Hogyan gyógyítható a beteg egyház?

Világméretű problémaként jelentkezik a történelminek nevezett egyházaknál az egyháztagság rohamos fogyása, a szekularizációs jelenségek egyre erősebb térnyerése a gyülekezetek körében.

Természetesnek mondható az a törekvés, mely igyekszik e negatív folyamatoknak gátat vetni, átgondolva, újraértékelve mindazt a teológiai, bibliai alapot, mely minden mást megelőző metódust meghatároz. Nem véletlen, hogy napjainkban magyar nyelven is több olyan tudományos teológiai munka születik, mely egyházszociológiai szempontok alapján vizsgálja a gyülekezetek hanyatlásának okait. Az e témát körüljáró tanulmányok, előadások, könyvek magától értetődő természetességgel mutatnak rá arra, hogy a megoldás kulcsa nem emberi stratégiákon, hanem az Isten mindent megújítani tudó kegyelmén múlik.

Az Egyesült Államokban is riasztó jelenség az - többek között a Presbiteriánus Egyház köreiben -, hogy évente gyülekezetek sokaságát kénytelenek felszámolni. Templomokat zárnak be, egyházi épületeket adnak el, mivel a valamikor nagy létszámú gyülekezet többféle okra visszavezethetően, megfogyatkozott, vagy egyszerűen elfogyott. Az amerikai presbiteriánusok több százezer egyháztagot veszítenek évente, akik lehet, hogy más felekezetekhez, gyülekezetekhez csatlakoznak, de igen sokan vannak, akik egyszerűen távol maradnak mindenféle egyháztól, a kegyességi élet gyakorlásától.

Januárban Alabama államban rendezték meg azt a nemzetközi teológiai konferenciát, melyre egyházunk delegációját is meghívták. A „beteg" egyház gyógyításának folyamata a betegség meghatározásával kezdődik. Így a konferencia előadói részletesen szóltak arról, hogy az egyház, a gyülekezet, a lelkipásztor, a presbitérium, a gyülekezeti tagok milyen nehézségekkel kell, hogy önkritikusan szembenézzenek.

Ezek között több esetben ráismerhettünk saját egyházunk eltakarhatatlan problémáira, nevezetesen arra, hogy a nosztalgia és a tradíció, a személyi függőség, az anyagi felajánlásokban mutatkozó szűkmarkúság, az általános kiábrándultság érzés, vagy a sok esetben emlegetett lelkipásztori túlterheltség avagy felelőtlenség milyen szomorú állapotokhoz vezethet.

Az előadók szemléletes példákkal mutatták be az amerikai presbiteriánusok köreiben észlelhető napi problematikákat. Jellemző volt a konferencia légkörére, a komoly igei alapozottság mellett, az a sok esetben önironikus, humoros megközelítés is, melynek helye volt a belső egyházi problémák önkritikus elemzésének előadásában.

A parázs lángra lobbantható! Ez a jól eltalált szlogen, mely a konferencia címét is jelentette, vezette a résztvevőket abban a közös gondolkodásban, mely arra irányult, hogy a hívő emberek körében a komolyan vett bűnbánattal teli helyzetelemzés és helyzetfelmérés segíthet abban, hogy Isten érettünk való, meg nem szűnő kegyelmes munkáját szem előtt tartva a nehézségek ellenére reménységgel tekintsünk az egyház, és a benne élő gyülekezetek jövőjére. A parázs adott, Isten igéje és lelke ott van a szívekben, a legkisebb gyülekezeti közösségekben, az egyház egészében. Kérni kell és kérni lehet az Isten parazsat lángra lobbantó, gyógyulást hozó, életet jelentő kegyelmes munkáját!

Az egyház és a gyülekezetek „újraélesztése", gyógyítása, a parázs lángra lobbantása, a bibliai paradigmák tükrében azt mutatja, hogy mind az egyháztagoknak, mind az egyházi vezetőknek, komolyan vett bűnbánatot kell tartaniuk, hogy az Isten Evangéliumának megmaradást és újrakezdést jelentő jó híre egészen személyes tapasztalatukká váljon. Látható volt az, a keresztyénség legkorábbi szakaszától kezdve, hogy a gyülekezetépítés, egyházszervezés, milyen belső- és külső nehézségeket rejtett magában. Ugyanakkor Isten kegyelmes jelenléte a megértett és befogadott Ige nyomán, s a Szentlélek erőt jelentő kiáradása által alkalmassá tett minden alkalmatlannak tűnőt arra, hogy példaértékű munkát végezzenek: a krisztusi parancs nyomán misszionáljanak, tanítványokká téve a közel lévőket és távolvalókat, zsidókat és pogányokat egyaránt! Ha az Ige és a Szentlélek valóban ma is minden Krisztusban hívő közösségnek megmaradását és jövőjét garantálja, akkor e hívő közösségek legfontosabb tevékenysége csak az lehet, amelyet az imádság, az imádkozó élet elsődlegessége jelent. Látható az egyház korai szakaszában az is, hogy az Evangélium által megjelenő, Krisztusban realizálódó isteni kegyelem és az erre válaszoló, ennek folyamatos megjelenését és munkálkodását hitben kérő, imádkozó szolgálat eredménye a megújuló, Istennek odaszánt, benne örömöt nyert élet.

A háromnapos konferencia során a bibliai, dogmatikai alapokat számba vevő előadások lényegében véve súlypontozottan mindent elmondtak arról, ami a „beteg" egyház betegségének tüneteit és gyógyításának lehetőségeit tartalmazta. Ugyanakkor jellemzően az amerikai egyházak praktikus gondolkodásmódjára, több előadás foglalkozott azzal, hogy a gyülekezetek vezetői, lelkészek és világiak, milyen konkrét módon „gyógyíthatnak", vagyis melyek azok a metódusok, amelyek által a bibliai alapból kiindulva, a korai egyházak példáját követve, a gyülekezet, az egyház „újraéleszthető", a parázs lángra lobbantható.

A konferencia, melynek során az igen feszített program ellenére lehetőség nyílt számos dialógusra, európaiak, amerikaiak, ausztrálok és ázsiaiak között. Felemelő záró alkalma volt a konferenciának az az ünnepi istentisztelet, amelyet Birmingham város 4000 főt befogadó presbiteriánus templomában tartottak. Mindez jel volt arról, és bizonyára sokak számára megerősítést jelentett a tekintetben, hogy Isten nem hagyja elveszni az Ő népét. A birminghami presbiteriánus gyülekezet néhány évvel ezelőtt elkészült hatalmas temploma, melynek alsó részét teljességgel megtöltötte a gyülekezet, arról tett látványos bizonyságot, hogy Istennek van népe abban a városban, Istennek van népe ebben a világban mindenütt. Jóllehet feszítő és sok esetben emberileg megoldhatatlannak tűnő problémákkal kellett szembenéznie az amerikai társadalomnak a közelmúltban, mégsem az elkeseredésnek, a meghátrálásnak, hanem a reménységnek és a szüntelen imádkozásnak az eredménye az, hogy látható jelei vannak a megújulásnak.

Isten sohasem hagyja cserben az Ő népét, kegyelme Krisztusban mindig készen áll. Minden közösségnek adatik a parázs, a beteg gyülekezetek, az elhalással küszködő kisebb közösségek, igenis bízhatnak abban, hogy Isten figyel rájuk, könyörgésük meghallgatásra talál, kitartó és fáradtságot nem ismerő munkásságuk eredményeket hozhat. Az Ige és a Lélek fellobbantja a lángot, hogy fény és melegség töltse el az életeket!

Végül egyetlen megjegyzés kívánkozik még ide: láttuk, hogy milyen összefogott munkával, milyen fáradhatatlanul, milyen kedvvel és milyen egységben végezték mindazok a munkájukat, akik a konferencia megszervezéséért, lebonyolításáért, előadásaiért felelősek voltak. Mi gyakran panaszkodunk fáradtságra, túlterheltségre, feszültségre. Amerikai testvéreink bizonyára fáradtak és terheltek voltak, de Isten adott nekik csodálatos vitalitást, s fakasztott mosolyt az arcukra, hogy bátorítók, biztatók és gyógyítók legyenek. Bennünket is eltöltsenek reménységgel. Itthon is az összefogott munka, a hit az imádság és a szolgálat ajándéka fellobbanthatja a lángot. Isten nekünk is a Tiszáninnenen élő reformátusoknak is ad kegyelméből megújulást! Az alabamai konferencia megerősített ebben.

k.zs.