Lelkészbeiktatás Mezőcsáton
LVII. évfolyam 4. szám / Borsod-Gömöri EgyházmegyeA Mezőcsáti Református Egyházközségnek 1802-től 1975-ig két önálló lelkészi állása volt. Közel harminc évnek kellett eltelnie, hogy a második önálló lelkészi állást is újra be lehessen tölteni. 2004. november 7-én ünnepélyes keretek között iktathatták be a segédlelkészi évét is itt töltő Alexa Gábor lelkipásztort a második önálló lelkészi helyre a Mezőcsáti Református Egyházközségbe.
A hűvös novemberi délutánon az ünnepi istentiszteleten megjelent gyülekezetet Alexa Gábor lelkipásztor köszöntötte. A gyülekezet éneke után nagytiszteletű Gazda István a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese, mezőcsáti lelkipásztor a 2Móz 34,1-5a, 29-33 és a 2Kor 3,7b,18 alapján hirdette az igét. A napi ószövetségi igék üzenetéből kiemelte: eljött az idő új kőtáblák készítésére, amikor Mózes átéli a kegyelembe való újra befogadás örömét, ez meglátszik rajta. Mózes arca sugárzik, az Istennel kapcsolatban lévő szolga arca sugárzik, és ezt a sugárzást, fényt adja aztán tovább a népnek, a rá bízottaknak. Jézus Krisztus által Isten dicsőségét fedetlen arccal szemléljük, és ezt tovább kell sugároznunk.
Az igehirdetés és beiktatás, valamint a templom kulcsának és az egyházközség pecsétjének átadása után a beiktatott lelkipásztort előbb a református óvoda gyermekei, majd a Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola tanulói, majd a gyülekezet énekkara köszöntötte. Elhangzott: „a Mindörökké hű az Úr" kezdetű ének orgona- és gitárkíséretes feldolgozása, és Ádám Jenő 134. zsoltára, amelynek ismételt 3. versébe a gyülekezet is bekapcsolódott.
A beiktatott lelkipásztor a Józs. 1,5-9 és 24, 14-15 alapján hirdette az igét, kiemelve Isten ígéretét: Ő nem hagyja el övéit. Ahogyan vele volt Mózessel, vele lesz Józsuéval is, a megbízatáshoz pedig erőt ad, bíztat: Légy bátor és erős. Az Úr így bátorította és erősítette Józsuét, és kötött vele szövetséget az ígéret földjének határánál.
„Így erősített minket az Isten országa határánál, ezen az istentiszteleten. És velünk is szövetséget köt. Szövetséget köt velem, hogy legyek neki mindenkor hűséges szolgája itt e gyülekezetben ,és rám bízza, hogy tegyelek titeket az ő országának örököseivé."
Az ünnepélyes Egyházközségi Közgyűlés megnyitása után a beiktatott lelkipásztort köszöntötte Szűcs Endre egyházkerületi főjegyző, dr. Molnár Pál egyházmegyei gondnok, Arnóth János polgármester Mezőcsát város nevében, Csernaburczky Ferenc iskolaigazgató az egyházközség és a presbitérium nevében: „...Ahol az ég harmatot hint" (5 Móz 33,28) - a kegyelem meglátogat. Aki veszi a fáradtságot, és felidézi magában az elmúlt időknek történéseit, az érezheti igazán, hogy mennyire igaz ez, mert volt szárazság nem is kevés ideig. A második lelkészi állás visszaállítása a növekedés, a helyreállítódás maga. Az Isteni kegyelem. „Ezt mondja az Úr: csináljatok sok gödröt ebben a patakmederben, mert ezt mondja az Úr: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, mégis megtelik ez a patakmeder vízzel, és ihattok ti is, meg a jószágaitok, az állataitok is." (2Kir 3, 16-17) Mindenki értheti, mit jelent a száraz patakmederben gödröket ásni, de lett új parókia, lett református iskola, és lett óvoda is. Lett helye, hol kereshetjük az Ő országát és igazságát, és lett feladat, hirdethetjük tetteit, és szolgálhatunk szeretetben. „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!" (Zsolt 37, 4) Így a Mezőcsáti Református Egyházközség presbitériumának sem dönteni kellett, hanem kérnie - és az Úr megadta azt. Igen, kaptuk, és áldás van benne. A második lelkészi állás az Úr ajándéka, a megtartás azon eszközök egyike, mellyel megsegíti hűséges szolgáit a szószéken, de a világban is - mondta köszöntésében Csernaburczky Ferenc. A gyülekezet ajándékát a két gondnok adta át. A köszöntések sorát Gazdáné Lengyel Erika esperesné asszony folytatta a Mezőcsáti Református Nőszövetség nevében, majd Szőnyi Tamás bőcsi lelkipásztor a szülőfalu gyülekezete nevében. Ezt követte a megjelent közel 30 palástos lelkipásztornak, mint szolgatársnak, volt évfolyamtársnak egy-egy igével, énekverssel való köszöntése. A beiktatott lelkipásztor a köszöntéseket, ajándékokat és bíztató szavakat meghatódva köszönte meg.
A záró ének és áldás előtt a gyülekezet minden tagját meghívták szeretetvendégségre a református iskola tornatermébe, ahol 300 személyre terített asztal várta az ünneplőket, az örvendezőket.
Tiszatarján, 2004. november hava
Harkai Erzsébet
lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
