Beszélő gyermekrajzok
LVIII. évfolyam 2. szám / Gyerekekről és gyerekeknekÚj rovatot indítunk útjára. Gyermekekről felnőtteknek. Elsősorban azokhoz kívánunk szólni, akik sokat vannak gyermekek között, és újabb eszközöket keresnek jobb megértésükhöz. Nem varázskulcsokat közlünk, pusztán figyelemfelhívó, értelmezésre váró jeleket, amelyek rámutathatnak arra, hogy valakivel többet kell törődnünk, jobban meg kell ismernünk, hogy segíteni tudjunk neki, tanítani tudjuk. Sorozatunk első írása bevezető, amelyet reménység szerint majd konkrét elemzések követnek. Ötleteket, kérdéseket, rajzokat szeretettel várunk.
Kommunikatív világban élünk, amelyben nemcsak az ember, hanem a tárgyak és az ember által készített eszközök, rajzok is kommunikatív jelentőséggel bírnak. Üzenetközvetítő jelentőségűek a műalkotások, építészeti alkotások, tárgyak.
A kommunikációs eszközök széles skálája áll rendelkezésünkre hittanórán is, amelyekkel változatossá tehetjük gyermekekkel való találkozásainkat. Azért, hogy emberileg mindent megtegyünk azért, hogy hittanórai kommunikációnk kétoldalú legyen, szeretnünk és ismernünk kell tanítványainkat. Ehhez egy eszköz a másodlagos információt hordozó gyermekrajz.
A gyermekrajzok sajátos érzelmi-indulati feszültségeket hordoznak. Az átélt élmények érzelmi elemeit a gyermek képi kifejezési formába önti. Fejtsük meg a beszélő képeket! De mit is nézzünk, hogy beszéljen a kép?
Milyen a rajz térbeli elhelyezése? Egészséges, kiegyensúlyozott lelkű gyermek a lap 60-70%-át fedi le. Felhasználja a lapot, hogy elmondja érzéseit. Az ettől eltérő elrendezésre, felhasználásra érdemes odafigyelni (1. 2. és 5. rajz).
A testarányokra is vessünk egy pillantást! Az átlagostól eltérő ábrázolás információt hordoz. Egy megnagyobbított testrész - pl. kéz - a hozzá kapcsolódó negatív érzelmekről árulkodik. (3. rajz), vagy például arról, hogy beteg van a családban, aminek látható „tünete" van.
A kép részletbeli gazdagsága érdeklődést, megfigyelő képességet mutathat. Ha azonban a részletek indokolatlanul nagy hangsúlyt kapnak, akkor érdemes a gyermek reakcióit, logikus gondolkodását és kommunikációját megfigyelni, mert elképzelhető, hogy segítségre van szüksége.
Érdemes megvizsgálni, milyen a rajz érzelmi tónusa. A színek használata árulkodó lehet - például csak feketét vagy komor színeket használ a gyermek, vagy a színskála harmóniáját mutatja a rajza. (1. 2. és 4. rajz).
A gyermek környezetéhez való viszonyát is „leolvashatjuk" a rajzáról. Hová rajzolta magát: a szüleihez közel vagy távol? Milyen a szülők egymáshoz viszonyított helyzete és arányaik? Megjelennek-e virágok, állatok a képen?
A rajzokon szétrombolt firkákat vagy egységre való törekvést láthatunk? A feltűnő jelek, szokatlan megoldások felhívhatják figyelmünket: érdemes a gyermekkel elbeszélgetni, hogy megérthessük képe valódi mondanivalóját. (2. és 4. rajz).
Ha a képeket megnézzük, nem kell szakembernek lennünk ahhoz, hogy lássuk: színviláguk, kidolgozottságuk, mondanivalójuk eltér egymástól. A feladat és az életkor hasonló volt minden esetben. 1. osztályosokat kértünk, rajzolják le családjukat.
A következő alkalommal két rajz konkrét elemzését, hátterét és mondanivalóját közöljük.
Örsi Anikó, nevelőtanár, Sárospatak
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
