Elkészült a tiszaújvárosi Nikodémus Idősek Otthona
LVIII. évfolyam 1. szám / Borsod-Gömöri Egyházmegye„... Szükség néktek újonnan születnetek." (Jn 3,7b)
Minden ember életében vannak sorsfordító pillanatok, ilyen pillanatot jelentett Nikodémus számára az az éjszaka, amit Jézussal tölthetett. Hiába volt farizeus, a törvényeket ismerő, istenfélő ember, a Jézus által elétárt új életeszme nyugtalanította. Kérdéseire kitől kaphatott volna hitelesebb választ, mint magától a Mestertől. Azon az éjszakán Nikodémus megértette, hogy Isten előtt nincs öreg vagy fiatal, gazdag vagy szegény, csak újjászületésre váró lélek.
Az idős embert is az elmúlásból és az élet értelmének kereséséből fakadó gyötrelmek kínozzák, amelyekre az Egyház Krisztustól kapott küldetésével tud választ adni.
Napjainkban egyre gyorsuló élettempónkban nincs időnk szüleinkre, gyermekeinkre, a másik emberre, de még saját magunkra sem. Hitvallásunk alapján ezért kötelességünk a gondok között élő, elmagányosodott emberekkel törődnünk.
Amikor Tiszaújvárosban 2001-ben a Széchenyi-terv pályázatának meghirdetése idején eldöntötte a Presbitérium, hogy egy idősek otthonát épít, az a szándék vezérelte, hogy az Egyházkerületünk területén élő magányos, idős emberek sorsát felkarolja. Ahogyan az idős Nikodémusnak az élete változott meg attól a naptól fogva, hogy Jézussal találkozott, úgy szándékoztunk megoldást adni a magány és betegség terhével küszködő nyugdíjas korúak számára. A Presbitérium elkészítette a pályázati terveket, aminek benyújtása után megnyertük az építkezés elkezdéséhez szükséges összeget. Isten kegyelme az, hogy 2004. november 10-én a tiszaújvárosi Nikodémus Idősek Otthona elkészült. Az építkezés összes költsége 450 millió forintot tett ki, aminek jelentős részét az Önkormányzattól kapott ingatlan értéke és anyagi támogatása fedezte. Egyházkerületünk vezetése anyagilag is segítette a munkálatokat, amit ezúton is köszönünk. A hiányzó részt (150 millió forint) banki kölcsönnel pótoltuk.
Az Otthon kétszintes, 41 szobában 49 férőhellyel rendelkezik. Az apartmanok 14-35 m2 nagyságúak, melyek 2-5 millió forintba kerülnek.
A bentlakó idős emberek teljes ellátásban részesülnek, ami napi háromszori étkezést, mosás-vasalást, orvosi felügyeletet, 24 órás nővéri ügyeletet, házi jelzőrendszer használatát, hitélet gyakorlását, szabadidős foglalkoztatást, lelkigondozást, gyógymasszőri szolgáltatást, az alapellátásban szereplő gyógyszerek ingyenes biztosítását, lifthasználatot, kábel TV, saját telefon, Internet hozzáférési lehetőséget jelent.
A lakrészek használati joga élethosszig tart. A havi ellátási térítés
40.000 Ft, de nem lehet több, mint a nyugdíj 80 %-a.
Mivel tudomásunk szerint a Tiszáninneni Egyházkerületben a Nikodémus Idősek Otthona az első és egyetlen emeltszintű szolgáltatást nyújtó Otthon, szükségesnek látjuk, ha először Egyházkerületünknek mutatkozunk be.
Reméljük, hogy Gyülekezetünk kezdeményezése sok idős ember életére megoldást tud nyújtani, hisz: „Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak." (Jak 4,17)
Dr. Varga István
református lelkipásztor
Elérhetőségünk:
Tiszaújvárosi Református Egyházközség
Nikodémus Idősek Otthona3580 Tiszaújváros, Rózsa u. 16.
Tel.: 49/542-064
Fax: 49/542-065
e-mail: nikodemus.otthon@freemail.hu
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
