A nyíri gyülekezet ünnepe

A Nyíri Református Egyházközség november 28-án emlékezett meg Hörcsik Lajos egykori lelkipásztoráról, születésének 100. évfordulóján. A templom falán míves emléktábla őrzi a neves lelkész emlékét, melyet fiai - Hörcsik Lajos és dr. Hörcsik Richárd - lepleztek le a család és az emlékező gyülekezet közösségében.

Az ünnepi istentiszteleten Csomós József püspök hirdette Isten igéjét. Dienes Dénes teológiai tanár és Fehér József múzeumigazgató mondott emlékbeszédet.

Hörcsik Lajos 1904. július 14-én született Vilmányban, ahol édesapja lelkipásztor volt. Anyai ágon ősei az anyaszentegyház iránt elkötelezett magyar református nemesi középosztály tagjai közül kerültek ki. Ez a sajátos családi háttér egy életre meghatározta szemléletét, személyes küldetéstudatát. 1915-ben került Sárospatakra a Kollégiumba, melynek falai között 12 esztendőt töltött, itt végezvén a gimnáziumot és a teológiát is. A pataki Kollégium a családi háttér mellett a másik meghatározó bázisa volt életének. Újszászy Kálmán a pataki diák lelki arcát megrajzoló esszéjében az iskolavárost körülvevő hegyekhez hasonlította az iskola szellemének hatása alá került diákot. Olyan a pataki diák, mint a csúcsban végződő környékbeli hegyek, amelyek talán egy egyszerű szerszámhoz hasonlíthatók. Ez a szerszám az ék, szerepe a feszítés. Ilyen szerepet játszottak a magyar történelemben mindig a jeles pataki diákok. Hörcsik Lajos lelkében is ott munkált ez a feszítő erő: nem belenyugodni az adott helyzetbe, hanem teljes erővel azon munkálkodni, hogy jobbá, szebbé tegyük a világot. A családi háttérnek és Pataknak egyaránt öröksége volt pályafutásában az irodalmi igényű írás. Bibliai jelenetek, drámák, novellák kerültek ki tolla alól, de prédikációi is ilyen igényes formában születtek meg. Naplója is ilyen karaktert hordoz. Végzős diákként vetette papírra a következő sorokat:

„1927. június 12. Ma este jöttem be Patakra. Ma este érzem utoljára a diák emlékek felsóhajtó hazai üzenetét. Lelkem a múltba repül vissza. Nem is olyan régen ezelőtt két nappal künn a kertek alatt néztem a hold járását. Titokzatosan tekingetett elő az öreg hold a nesztelenül álló, figyelő búzatengerre...Aztán eltűnt minden. A hold egy felhő mögé bújt. Tovább vizsgáltam az alvó tájat. A hegyek felől félelmetes zúgás támadt. Ma egy éve, hogy hallottam ezt a félelmes zúgást. Aztán újra csend. Valami nesz ütötte meg a fülem. Hallgatni kezdtem. Halkan erősödő zúgás ütötte meg a fülemet...Tetszett nekem a titokzatosság."

Lelkipásztori szolgálatát 1927-ben Ózdon kezdte meg segédlelkészként, igen nehéz terepen, mert a bányatelep lelkigondozása volt elsősorban a feladata. Itteni első élményéről szóló feljegyzése betekintést enged személyiségének rejtett zugaiba is. Kiviláglik belőle az, ami végigkísérte egész pályáját: az együttérző szeretet. „Alig, hogy megérkeztem új helyemre, halálos beteghez hívtak. Csak magam voltam idehaza, a lelkészem szabadságra ment. Pár pillanatig gondolkoztam, aztán megindultunk. Kissé elfogódva léptem be a szobába. Két ágy egymás mellett állott, s az egyiken feküdt a beteg, egy fiatalasszony. Szép barna arcába túlvilági fényt varázsolt a fájdalom. Sötét szemében ott csillogott a halálfélelem, omló, fekete fürtjei gyászfátyolt látszottak vonni esdő tekintete körül. Az ágy mellett ott sírt két kis lányka. 6-7 évesek lehettek. Siránkozva emelték felém könnyes szemüket, fájdalmas tekintetüket..."

1928-ban Hernádszurdokra került, majd 1929-ben Szikszóra. 1930-ban választották meg lelkipásztornak Nyíribe. A választás körülményeiről szóló feljegyzése betekintést enged a korabeli református világba, s nyugodtan mondhatjuk, hogy akár Hörcsik Lajos is főhőse lehetett volna Móricz Zsigmond Fáklya című regényének. „Én a nyíri gyülekezetet csak a választás után láttam meg. Addig nem akartam idejönni. Az Úr nagy szent eklézsiáját nem akartam lélekgyilkos marakodások szintjére tenni...A szikszói helyettes papságból jöttem ide, ebbe a választási harcoktól felzaklatott lelkű gyülekezetbe...A választási harcokról nem tudtam semmit. Csak akkor meredt szemembe a gyilkos valóság, amikor egy szép május vasárnap az állásomat elfoglaltam. Akkor mondták meg, hogy így történt a választás, harcok a választás alatt...A nép két pártra oszlott...Az egyik párt a gazdák, a másik a zselléreké volt...Gazdák és zsellérek küzdöttek egymás ellen. Közben - jó magyar szokás szerint - folyt a bor...(az én számlám, amit az én kontómra vertek: 260 pengő volt)."

A történtek ellenére alázattal és odaadással végezte lelkipásztori szolgálatát Nyíriben. Iskolát épített, sőt minőségi kertészeti munkát végzett, mintát adva ebben is gyülekezetének. Viszonylag későn, 44 éves korában alapított családot, amikor feleségül vette Czinege Johanna református diakonisszát. 1956-ban tevékeny szerepet vállalt feleségével együtt a forradalomban. A megtorlás során meghurcolták, súlyosan bántalmazták, s 30 év után 1960-ban, büntetésként Fonyba, mint kisebb jövedelmű helyre helyezték. 1974-ben Tállyára, 1978-ban Taktabájra helyezték át. Elhunyt 1986-ban. Felesége 1999-ben távozott el ebből a világból, együtt nyugszanak a sárospataki temetőben.

Irodalmi és prédikációs hagyatékának áttekintése nyomán lelkipásztori szolgálatát jellemezve két megállapítást tehetünk Hörcsik Lajossal kapcsolatban. Először a prófétai felelősség hangsúlyos megjelenése ragadható meg hivatásának gyakorlásában. Tudatosan vállalt reformátori örökség ez az ő pályafutásában. Egyén és közösség nem választható ketté Hörcsik Lajos szolgáló életében. A személyes evangélium és a magyar nép sorsa egyszerre jelenik meg lelkipásztori szemléletében. A személyes üdvösség munkálása és a rá, mint lelkipásztorra bízott közösség boldogulása ugyanazon a fundamentumon, az Isten Igéjén építhető fel. A másik jellemző karaktere lelkipásztori személyiségének az evangéliumi bátorság. Egyik igehirdetésének jellemző részlete világosan beszél erről. Az igehirdetés témája a béke, a szocializmus éveiben sztereotip téma volt a közéletben is. Hörcsik Lajos úgy beszélt a kérdésről, hogy semmiféle engedményt nem tett a hivatalos ideológiának. Sőt, annak világos kritikáját adta.

„Miért beszélünk a békéről? Mert ami van, arról nem szoktunk beszélni, vagy legalábbis keveset. Mostanában a békét azonban állandóan hangoztatjuk. Keleten, Nyugaton, gyűléseken, iskolákban, katonaságnál. Ennek érdekében készítenek gyilkos fegyvereket, atombombákat, hogy megőrizzék a békét. Miért is beszélünk erről annyit? Mert ami van, arról nem igen szoktunk beszélni. Béke pedig nincs. Enni van, ruha van, mozi, színház, mulatság, kirándulás, vetélkedő - szóval minden van, ami a békéhez kell, csak béke nincs. Mi kell még a békéhez? Hogy autóm legyen? Mi kell még hozzá? Pénz? ... A békéhez hit kell!

Így van a világ teremtve."

Hörcsik Lajos nem karrierépítő, hanem a reformátori örökséget hordozó, életét szolgálatban elégető lelkipásztor volt.

Dienes Dénes