Októberi ünnepeink

Ézs 40, 2. „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden vétkéért."

Október különös jelentőséggel bír nem csupán protestáns emlékezetünkben, hanem magyar nemzettudatunkban is. A reformáció ünnepe mellett két jelentős nemzeti eseményről, ünnepről is megemlékezünk ekkor. Mindkét ünnepünk a szabadságról szól. Október hatodika az 1848/49-es szabadságharc bukását és a véres, megtorlást, október 23-a pedig az 1956-os forradalom véres de reményteljes kezdetét jelentette. Hálás szívvel magasztaljuk a Történelem Urát, amiért nemzetünk életében letelt a rabság ideje, és ma már nem kell fegyvert ragadni politikai szabadságunk megőrzéséért vagy visszaszerzéséért. Arról azonban soha nem szabad megfeledkeznünk, hogy ez a szabadság nem magától értetődő. Amit áldott emlékű elődeink és a még részben köztünk élő hősök nem érhettek el a fegyverek erejével, az a 20. század végén Isten kegyelméből, vérontás nélkül lett a miénk. Ez a szabadság talán nem váltotta be minden hozzá fűzött reményünket, talán sok mindent másképpen képzeltünk el tizenöt évvel ezelőtt. Talán azt gondoltuk, hogy a nemzeti szuverenitás olyan fokát érhetjük el, amivel ha jól élünk, felvirágozhat nemzetünk. Ez a felvirágzás még nem következett be, és addig nem is fog, amíg mi magunk nem tudunk megszabadulni a rabság lelkületétől. Ez a lelkület benne él még nemzetünkben, amit mindennél jobban bizonyít az a tény, hogy népünk önként bízta rá sorsát egykori elnyomóira két ízben is az úgynevezett rendszerváltás óta.

Október hatodika mindennek a vége volt százötvenöt évvel ezelőtt, legalábbis látszólag. Véget ért a szabadságharc, amely a nemzeti önrendelkezés érdekében robbant ki 1848-ban, a „népek tavaszán". A szabadságharcban az volt a legcsodálatosabb, hogy a magyar nemzet egy cél érdekében, az 1848 áprilisában törvényesen megszerzett nemzeti és polgári jogok védelmében összefogott. Részt vett a harcban a feudalizmus igájából felszabaduló jobbágyság, a polgárság és a nemesség is. A közös hazában élő nemzetiségek közül is sokan csatlakoztak, ha nem is mindegyik. Ezt alátámasztja az aradi vértanúk névsora is, akik között a legkülönfélébb származásúakat találjuk. Mindez azonban kevésnek bizonyult, mert a korabeli Európa két legerősebb szárazföldi hadserege, az osztrák és az orosz együttes erővel vérbe fojtotta a szabadságharcot. A megtorlás kegyetlen volt. Haynau táborszernagy, a „bresciai hiéna" kíméletlennek mutatkozott, összesen mintegy száz kivégzés történt, ezerkétszáz tisztet és civilek százait is bebörtönözték.

A bukás ellenére a szabadságharc óriási jelentőséggel bír, hiszen felbecsülhetetlen szerepet játszott a nemzettudat kialakulásában. Batthyány és az aradi tizenhármak neve és példája ma is nemzeti önbecsülésünk része. Közös feladatunk és felelősségünk emlékük megőrzése.

Október 23-a és az azt követő két hét történései szintén meghatározó eseményévé váltak az európai történelemnek. A történtek feldolgozása mindmáig nem teljes, hiszen köztünk élnek még a forradalom hősei és eltiprói közül is sokan. Ez a felkelés is elbukott, ezt is követte a megtorlás. Ennek során kétszer annyi magyar embert öltek meg a kommunisták, mint egykor Haynau (400 halálos ítéletet hoztak a vérbírók, ezeknek felét végrehajtották), 20 ezer embert bebörtönöztek és 13 ezret internáltak. A hatalmas áldozat mégsem volt hiábavaló, hiszen a magyar forradalom megmutatta a világnak, hogy milyen is a kommunizmus valódi arca. Sok nyugati értelmiségi ekkor döbbent rá, hogy a gyakorlatban ez is ugyanolyan totális elnyomó rendszer, mint volt a nácizmus. Biztosak lehetünk benne, hogy a kommunizmus európai összeomlásához nagyban hozzájárult az 1956-os magyar forradalom, a szovjetrendszer Magyarországon bekövetkezett presztízs vesztesége, erkölcsi bukása.

Szabadok vagyunk. Köszönjük ezt Istenünk után mindazoknak a magyar hősöknek, akik ezért harcoltak szóval és tettel, ha kellett életüket áldozva. Ünnepeljük tehát 1848/49 és 1956 hőseit és mártírjait! Emlékezzünk méltó módon rájuk! Arra az erkölcsi tisztaságra és tartásra, amelyre ők adtak példát, szükségünk van. Talán jobban, mint valaha.

Egeresi Gábor lelkipásztor

Zemplénagárd, 2004. szeptember 27.