5 éves a Boldogkőváraljai Református Gyülekezet
LVIII. évfolyam 3. szám / Abaúji Egyházmegye„Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!"
(Zsoltárok könyve 37, 4)
Napjainkban a statisztikai adatok elszomorítanak bennünket, hiszen a fogyó népességgel együtt mi is fogyunk, magyar reformátusok.
Legyen mégis reménységet adó bátorítás mindannyiunk számára, hogy új gyülekezetek is alakulnak.
Különösen nagy öröm tehát, hogy 2000 virágvasárnapján ünnepi istentisztelet keretében megalakult a Boldogkőváraljai Református Gyülekezet.
2002 januárjában egyházmegyei segítséggel sikerült megvásárolni egy ingatlant, amely azóta református gyülekezeti házként működik Boldogkőváralján, otthont adva az istentiszteleteknek, evangélizációknak, gyerekprogramoknak, ünnepi alkalmaknak.
2005. szeptember 11-én délután 2 órakor ismét megtelt a Boldogkőváraljai Református Gyülekezeti Ház. Az abaújkéri körzet 5 gyülekezetével együtt adtunk hálát Istennek, Aki életre hívta, megtartotta, és hitünk szerint ezután is megáldja gyülekezetünket. Hálaadó istentiszteletünkön nagytiszteletű Baksy Mária esperes asszony az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 16. fejezetének 6-10. verseivel bátorította az ünneplő gyülekezetet. Lévai Attila lelkipásztor testvérünk pedig a csicsói, füssi, és kolozsnémai testvérgyülekezetek nevében könyvadományt adott át a boldogkőváraljai gyülekezetnek, megalapítva ezzel a leányegyházközség könyvtárát. Volt, aki énekkel, verssel, mások bizonyságtétellel köszöntötték az egybegyűlteket, a jelenlévő lelkipásztorok pedig egy-egy igével bíztattak bennünket. A hálaadó istentisztelet után gazdagon megterített asztalok vártak ránk. A szeretetvendégség jó lehetőséget biztosított a kötetlen beszélgetésre, ahol megtapasztaltuk az egymásra találás örömét.
Jó volt együtt lenni, énekelni, imádkozni, hálát adni Istennek az 5 éves Boldogkőváraljai Református Gyülekezetért.
Az Abaúji Református Egyházmegye 2001 decemberében azzal a céllal alapította a Dévai Bíró Mátyás Alapítványt, hogy támogassa a református gyülekezeti életet Boldogkőváralján. A gyülekezeti ház belső felújítása már megvalósult, de korszerűsítése, külső felújításának befejezése jelenleg túl nagy kihívás önerőből a kis létszámú gyülekezet számára. Ha valaki szeretne segíteni e sorok olvasói közül, és szeretné támogatni a fent említett célok megvalósítását, akkor szeretettel ajánljuk figyelmébe alapítványunk számlaszámát: 54700044-19400013 (Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár, Encs).
Polgár Tibor
lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
