Kikonfirmálunk?
LVI. évfolyam 1. szám / MisszióKét kép van előttünk. Az egyiken sok szépruhás fiatal, a másikon néhányan. Nem mintha az a néhány fiatal nem lenne szép, mert legalább ennyi…Mégis, sokan voltak. Ezek a képek Bodroghalomban készültek. Az egyik 1974-ben, a másik 1994-ben.
Készülhettek volna máshol is. Nagyon sok gyü-lekezetünkből találhatnánk ilyen képeket. Az első kérdés tehát a miért, a második pedig, hogy kell-e kérdeznünk egyáltalán a miértet, vagy inkább örülnünk kellene, hogy még vannak? Nem szo-morkodunk-e túl sokat megannyi társunkkal együtt ahelyett, hogy előrenézve nekifeszülnénk a feladatoknak? Lehet-e azonban fényes mosollyal elsiklani két egymás mellé állított fénykép mel-lett?
Sokaktól halljuk ezeket a kérdéseket. Lelkipásztoroktól, egyházunk sorsát szívükön viselő gyülekezeti tagoktól, aggódva vagy bosszankodva, vagy éppen lemondóan. Felkerestünk tehát bölcsebb, tapasztaltabb lelkipásztorokat, hogy ők hogyan látják a konfirmációt. Sorra vesszük most a gondolatokat, kérdéseket, javaslatokat. Reméljük, hogy felismerve a közös kérdéseket, minél többen tollat ragadnak, vagy írógép elé ülnek, hogy megosszák velünk egyetértésüket vagy egyet nem értésüket, saját tapasztalataikat, megoldásaikat, sikereiket vagy sikertelenségüket.
Konfirmáció, úrvacsora, és katekhézis
Mi a konfirmáció? Hitvallásaink szerint hitünk megerősítése a Szentlélek által. Hogyan konfirmálunk mi, ha a Szentlélek Isten erősíti meg a hitet? A konfirmáció tehát ilyen értelemben nem más, mint abbéli reménységünk kifejezése, hogy a Szentlélek meg fogja erősíteni a hitet. Ez tehát ismereti kérdés. Az ősegyházban a katekhumenusok először megismerték a hitet, majd erről vallást tettek és megkeresztelkedtek. Mi már reménységben keresztelünk, és a megfordított sor-rend alapján a keresztséget követi a katekézis. Régen a két sákramentum is összetartozott. Ha valaki megkeresztelkedett, már rendelkezett a megfelelő ismerettel, hogy részt vegyen az úrvacso-rai közösségben. Mára a két dolog különvált. Ilyen értelemben tehát a konfirmáció az úrvacsorára készít elő. Az úrvacsora azonban a bűnbocsánat sákramentuma és nehéz megválaszolni a kérdést, hogy mikor részesülhet benne valaki? Akkor, amikor megismeri bűneit, azt, hogy ki ellen vétke-zik, és megérti, hogyan bocsáttatnak meg bűnei. Köthető-e ez életkorhoz? Természetesen ennek a kérdésnek csak akkor van értelme, ha az ismeretre, a szükséges tudásra vonatkozik. Képes-e vala-ki 13-14 évesen megérteni a sákramentum lényegét?
Az időpont kérdése – érvek, ellenérvek és az ellenérvek ellenérvei
Vannak, akik abban látják a megoldást, hogy a jelenlegi gyakorlathoz képest későbbi idő-pontra kellene kitolni a konfirmációt, elősegítve ezzel, hogy a fiatalok jobban megérthessék hi-tünk lényegét. Ezzel szemben háromféle érvet szoktak felhozni. Az első egyszerűen gyakorlati: próbáljon meg valaki változtani a gyülekezeti hagyományokon, és majd meglátjuk, mekkora ellen-állásba ütközik. Persze talán nem ilyen egyszerű a kérdés, hiszen a lelkipásztorok nem mondhat-nak le arról, hogy tanítják, „nevelik” a gyülekezetet és nem mondhatnak le már előre tanításuk „sikeréről”. Van, aki a személyes beszélgetésekben látja a megoldás egyik kulcsát, van, aki a pres-bitérium tanításában, hiszen ők dönthetnek a gyülekezetet érintő kérdésekről. A másik érv az, hogy van, aki esetlek már igen fiatalon érett arra, hogy úrvacsorát vehessen, míg mások később sem lesznek azzá, és van-e joga egy lelkipásztornak válogatni, illetve hogyan éli meg a gyülekezet ezt a válogatást? A harmadik érv szociológiai alapokon nyugszik: sok kis gyülekezetből a fiatalok városra mennek középiskolába tanulni, és akkor már lehetetlen összeszedni illetve felkészíteni őket.
Tovább bonyolítja a kérdést, hogy abban a korban konfirmáljuk a gyermekeket, amikor ők természetszerűleg, mintegy életkori sajátosságként lázadnak mindenfajta tekintély ellen, és holtig tartó hűséget fogadtatunk velük akkor, amikor még ellőtte vannak annak a folyamatnak, melyben a megszokott értékeket elvetve saját maguk keresik meg az értékeket.
Szintén tapasztalatokra és működő gyakorlatra épül az a vélemény, mely szerint érdemes előrébb hozni a konfirmáció időpontját, és hetedik osztályban konfirmálni őket, hiszen akkor még egy évig biztosan ugyanabban a faluban és iskolában tanulnak, részt vesznek a hitoktatásban és könnyebb őket bekapcsolni az ifjúsági csoportba (már ha van ilyen).
Az, amit oly sokszor egy kérdésnek érzünk, valójában tehát két kérdés. Ismereti és hitbeli kérdés. Hittan-vizsga-e a konfirmáció vagy hitvallás? Lehet-e a kettőt ekvivalenssé tenni? Esetleg szét kell őket választani?
Régi és mai feltételek
Régen talán egyszerűbb volt. Falusi életközösségek és gyülekezeti közösségek mindenkinek biztosították a helyét. Ahogyan mindenki tudta, hogy melyik család hol ül, úgy az sem volt kérdés, hogy a lányok idővel átültek az asszonyok közé, a fiúk a férfiak padsorába. Magá-tól értetődő és természetes volt a folytonosság. A konfirmáció is akkor válik kérdéssé, amikor a népegyház szekularizációja megkezdődik. Ma a folytonosságot talán az teremtheti meg, hogy a gyermekek részt vesznek a hitoktatásban, majd konfirmálnak, és csatlakoznak az ifjúsági csoport-hoz. Ezzel kapcsolatban két kérdés szokott felmerülni. Az egyik, hogy mennyiben működik jól a hitoktatásunk, a másik pedig, hogy mi történik azokkal, akik ebben nem vettek részt és mégis konfirmálnának? A hitoktatás, és a konfirmáció előkészítés színvonalasságát, „működését” nem-csak az jelenti, ha megfelelő ismeretanyagot adunk át ilyen vagy olyan eszközökkel. Fontos, hogy jó közösség alakuljon ki, baráti társaság, melynek megkötő, haza vonzó ereje van. Sokat segíthet-nek ebben a közös táborozások és közös programok. Persze meg lehet kérdezni: néhány emberrel hogyan? Mert könnyű ott, ahol sok fiatal van, de mit kezdjünk azzal a kettővel, hárommal. Igaz, hogy három emberhez nehezebb negyediket hívni, mint tízhez a tizenegyediket. A kettő-három pedig több, ha az előző évieket is bevonjuk illetve ha nem egy gyülekezetben gondolkodunk, ha-nem együtt dolgozunk esetleg a szomszéd gyülekezettel vagy gyülekezetekkel. Persze ha tudunk vagy ha akarunk együtt dolgozni.
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Az igazságra és csakis az igazságra törekedj, hogy életben maradj, és megtarthasd birtokodban azt a földet, amelyet Istened, az Úr ad neked. 5Móz 16,20
1Móz 30,1–24
Isten Jákób számára elkészített áldásai megsokszorozódtak, hiszen nemcsak Lea és Ráhel, hanem Bilha és Zilpa életében is áldássá lettek.
(32) „…felnő és nagyobb lesz minden veteménynél…” (Márk 4,30–34)
KICSI KEZDET, ÁLDOTT BETELJESEDÉS.
– 1. Jézus példázatban szólt tanítványaihoz (30). Őnekik Jézus meg is magyarázta a képet, a történetet, ezáltal pontosan megértették a példázatot, az pedig még inkább megvilágította számukra Jézus igehirdetésének üzenetét (33–34).
LUKÁCS 11,9–13 - Isten Lelke gondoskodik a sikeres kommunikációról
Isten akkor nem utasít el kéréseket? Ez nem túlzás? Hányszor éltem már meg, hogy Isten mintha nem hallotta volna meg a kéréseimet. Ezért csalódott voltam. De ezekben a helyzetekben mindig növekedtem a hitben.
2017. június 1. csütörtök
Hogyan legeltet Isten?
Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet - így szól az én Uram, az ÚR. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell. (Ez 34,15-16)
Nádasdi Éva: Zsoltár
Tele van az élet jóval: kenyérrel, tisztával, sóval.
