Gyülekezeti gyakorlat Abaújban

Keskeny, tekergőző utak, dombra fel, völgybe le, csörgedező patakok mentén... Ezen az úton jutottam el Abaúj szívébe: Abaújvárra. Számomra legalábbis úgy tűnik, mintha egész Abaúj szíve lenne. Ez volt ugyanis tíz napig az otthonom, gyülekezeti gyakornoki helyem.

Alföldi lányként nem sok fogalmam volt arról, hogy hogyan folyik a gyülekezeti élet ezen a környéken. Azelőtt csupán egyetlen egyszer jártam az abaúji egyházmegyében, amikor egy évfolyam kirándulás során ellátogattunk Göncre és Vizsolyba. Akkor azonban nem volt elegendő időnk arra, hogy bármit is megtudjunk az itt élő gyülekezetek életéről. Most azonban, negyedévesként végre lehetőségem nyílhatott arra, hogy tíz napot eltöltsek néhány gyülekezetben megfigyelőként. A Gondviselés végül így hozott engem az abaújvári, pányoki, zsujtai és kékedi gyülekezetekbe.

Már annak is nagyon örültem, hogy fiatal lelkészcsaládhoz kerülök, hiszen ők nemrég kerültek ki ezekbe a gyülekezetekbe, így pontosan tudják, mi mindenre kell felkészülnöm, ha kikerülök. Már első este nagyon kedvesen fogadtak, s ez az oldott, testvéries hangulat mindvégig megmaradt a hét során. Rengeteget kaptam tőlük.

Mindjárt az első vasárnap képet kaphattam a gyülekezetekről, hiszen mind a négy gyülekezetben részt vettem az istentiszteleteken. Először az lepett meg nagyon, hogy bár kis lélekszámú gyülekezetekről van szó, mégis igen sokan vettek részt ezeken az alkalmakon. Mint később megtudtam, ez nem csak ezen a napon volt így, hiszen előtte egy héttel a közel háromszáz egyháztagból százan vettek úrvacsorát. Különösen tetszett Kékeden a háziistentisztelet, melyen úrvacsorai közösségben lehettünk együtt a testvérekkel. Ilyen alkalmon még soha nem voltam, és bár ott voltunk a legkevesebben, mégis igen kedves volt számomra az a csendes óra.

Hétfőn egy egészen különleges dologban vehettem részt, Budapestre utaztunk a Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszióhoz, akik bábelőadásokkal járják az országot, és azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az országban minél több bábcsoportot hozzanak létre, melyek elviszik az evangéliumot a gyermekek közé. Így kerültünk mi is oda, hiszen a gyülekezetek úgy döntöttek, szeretnének maguk is megtanulni bábozni, és rendszeresen előadni bábdarabokat. Nem egyszerű bábok voltak ezek, gyermekkorom kedvenc műsorában, a Muppet Showban tűntek fel hasonlóak. S bár nagy fizikai erőt igényel velük a munka, mégis felejthetetlen élmény volt az a nap, hiszen rengeteget nevettünk, miközben próbáltuk elsajátítani a bábozás alapjait. Nagyon örülök, hogy ezen a héten került sor erre, így én is bepillantást nyerhettem ebbe a rendkívüli szolgálatba. A hét további részében kamatoztathattuk is ezt a tudásunkat a hittanórákon. A gyerekek nagyon élvezték, hogy így ismerkedhettek meg a bibliai történetekkel.

Négy év alatt sok helyen jártam, sok gyülekezet életébe pillanthattam bele egy-egy legáció alkalmával, de ilyen alapos képet két vagy három nap alatt nem kaphat az ember egy gyülekezetről. Most sem állítom, hogy mindent tudok ezekről a gyülekezetekről, annyit azonban mégis csak tudok, hogy szomjazó gyülekezetek. Szomjaznak Isten és az Ő életet adó szava után. Vágynak minél többet tudni róla, vágynak közelebb kerülni Hozzá. Ez óriási nagy dolog - számomra.

Sokszor hallottam már ez alatt a négy év alatt azt, hogy az egyház lassan elöregedik, haldoklik, de ezt most teljes egészében eltörölte bennem ez a néhány nap. Ez az egyház igenis él, és élni is akar.

Ott, ahol még szükség van hittanórákra, mert a gyerekek szívében vágy van iránta, ahol emberek nyitják meg otthonaikat a gyülekezet tagjai előtt, hogy Isten Igéje köré összegyűlhessenek, ahol egy bibliaórán az a legfontosabb, hogy megszólaljon az Ige, ott élet van, ott hit van, ott Isten van. Hálás vagyok Istennek ezért a néhány napért, mert jó volt látni, hogy bármilyen kis gyülekezetekbe is rendeli az Úr az ő szolgáját, Neki gondja van rá.

Benedek Aliz

teológiai hallgató