Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

Bemutatkozás

„Menj, ahova csak küldelek, és hirdesd,amit csak parancsolok!" Jer 1,7

Szolnokon egy háromgyermekes lelkészcsalád legidősebb ifjaként születtem 1960-ban. Édesapánk akkor Tiszagyendán volt lelkipásztor. Szolgálati helyeinek szükségszerű változása nyomán innen Baktakékre, majd Zilízre kerültünk. Ez utóbbi települések voltak gyermekkorom színhelyei, s egyben ezek lettek megalapozói a magyar falu, a falusi emberek iránti vonzódásomnak és szeretetemnek.

Középiskolai tanulmányaimat a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végeztem, s itt érettségiztem 1979-ben. Ekkorra érlelhette meg Isten bennem azt a vágyat, hogy életemmel, hivatásszerűen végzett munkámmal is őt szolgáljam. A hol és hogyan kérdésében a fenti ige bátorítása indított arra, hogy ezt lelkipásztorként tegyem. Így jelentkeztem a teológiára. Az „ahova csak küldelek" meghatározás azonban először úgy érvényesült az életemben, hogy tanulmányaim elkezdése előtt két afféle próbaévre s gyakorlati előképzésre a marcali katonai laktanyába kaptam kiküldetést. Az ott töltött időszakra valóban úgy tekinthetek vissza, mint az első szolgálati éveimre, s felkészülésem és felkészítésem fontos állomására.

Teológiai tanulmányaimat a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen végeztem 1981 és 1987 között. Itt a gyakorlati tanszéken előbb dr. Czeglédy Sándor, majd nyugállományba vonulása után dr. Pásztor János volt a tanárunk. Nyereség volt számunkra, hogy mindkettőjüktől tanulhattunk, mivel egyikőjük révén inkább elméleti, másikójuktól pedig gyakorlati téren kaphattunk többet.

A harmadik év elvégzése után exmit­tált teológiai hallgatóként a felsődobszai gyülekezetbe kerültem. Segédlelkészi évemet áthelyezés folytán a Szuhogy - Égerszög - kánói gyülekezetekben töltöttem. Az exmissziós tanulás nehézségeinek kárpótlása volt számomra, hogy 1987/88-ban két szemeszteren át Németországban a wuppertali Kirchliche Hocshschule-n folytathattam posztgraduális tanulmányokat. Ottani tanulmányaim súlypontja a gyakorlati teológián belül a gyülekezetépítés és a lelkigondozás volt. Ezt követően a szuhogyi református gyülekezet választott meg lelkipásztorának, s ebben a körzetben szolgálhattam együttesen 18 esztendőn át. Ezen évek alatt Isten nagyon sok lelki és testi ajándékkal halmozott el, s mindezek mellett megajándékozott házastárssal és négy gyermekkel is. Amikor immár velük együtt búcsúztunk el a gyülekezet tagjaitól, egy majd 20 év előtti istentisztelet képe elevenedett meg bennem. Az, amint tanáraink a teológiai vizsgák letétele után a kibocsátó istentiszteleten körbeálltak bennünket, s áldáskívánásukkal engedtek utunkra. Így láttam ezen az istentiszteleten a gyülekezet kicsinyeiben és nagyjaiban is felkészítő tanáraimat, akiken keresztül Isten az élet és lelkészi szolgálat más-más területén nevelt, formált, tanított. Visszatekintve minden nap, minden istentisztelet vagy éppen hittan óra egy-egy továbbképzés, avagy felkészítés volt, nemcsak ottani szolgálataim engedelmesebb ellátására, hanem arra is, amit újra szó szerint kellet értenem: „Menj, ahova csak küldelek ..." Ezzel a háttérrel fogadtam el a felkérést 2004. augusztusától a Sárospataki Református Teológiai Akadémián való tanítói szolgálatra. Elköszönésemkor arra tettem ígéretet, hogy a teológián is a gyülekeztet fogom képviselni. Ez a célom. A teológiai oktatásban még friss lelkipásztori tapasztalataimmal a hallgatók előtt képviselni Isten népének, s az Isten fiai megjelenésére váró teremtett világnak a szükségeit. Így szeretnék eszköz lenni a gyakorlati lelkipásztori feladatokra való felkészülésben, illetve felkészítésben. Szeretném ösztönözni, s a tőlem telhető módon segíteni a hallgatókat a valós feladatokra való minél tudatosabb felkészülésre. Mivel meggyőződésem, hogy az engedelmes keresztyén élet, a szolgálat nem a gyülekezetbe kerüléssel, s nem a szószéken kezdődik, hanem mindig ott feladat, ahol vagyunk, szeretném a napi életben együtt harcolni a hit harcát azokkal, akik között Isten új megbízatást adott. Egyúttal kérem őt, hogy ő formáljon együtt bennünket, s adjon ebben a formálódásban naponta közös győzelmeket és közös örömöket.

Pásztor Gyula