Lábam előtt mécses a te Igéd…
LVIII. évfolyam 1. szám / Zempléni Egyházmegye„Mécses" kulturális esték a Tokaji Református Egyházközségben új színfoltként jelent meg a 2005-ös esztendőben.
Az ötlet, mely elindította ezeket az estéket, mélyen ott rejtőzött a szívemben, s összhangra talált mások vágyaival is. Valamikor még debreceni „refis" diákként részt vettem több önképzőköri estén, ahol zenével, irodalommal, képzőművészettel - egyszóval kultúrával foglalkoztunk. Ez a régi emlék indította el az elképzelést. A „Mécses" nevet egyik kedves, aktív szervezőnk adta, s erről Isten Igéje jutott eszünkbe rögtön: „Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek lássák a világosságot" (Lukács 11:33.) És egy másik: „Lábam előtt mécses a te Igéd, ösvényem világossága."(Zsoltárok 119:105.)
Jézus idejében, s előtte is szinte egyetlen világítóeszköz a mécses volt. Jézus Krisztus számomra, a keresztyén ember számára a Világ Világossága (János 8:12.) Aki ebből a fényből táplálkozik, annak az élete tartalmat kap, s nem lesz az örök sötétség, vagy az álfények rabja. Ő is kap Istentől, s adni is tud mások felé.
Mindnyájan kaptunk tehetséget, érdeklődési kört, hitet, teremtő Urunktól. Ezeken a „Mécses" estéken ezekből szeretnénk adni mások felé.
Keresztyén értelmiségi fiatalok, középkorúak, öregek osztják meg érdeklődési körüket, s tartanak szombatonként előadást, s utána kötetlen beszélgetést.
Nem a „Mindentudás Egyeteme" szintjén, de „mécsesként" világítva és azzal a céllal találkozunk, hogy alkalmainkon közösséggé formálódjon egy keresztyén értelmiségi kör. Nem vitafórumként, hanem egymást toleráló, keresztyén szeretettel meghallgató közösségként működünk. Nyitottak vagyunk a gyülekezet minden korosztálya számára és a város lakossága felé is. Imádság, rövid igeolvasás, és zárásként éneklés keretezi az elhangzott beszámolót és beszélgetéseket. Egymás hite, tudása által szeretnénk épülni, építeni. Barátokra, lelki testvérekre, jó beszélgetésekre találhatunk itt a mécsesek fényénél meleg tea, sütemény kíséretében, s legfőképpen Isten soha el nem múló szeretetének és világosságának közelében.
A „Mécses" esték programjaiban ezek az előadások hangzottak el: január 9-én Dr. Bihari Ágnes ügyvéd szólt: „Az egyén helyzete a társadalomban - az állampolgári és kisebbségi jogokról." Másodjára Góg Tibor tartott diafilmes előadást, aki kilenc hónapig az Egyesült Államokban (California, Napa-völgy) volt ösztöndíjas, és ott szerzett tapasztalatait fotókban örökítette meg. Ezután Técsi Zoltántól hallhattuk Jávor Benedek cikkének ismertetését és elemzését (Cédrus folyóirat): „És mívelje és őrizze azt." A következő szombat este programjaként Mel Gibson: A Passió című filmjét tekintettük meg. Február 5-én Németh László: A két Bolyai című drámája adta az alaptémát, melyről Pótorné Jager Krisztina beszélt.
Az előttünk álló „Mécses" esték témáiból: február 18-án, péntek este 17 órától Milos Forman Amadeus című filmje következik, majd ezt a témát folytatva 19-én szombat délután Kotánné Ördög Klára tart előadást W.A. Mozart: Koronázási miséjéről, s életének fontosabb állomásairól.
Ifj. Makoldi Sándor szobrászművész személyes hangú vallomása hangzik el szobrairól február utolsó szombat estéjén. Előre láthatóan márciusban ér véget a „Mécses" kulturális esték ez idei sorozata.
Hisszük, ezzel a programmal új fejezet kezdődhet személyes és gyülekezeti életünkben is. Mindenkit szeretettel várunk a Tokaji Református Egyházközség parókiájának alagsori helyiségében (Kossuth L. tér 9.) január és február szombatjain 17 órától. A programokról a következő e-mail címen lehet érdeklődni: potorlaci@axelero.hu és tudakozódni a www.tokaj.hu weboldalon.
Pótorné Jäger Krisztina
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
