni? Mert akkor talán van valami esélyünk arra, hogy találkozzunk az igazi arcukkal s a valódi problémájukkal. A bűnbak szerepben megmerevedett gyerekek, fiatalok között talán ez az első, amit tehetünk. Nem dőlünk be nekik, nem hisszük el, hogy ennyire rosszak, rombolók, problémásak volnának, s az első benyomások mögött észrevesszük az igazi szomorúságukat, valós elkeseredésüket és félelmüket. Hitoktatói munkában ezen az úton haladva azt tapasztalom, hogy egyre kevesebb a kiállhatatlan, gyermek formájú szörny, miközben növekszik a szomorú tekintetű, gondterhelt, vesztes arcú gyermekek száma. Mint ahogy Jézus tekintete látta az emberekben a gyötrődést, a magányt, a céltalanságot, úgy nekünk is mindennapi kihívásunk, hogy a bűnbakokkal egyszer álarcok nélkül találkozzunk.

(Felhasznált irodalom: Winfried Huber: Fordulópont a szenvedélybetegek kezelésében. Debrecen: Forrás Egyesület, 1993.)

Anda Vinnay Judit lelkipásztor

Noszvaj