Egyházkerületünk Rádióstúdiójának fejlődése

LVII. évfolyam 4. szám / Misszió


 


2004 februárjában elkezdtünk saját készítésű református műsorokat sugározni az Európa Rádió Miskolc hullámhosszán. Lassan egy év távlatából mondhatom azt, hogy ez a kezdet volt, és lesz még folytatás.

Optimizmusom abból adódik, hogy a munkánk során Isten mindig végigkísért bennünket, formálta gondolatainkat, és ide vezette hozzánk azokat az embereket, akik ma is aktív tagjai a műsoraink készítésének. Ezúton szeretnék köszönetet mondani nekik fáradtságos munkájukért, és Isten áldását kívánni további életükre és közös szolgálatunkra.

Kezdetben aggodalomra adott okot az, hogy nem érkezett vissza jelzés műsorainkkal kapcsolatban. Az első visszajelzést az Európa Rádió Miskolc munkatársaitól kaptunk. Velük rendszeres kapcsolatban állunk, ők végig segítették munkánkat. Nem egyszer fordult elő az az eset, hogy lelkesen vártak a rádióépületünkben, hogy kifejezzék azt, hogy a reggel elhangzott útravaló milyen erőt adott nekik azon a napon, és várják a folytatást.


A legkedvesebb történetem az Egyetemi lelkészséghez kötődik. Az elmúlt tanév végén az egyetemi lelkipásztor, Turcsik Ferenc azzal a hírrel érkezett hozzám, hogy egy egyetemista lány azért kereste fel az egyetemi lelkészséget, mert hallotta a rádiós hirdetésünkben a lelkészség alkalmait. Ilyen és ehhez hasonló visszajelzések érkeztek hozzánk, ezekből építkeztünk tovább és formáltuk, alakítottuk műsorainkat.


Az Európa Rádió Miskolccal való kapcsolatunk a nyár közepén tovább bővült. Megkeresett bennünket a Magyar Rádió Miskolci Regionális stúdiója, és megállapodást kötöttünk velük. Így valósult meg az, hogy szeptembertől a református félórában elhangzó áhítatokat a mi stúdiónk készíti el és bocsátja rendelkezésére a Miskolci Regionális Stúdiónak. A fejlődésünk nem áll itt meg. Azon gondolkodtunk, hogy mivel a műsoraink nagy része csak Miskolcon és környékén hallható, ezért kihasználva az internet adta lehetőségeket, saját honlapot hozunk létre a műsoraink számára, hogy bárki meghallgathassa azokat. Így kezdődtek el a tárgyalások a Parókia honlap szerkesztőivel, akik helyet is adtak műsorainknak.


Számomra az egyik legkedvesebb útravaló soraival zárom beszámolómat, azt remélve, hogy a jövőben egyházkerületünk minden tagja hallhatja majd ezeket az értékes gondolatokat.


„Ó, erre nekem nincs időm! - Sokszor hallani ilyen, s ehhez hasonló felkiáltásokat. S meg is jelenik előttünk a kép: zsúfolt hetek, napok, teleírt határidőnapló... Valószínűleg egy vállalkozó vagy menedzser mondja ezeket a szavakat- fűzhetjük tovább gondolatainkat, s bár nem tartozunk az e munkakörben dolgozók közé, mégis számos jellemzővel tudnánk kiegészíteni. ...


Lehet, hogy gyorsuló világunkban az internet segítségével percek alatt megtudható, mi történik a nagyvilágban, de gyermekeinknek még mindig 18 év szükséges a felnőtté váláshoz, 18 szeretetben, figyelemben eltöltött esztendő. A párkapcsolat sikere sem a munkában eltöltött órák számától, hanem a közös élményektől függ. A magány is könnyebben viselhető, ha magunkra többet figyelve, jobban megismerjük értékeinket és korlátainkat. A „többet figyeléshez" is idő kell. Az idő, mely se nem gyors, se nem lassú. Idő, mely megtelik tartalommal, és épp ezért: elegendő..."


Vass Enikő


műsorszerkesztő


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább