A Kollégium megújult imaterme
LVIII. évfolyam 2. szám / IntézményeinkAz Imaterem az 1806-1844 között végbement építkezések során, a kollégiumi fő épület nyugati szárnyában, az épület tengelyében létesült. Nevezték Auditorium Maximum-nak is az első időkben. A 20. századra kiszorult falai közül az oktatás és kizárólag a nagyobb iskolai ünnepségeknek, téli vasárnapokon az istentiszteleteknek, hétfőnként pedig a kollégiumi áhítatoknak adott helyet. Miután szűkösnek bizonyult a gimnázium növekvő létszáma következtében, 1929-30-ban erkély-karzattal bővítették.
Orgonát 1930-ban épített itt az Angster cég. Ez a hangszer 10 változatú, 1 manuálos, pedál szerkezettel ellátott, pneumatikus rendszerű volt. 1951-ben leszerelték, előbb a kollégiumi főépület másik termében akarták újra felépíteni. Ebben az esztendőben a Református Egyház vezetése, figyelmen kívül hagyva a Tiszáninneni Egyházkerület döntését, a Teológiai Akadémiát bezárta, a gimnáziumot pedig 1952-ben államosították, ezért az orgonát nem Sárospatakon, hanem az abaújszántói református templomban építették fel.
Az 1930-tól ismét református Tanítóképző Főiskolán is épült orgona 1913-ban (4 ezer korona költséggel). Az építő Wegenstein Lipót temesvári mester volt. Ez a hangszer 2 manuállal és 16 változattal készült, szintén pneumatikus rendszerű volt. A tanítóképző államosítása során az orgonát átadták a Kollégiumnak. Az imateremben kívánták elhelyezni, az átépítésre - melynek tervét új diszpozíciós megoldásokat javasolva Zalánfy Aladár orgonaművész készítette - a Rieger Ottó Orgonagyárral kötött szerződést a Kollégium. Az Orgonagyár mégsem itt, hanem a Miskolc-martintelepi református templomban építette fel a Képző volt orgonáját, mert a fentebb ismertetett okokból kifolyólag a Kollégium ennek a gyülekezetnek ajándékozta.
A kommunizmus idején az imatermet színházteremmé alakították át. A padok és a szószék a makkoshotykai református templomba kerültek. Az 1990-es években kezdődött a terem helyreállítása azzal a szándékkal, hogy nyerjen külsőségeiben is olyan jelleget, amely egyaránt méltó környezete az istentiszteleteknek és a kulturális rendezvényeknek. A belsőépítész tervező ifj. Újszászy Kálmán. Az orgonát az Aquincum Orgonagyár építette.
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
