Doktor Szarka

Történt egyszer nagyon régen, kerek erdő közepében, tarka szarka szállt az égen! Hát a szarka mit kiáltott, jól halljátok: Gyertek, gyertek, meglássátok, ki jött ide most hozzátok, szelek szárnyán útra kélt, s száz viharral, vésszel, bajjal dacolva most ideért. A városban még csinnadratta, a díszünnepélyt hátrahagyva repült hozzátok környékünk új büszkesége: Doktor Szarka. Ez a doktor nem vitás, én vagyok az, senki más.

A sok állat nem elhitte? Összeszaladt körülötte. A munkának tüstént nekilátva, az erdő állatait vizsgálta: szarvas, neked nehéz lehet hordani e kényes fejet. Azt hiszed tán, hogy Őz Dáma agancsodnak fordul utána? S te, fecske, minek kaptad, ha nem használod villás farkad? Ugri-bugri nyuszifüles az üregben tán kincset keres? A vakond pedig egyre túr, azt gondolja, föld mélyében ő az úr, s közben nem is látja, lassan elveszik szeme világa. Egérke, a magok helyett fogkefét ajánlok neked. Ejnye-ejnye, brekeke, logopédus kell ide. A szorgos méhecskék hiánya pedig, hogy nem jártak iskolába évekig. Munkájukhoz talán nem árt felfogadni egy tanárt, legjobb lesz tán tücsök koma, s megnyílhat a zenetanoda. S mit hallok, ki röfög a bokorban? Kicsi vaddisznócsorda, gyertek csak, rátok fér egy kis illemtanóra. Mennyi munka - mennyi munka! - sopánkodik Doktor Szarka.

A sok állat áll megszeppenve, mind bölcs tanácsot szeretne, hisz nem lehet, hogy Kerekerdő, melyben csemetéjük felnő, ily összevissza működik. Észre se vették évekig. Hát most bizony tenni kell, hogy becsületük ne vesszen el. Aki él és mozog nekilátott, megjavítani a világot, a világban egy csöppnyi részt, saját maga életét. A szarvas folyton fákat öklel, agancsa bár törne már el, de semmi haszon belőle, pukli nő a fejére. Még ha ez sem lenne elég, szidás is akad még, s repül dió, mogyoró, mókusmama fáját rázni nem való. Épp gyermekét takargatta, de megrendült a fa alatta, s a csöpp felsír azon nyomban, a pihenő most mind odavan. A fecske fiak sírnak-rínak, anyukájuk ideges, élelmet nem tud hozni, pedig folyton csak azt keres. Villás farka cserbenhagyta, ételt vinni nem tud rajta. A nyuszi meg bőrig ázott, míg falevelet kaparászott, új otthonát építgette, süvöltött a szél felette, ömlött a víz mindenhova, ház, élelem, minden oda. A vakond meg csak egyre szédül, szemüveggel meg nem békül, hunyorogva keresi, hol lehetne jó neki. Kis egérke pici foga nő, csak nő, bár folyton mossa. Oly nagy lett, hogy kárára, nem fér el a szájába. Breki béka úgy kuruttyol, hogy közben nyelvtörőket mormol. A szúnyogok és bogarak csúfolódnak emiatt. A kis méhecskék döngicsélnek, több szólamban énekelnek. Közben egyre fogy a méz, télen pedig jön a vész. A malackák mit csinálnak? Ők bizony csak dagonyáznak, parancsszónak fittyet hánynak, visítoznak, ordibálnak. Az egész erdő csupa káosz, hangzavar és zűrzavar. Mi lett velünk, jó volt nekünk, s most nyakunkon a baj.

A bölcs bagoly, ki nappal lévén mély álomba szenderült, erre a nagy lármára ébredezni kényszerült. S bizony ámult szeme szája, mikor éppen meglátta, Doktor Szarka rendelőjét éppen szemben kitárva. Egy perc sem telt el, repült is már nyomozni az esetet, mint lehet, hogy Tolvaj Szarka Doktor Szarka lehetett. Szállt gyorsan a város felé, ott is csupa zűrzavar, épp mintha az erdőt látná, vajon mi lehet a baj? A baj épp csak az, hogy az éremnek, mi doktorrá avatott, s a pecsétes írásnak már csak bottal ütött nyoma volt. Repült gyorsan vissza érte, Kerek Erdő közepébe, hogy mihamarabb, mint lehetett, rendezze az esetet. Erdőgyűlést hívtak össze, s minden állat ki tűrte, elszenvedte ezeket, hírül kapta, hogy mi történt, s butaságán nevetett. Érem, papír visszakerült megilletett helyére, egy kedves, bölcs apóka megbízható kezébe.

Szalay Ibolya

lelkipásztor, Telkibánya