Események a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből

LVII. évfolyam 4. szám / Intézményeink

„A kis mustármagból terebélyes fát nevelni" - a Diákotthon a családot igyekszik pótolni


„A kis mustármagból terebélyes fát nevelni" Egykori tanítványai és tanártársai ilyen eredményesnek látták a Miskolci Református Leánynevelő Intézet egykori igazgatójának, Tóth Pálnak a munkáját.

A tudós pedagógusról nevezték el a Lévay József Református Gimnázium Diákotthonát, amely csupán 7 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Az itt megforduló vendégek mondják, hogy az egész országban az egyik legszebb kollégium a miénk. Több, mint 200 fiúnak és leánynak jelenti a második otthonát. Vannak úgynevezett „külsős" diákjaink is, akik nem lévaysok, hanem más miskolci középiskolába járnak. Kétágyastól kezdve a hatágyas szobákig tudjuk elhelyezni a tanulókat. Szilágyi Zoltán lelkész-tanár, a diákotthon vezetője nagyon fontos nevelési célként jelölte meg számunkra, hogy próbáljunk családias légkört teremteni. Ezt szolgálja az is, hogy alsóbb és felsőbb évesek vegyesen laknak egy-egy szobában. A nagyobbak segítsék a kisebbeket, legyenek felelősek egymásért éppúgy, mint egy sokgyerekes családban.

Egy intézmény történetében 7 év nagyon rövid idő, mégis elmondhatjuk, hogy már vannak hagyományaink. Ezek közé tartoznak a közösségi hétvégék. Egy tanévben 4 ilyen alkalom van, amikor a péntek, szombat, vasárnapot is a kollégiumban töltik a diákok. Ilyenkor igyekszünk a gyerekek ötleteit is felhasználva minél változatosabb programot kínálni nekik. Év elején már hagyomány, hogy az elsősök egy kis előadással mutatkoznak be. Általában jól megnevettetnek bennünket a humoros jelenetekkel, zenés-táncos műsorokkal, de a komoly gondolatok sem hiányoznak mondanivalójukból. Így volt ez most is, amikor a Ráday család tagjai Wass Albert A láthatatlan lobogó c. versére fűzve tettek hitet nemzeti érzéseikről, hazaszeretetükről. Az együvé tartozásunkat közvetlenül átélhettük, hisz éppen azon az estén érkeztek meg hozzánk a marosvásárhelyi Református Líceum diákjai. Az elsőseinknek velük együtt tapsolhattunk, és másnap ugyancsak együtt lehettünk Budapesten az első alkalommal megrendezett Református Iskolák Találkozóján. A színes programban többek között felléptek a mi Kösöntyű együttesünk táncosai is. A csoport egy évvel ezelőtt alakult, és a népi hagyományok- zene, tánc- megőrzésén, továbbadásán fáradoznak Úrhegyi Mária tanárnő vezetésével. A citerások és furulyások az évnyitón mutatkoztak be, a táncosok pedig már táncházat is tartottak nekünk a tornateremben.


Persze azért a tornaterem a sporttevékenységek fő helyszíne. Ezt a lehetőséget estéről estére kihasználják diákjaink, még a lányok is. A labdajátékok háziversenyének résztvevői jutalmul „vitaminbombákat", no és egy kis kalóriát kapnak csokoládé formájában. A lélek megerősítésén túl itt a miskolci református diákotthonban a test építését is fontosnak tartjuk.


Erre kiváló lehetőséget kapnak azok, akik belépnek a 19.sz. Bükk Cserkészcsapatba, melynek parancsnokai Parajos Tibor és Majorszki tanár urak. Az őszi 3 napos túlélő tábort, jelentem olvasóinknak, túlélték


A második közösségi hétvégénk mindenkor a Lévay bálhoz kapcsolódik. A táncmulatságon kívül belekóstolhattak a diákok a batikolásba. Majorszki András tanár úr vezetésével a református jelképekből állítottak össze egy mozaik képet, amely ezentúl a diákotthont fogja díszíteni. „Illik, nem illik" címmel szituációs gyakorlatokkal egybekötött hangulatos vetélkedőn is próbára tettük a gyerekeket az illemtani szabályokról. A szórakoztató programokon kívül két filmet nézhettek meg. Az egyik A temetetlen halott c. film, amely 1956-ról, Nagy Imréről szól, a másik a Trianon c. film volt. Egyébként az 56-os forradalom évfordulóján meghívtuk Bogár Károlyt, a Borsod Megyei Munkástanács elnökhelyettesét, aki személyes vallomásával igen nagy hatással volt a gyerekekre.


A közösségi hétvégéken minden alkalommal közös istentiszteleten veszünk részt diákjainkkal. Az első alkalmon a marosvásárhelyi diákok énekekkel és versmondással szolgáltak közöttünk, s végül együtt énekeltük el a magyar Himnuszt. Igazán felemelő érzés volt. Az iskola cserediák programja - amikor a kárpátaljai, a felvidéki és az erdélyi diákok itt élnek velünk együtt - óriási lehetőséget biztosít a nemzeti és a keresztény hitbeli összetartozás erősítésére. Így még inkább átélhetjük diákotthonunk vezető igéjét : „ Uram, Te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!" Zsolt. 90.1.


Kardos Katalin


diákotthoni nevelőtanár


 


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább