Angol református egyházi vezetők látogatása Egerben

LVIII. évfolyam 2. szám / Egervölgyi Egyházmegye

A Zsinat elnökségének meghívására hivatalos látogatásra érkezett hazánkba a United Reformed Church (Egyesült Református Egyház) delegációja Sheila Maxey moderátor vezetésével. Az angliai presbiteriánusokat (reformátusokat) és walesi kongregacionalistákat magába foglaló egyház egyesülése 1972-ben jött létre. Az 1700 gyülekezetben 1800 lelkész szolgál. 13 egyházmegyéjük van, 14.300 presbiterük. Az Angliai Egyesült Református Egyház tagja a Reformátusok Világszövetségének és az Egyházak Világtanácsának is.

A delegáció magyarországi programja során találkozott a Zsinat elnökségével, a Dunamelléki és a Tiszántúli Egyházkerület vezetőivel, valamint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának munkatársaival. Útjuk során Egert is felkeresték, s itt töltöttek két napot. Az egri tájékoztató megbeszélésen egyfelől bepillantást nyerhettek az Egervölgyi Egyházmegye életének és szolgálatának mindennapjaiba. A találkozó másfelől egyházunk teológiai munkájára is kitekintéssel volt. Dr. Kádár Zsolt esperes mint a Doktorok Kollégiuma főtitkára tájékoztatta a vendégeket az egyházunkban folyó teológiai tudományos munkáról. Az angliai vendégek nagy érdeklődéssel hallgatták a Doktorok Kollégiuma céljairól, történetéről és jelenlegi tudományszervező munkájáról szóló beszámolót. Az Angliai Egyesült Református Egyház Cambridge-ben, Manchesterben és Oxfordban működtet teológiai szemináriumot, biztosítva a lelkészutánpótlást s helyet adva a legmagasabb fokú teológiai tudományos munkának. Így érthető az, hogy a magyarországi teológiák, doktori iskolák, a teológiai, valamint bölcsészettudományi, és jogi doktorokat is magába foglaló Doktorok Kollégiuma szolgálatát igen nagyra értékelték.


A küldöttségnek az egyház moderátora mellett tagja volt Dale Rominger külügyi titkár, John Humphreys, a skóciai egyházkerület jelenlegi moderátora, aki évtizedekkel ezelőtt Magyarországon is szolgált, s egyházunk régi jó barátja, valamint David Coleman lelkész, a walesi misszió ügyeivel megbízott referens.


Az egri program során az angol vendégek ellátogattak az Eszterházy Károly Főiskolára, ahol betekintést nyerhettek e nagymúltú intézmény jelenlegi oktatói programjába. Ellátogattak az Érseki Főegyházmegyei Könyvtárba is. Hivatalában fogadta a küldöttséget dr. Nagy Imre Eger város polgármestere.


Az Egerben töltött napokat követően a delegáció Debrecenbe indult, majd a Beregben töltött egy napot, megismerkedve ott a református örökség nevezetes értékeivel. Az angliai delegációt magyarországi programja során Tamás Bertalan külügyi tanácsos kísérte.


A modernizmus és a posztmodernizmus korában élő egyházak számára fontos, hogy ne veszítsék el egymást, hanem hidat építve egymás felkeresése által, gazdagodjanak a teológiai felismerések eredményeinek megosztásában, a felelősséggel végzett szolgálat örömében és jutalmában.


Minden testvéri találkozó ilyen hídépítés. Angliai barátaink bizonyságát adták annak, hogy nem elszigetelődve, hanem a mi egyházunkkal is párbeszédet folytatva, közösen gondolkozva, együtt imádkozva kereshetik és együtt találhatják meg helyüket és mai küldetésüket a Református Egyházak nagy családjának tagjai.


k.zs.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább